Egy rímhányó derűs élete – 100 éve született Romhányi József

2021. március 8. 11:12
Írta: Sal Endre
Épp száz esztendeje, 1921. március 8-án született Romhányi József, akit csak Rímhányónak hívtak, hiszen a komoly műfajokon túl is csodát alkotott szövegíróként, költőként, vicces rigmusok alkotójaként is. A lányával, Romhányi Ágnessel emlékeztünk a halhatatlan rímfaragóra!

Romhányi József 1921. március 8-án látta meg a napvilágot egy nagytétényi polgári családban. Harmadik gyermekként született az apai részről zsidó, anyai részről katolikus családba: a nyolc évvel idősebb bátyja, Tivadar és a nővére, Anna kíváncsian nézte, hogy ki érkezik a családba. Romhányi József lánya szerint mindhárom gyerek hamar nagyra nőtt, „az édesanyjuk, a pici sváb-tót asszony olykor sámlira állt, hogy felpofozza a három lakli gyerekét.”

A Romhányi-házaspár sokáig Berlinben élt, ott volt éttermük,

a I. világháború után költöztek haza, így Romhányi József már Budapesten született. A ciszterci katolikus szerzetesrend iskolájába járt. A rendház iskolájának színvonaláról csak annyit, három kötelező külföldi nyelvet kellett tanulnia a diákoknak, ő latinul, ógörögül és németül is művelte magát az ott töltött nyolc év alatt.

A lánya szerint édesapja kiválóan tanult, a 72 fős fiúosztály egyik legjobbja volt, de már ott humoros verseket fabrikált a tanárokról és a diákokról, nem mellesleg pedig a rendháznál kedvelte meg az irodalmat, a zenét és a művészeteket, amelyek aztán végigkísérték az életét.

Ágnes az édesapjával és jelenleg, valamint egy fotómontázs, ahol Dr. Bubó is szerepel. Fotók: Romhányi család archívuma

 

A II. világháború során aztán őt is besorozták, majd szovjet hadifogságba került 1944-ben. Nem tudta, hová viszik, végül

az Urál hegység mellett tartották fogva a többi magyar katonával.

Ott tanult meg főzni, és idővel ő lett a magyar hadifoglyok szakácsa. 1947-ben aztán hazajöhetett. Boldog volt, meg sem fordult a fejében, hogy itthon tragikus hírrel fogadják. Pedig ez történt, Tivadar bátyja ugyanis még 1945-ben meghalt. „Már szinte vége volt a háborúnak, Tivadar pedig valamilyen üzenetet vitt Budára. A Gellért szálló előtt aztán egy eltévedt golyó megölte” – folytatja a családtörténetet Romhányi Ágnes.

A szovjet hadifogságról később sokat mesélt, ám a művészi életművében csupán egyetlen versben szerepelt a kint töltött időszak. Azt, hogy megtanult főzni, meg is mutatta a társaságának, Ágnes emlékezete szerint, ha kerti partit rendeztek a házukban, mindig az édesapja főzött. Sokszor vendégeskedett nálunk Romhányi József legjobb barátja, a híres zeneszerző, Fényes Szabolcs, és vele tartott a felesége is.

Romhányi József a szerelmét is ennek a barátságnak köszönhette.

Ágnes elmondja, Fényes Szabolcs feleségének, Csikós Rózsi szubrettnek a legjobb barátnője volt az ő későbbi édesanyja. „Édesanyám úrilány volt, az édesapja az I. világháborúban pilótaként szolgált, majd a Nemzeti Bankban ő lett az aranyőr. Aztán az élet úgy hozta, hogy az aranyőrből éjjeliőr lett, s nem volt sok pénzük. Édesanyám egy retikült ment kölcsön kérni Fényes Szabolcsékhoz. Ott találták ki, hogy összeszerveznek egy találkozót a Hársfa vendéglőbe, ahová apámat is meghívják. Így is történt, ám Fényes Szabolcsék direkt elfelejtettek eljönni, így apám és anyám együtt vacsoráztak. Így kezdődött a szerelem.”

Színész-újságíró rangadó 1969-ből. A Flintstone család sem hiányozhatott. (Fotó: Fortepan/Nagy Gyula)

 

Romhányi József még egészen fiatalon brácsásnak készült, aztán kiderült, nem csupán a zenéhez van tehetsége. 1951-től dramaturgként dolgozott a Magyar Rádióban, majd a Magyar Televízió szórakoztató-osztályának művészeti vezetője lett. Sokoldalú tehetség volt. Számos opera szövegkönyve került ki a tollából, musicalfordításban is jeleskedett, forgatókönyvíróként is alkalmazták,

szövegíróként pedig hamar a nagy kedvencek közé került.

Ő írta a Kérem a következőt! című kultikus rajzfilm szövegét, ahogy a Mézga családét is, és büszke volt rá, hogy az ő pompás rímeit mondta el a Flintstone család szinkronstúdiójában Márkus László, Csákányi László, Psota Irén és Váradi Hédi.

Romhányi Ágnes cáfolja azt az elterjedt véleményt, hogy az édesapja eredendően drámaíró szeretett volna lenni. „Édesapám nagyon szerette, amit csinált, az összes munkájában a maximalitásra törekedett.” Elmondja:

„Nem volt benne keserűség, jó kedélyű, kedves ember volt, akinek persze az alkotás közben voltak nehéz pillanatai.”

Kezdetben éjjel alkotott, aztán ötvenéves kora előtt áttért arra, hogy hajnalban kelt és akkor ült le az íróasztala elé a családi házukban. Ágnes már egészen kiskorától odatelepedett mellé, és számtalanszor előfordult, hogy ő lett a a friss szerzemények kritikusa. Persze az is megesett, hogy mivel apa dolgozott, neki csöndben kellett maradnia a házban, de mivel belenőtt ebbe, egyáltalán nem zavarta. Idő után tisztában volt vele, hogy az édesapja álladóan megrendelésre dolgozott, s ahogy fogalmazott neki: „a határidő a tizedik Múzsa”.

Arra a kérdésre, hogy milyen apa volt Rományi József, Ágnes hamar rávágja: „Isteni! Fantasztikus apa-lánya kapcsolatunk volt, az édesanyámmal szintén remek volt a viszonyom, így ha létezik ideális család, akkor a miénk az volt.” Ágnes azt is elárulta, Romhányi József számára talán a Kérem a következőt! volt a legkedvesebb alkotása, de persze nagy élvezet volt számára a  népszerű Flintstone család magyarítása is,

ahol elképesztő nyelvi bravúrokat mutatott be.

Romhányi József az írás mellett a klasszikus zenét is imádta, sok koncertre a kislányát is elvitte. Ugyanúgy szerette az irodalmat is, sokat olvasott, a harmadik szenvedélye pedig a bridzs volt. Rendszeresen a Fészek Klubba járt kártyázni, és még a Bridzsélet szerkesztői pozícióját is betöltötte. Minden héten legalább egyszer kártyázott, ahogy akkoriban fogalmazott, a bridzs kimossa az agyát. „A Fészekben rendszeresen ott volt az asztalnál apám mellett a híres zeneszerző, Kadosa Pál, akinek többek között Kocsis Zoltán is a tanítványa volt, és Fereczy György zongoraművész, akinek pedig Cziffra György volt a tanítványa. És ott volt Csepeli György, a neves szociálpszichológus is. Nem akármilyen társaság volt.”

Dr. Bubó. Romhányi büszke volt, hogy ő alkotta a Kérem a következő dialógusait. Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika

 

Romhányi Ágnes nem meglepő módon az édesapja nyomdokaiba lépett. Neves műfordító, szövegíró és dramaturg lett belőle. „Magyar-olasz szakon végeztem a bölcsészkaron, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára lettem. Később a Magyar Állami Operaház, majd tizenhét éven át a Magyar Televízió dramaturgja lettem.” Tizennégy verseskötetet írt. „Sokat fordítottam, prózát is olasz nyelvről, színdarabot, de leginkább zenés műveket. Előszeretettel operákat, de musicalt is. Például a Sakk című musicalt és a Doktor Zsivágót. Nagyon szeretem azt a három, gyerekeknek szóló verseskötetemet is, amelynek illusztrációit Szyksznian Wanda csinálta.”

Visszatérve Ágnes édesapjához: közismert tény, hogy

az élete során egyáltalán nem halmozták el díjakkal.

 Az Érdemes Művész kitüntetést is csak közvetlenül halála előtt kapta meg. „Sajnos édesapám akkor már nagyon beteg volt, nem volt tudatánál, amikor a kórházi ágyához vitték az Érdemes Művész kitüntetést. Hogy miért nem kapott több elismerést, miközben egészen különleges pályafutást tudhatott magáénak? Sosem tülekedett, alapvetően szerény ember volt. Ez lehet az egyik oka. A másik, hogy az úgynevezett komoly művészet mellett perifériára tették az ő életművét, amelyben könnyed szórakozást nyújtó alkotások is voltak jócskán.”

Romhányi József hosszú betegeskedés után, 62 éves korában aludt el örökre 1983 májusában. Ágnes szerint boldog lenne, ha tudná, hogy 38 évvel a halála után is tudják, ki volt ő, és szeretik a műveit vagy éppen a rímeit. Romhányi özvegye, Ágnes édesanyja ma is él, 92 esztendős. Neki hosszú életet adott a sors.

Az édesapjának rövidebbet – és a halhatatlanságot.

***

Jöjjön végül egy versike Romhányi emlékezetes Szamárfül kötetéből!

A TEVE FOHÁSZA

Monoton

üget a süppedő homokon

a sivatag lova,

a tétova teve

tova.

Hátán rezegve

mozog a

rozoga

kúp

alakú púp.

A helyzete nem szerencsés.

Apró szemcsés

homokkal telve

a füle, a nyelve.

Sóvár szeme kutat

kutat.

Még öt - hat nap

kullog, baktat.

Az itató tava távol,

s oly rettentő messze még az oázis.

Erre utal az alábbi fohász is:

- Tevék ura!

Te tevél tevévé engem eleve,

Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.

Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,

de tévednél, vélvén,

vén híved neved feledve

elvetemedve

vádol.

Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,

mivel levelet - vert vederbe

feltekerve - nem vedelve

lett betelve

a te tevéd szenvedelme.

Te nevedbe

legyen eme

neveletlen tevetetem

eltemetve!

S evezzevel ava teve

levelkévét kivilevehevelteve.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Romhányi annyi örömöt okozott nekem, családomnak, barátaimnak. Nagyon-nagyon köszönöm!
Egy polgári világ köszön be nekünk játékosan, kedvesen és mégis halál komolyan!

A Rímhányó Romhányi elnevezés is az ő egyik aranyos nyelvi bravúrja. A Szamárfül c. kis kötete tele van szenzációs versikékkel. A Flinstone sorozatot is az ő ötletes és kedves nyelvi alkotásai tették emlékzetessé. A dr. Bubó rajzfilmek is dokumentumai a kifogyhatatlan nyelvi leleményeinek. Emberileg szerény, kedves, rokonszenves alakjáról méltán emlékezik meg a Mandiner!

Nekem is nagyon sok örömet szerzett, ISten éltesse odafönt! Idelent a megemlékezésben azért 1956 még érdekelt volna...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés