A svéd evangélikus teológus szerint Mohamed a keresztények új prófétája volt

2021. március 23. 14:28
A svéd evangélikus érsek teológiai titkára, Jakob Wirén frissen megjelent könyvében azt írja: Mohamedet a keresztények is prófétának tekinthetik.

Jakob Wirén, Antje Jackelén érsek belső köréhez tartozik, a svéd egyház érsekének titkáraként szolgál. A női érsek nézetei a mi szemünkkel csakúgy liberálisnak számítanak, hisz azon túl, hogy támogatja az azonos neműek egyházi házasságát, Mária szüzességét többször is puszta mítosznak titulálta. Arra a kérdésre, hogy Jézustól tisztább képet nyerhetünk-e Istenről azt válaszolta, hogy „számára magától értetődő, hogy a zsidók, muszlimok és keresztények ugyanazt az Istent imádják”. Titkára, Jakob Wirén most megjelenő új könyvében 

azt veti fel a keresztények számára, hogy az iszlám megalapítóját, Mohamedet tekintsék új prófétájuknak.

A svéd Samnytt című újság megemlíti azt is, hogy Wirén korábban megtámadta az iszlám kritikusait, akik szerinte „iszlamofób baromságokat” írnak és többször is szorgalmazta újabb mecsetek megépítését szerte Svédországban. 

A Samnytt idézi a szerzőt, aki szerint „Ami a próféta fogalmát illeti, az egészen nyitott. Jézus feltámadása után is voltak próféták, nem csak az Újszövetségben” – állítja a „nyitott egyház” híve. Véleménye szerint Mohamedet a keresztények minden gond nélkül elfogadhatják prófétájuknak, mert az „együtt jár a keresztény hittel”.

Wirén szavai egyeznek az as-Sahadával

Wirén Mohamedet azokhoz az ószövetségi prófétákhoz hasonlítja, akik arról tanúskodtak hogy egyetlen Isten létezik. Érdekes lehet, hogy igazából Wirén nézetei értelmezhetőek az iszlám hitre való áttérésként is, hisz az as-Sahada, azaz a muszlim hit felvételének szavai sem állnak másból, mint annak megvallásából, hogy nincs más az Egyetlen Istenen kívül, és az ő prófétájának, Mohamednek az elfogadásából.

A svéd férfi szerint az, hogy az iszlám monoteista vallás, elegendő ahhoz, hogy Mohamed bekerüljön a keresztény próféták közé.

Jakob Wirén számos Twitter-bejegyzését szemlézte a svéd újság, melyben kikel a rasszizmus, homofóbia, iszlamofóbia jelenségei ellen. Annak ellenére sem lát ellentmondást az egyház és a Próféta tanításai között, hogy utóbbi többször is a hitetlenek elleni szent háborúra hívta híveit – emeli ki a Samnytt.

Összesen 246 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Semmi kifogásom a "próféta"-szó ellen, ha elé tesszük a "hamis" - jelzőt.

Nagyon súlyos, kereszténységet megtagadó nézetek.
A régi szép időkben ezért tényleg máglya járt volna.
Magam most is így lennék ezzel.

Valami égbekiáltó hülyeséggel indokolni kell miért a mohamedánok Svédország új urai.

Az " ugyanaz az Isten" megközelítést a muszlimok már régóta állítják. Szerintük Ábrahám és Krisztus mind Próféták voltak, de azzal, hogy Mohamedet küldte utolsónak az Isten, így ő az igazi. Ezért a keresztények és a zsidók speciális, a hitetlenekhez képest jobb elbírálásban részesültek. Ez persze az ő véleményük, nem a mienk.

Jó dolgukban. Svédországban már több száz éve nem volt háború, sőt mindkét világháborúból jól jöttek ki, miután szállították a vasércet és a szenet mindkét félnek.

Te, a máglyahalálbüntetést már rég törölték. Sajnálom, hogy irónia ügyben nem vagy otthon.

De nem kívánok irónikus hsz-eimen módosítani, mert valaki ezt nem érti.

Sajnálom, próbáljatok otthon egymásnak viccet mesélgetni! Gyakorlás kérdése az egész.

OK. lezártam. Magam kedvellek téged! :-)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés