Szarka Gábor az SZFE-ről: Megmagyarázhatatlan gyűlölettel találtuk szembe magunkat

2021. február 9. 9:34
Az SZFE kancellára volt az Index Kibeszélő című műsorának vendége, ahol Pikó András akciójára reagálva elmondta, hogy kitüntetést köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni.

Szarka Gábor elsőként arról beszélt, hogy a modellváltás ellen egyetlen egyetem se tiltakozott ennyire, mint az SZFE – írta meg a Színház Online. A kancellár úgy látja, az átalakulás egy „rugalmasabb konstrukciót, jóval megemelt költségvetést, több lehetőséget, új campust, számos előnyt hozott” és „az egyetem vezetése sokkal gyorsabban, sokkal flottabbul tud megvalósulni mint egy állami egyetemen”.

A költségvetés volt szerinte az SZFE „leggyengébb láncszeme” és „most könnyebben tudnak fejleszteni”, mint korábban. A Freeszfe Egyesületről szólva úgy fogalmazott: az, aki tovább szeretné vinni a hallgatóit, mint mester, jobb körülmények között megteheti az SZFE-n. Szerinte nem ők „borítottak egyezséget”, ugyanakkor sok sikert kíván az újonnan megalakult egyesületnek és nem látja problémának azt, hogy kettészakadt az SZFE csapata. „Jobban örültem volna, ha mindenki elfér ezen az egyetemen, de ezzel nem mindenki van így” – tette hozzá Szarka Gábor.

A kancellár elmondta: „az elvi lehetősége sem volt meg az együttműködésnek vagy a párbeszédnek”, pedig ezt fontosnak tartotta volna, szerinte „egy teljesen értelmetlen, személytelen, blokádos konfliktus alakult ki”. Amióta bejutottak és elkezdődött a megújulás, több személyes találkozó történt, de vannak tanárok, akik a mai napig nem reagáltak a megkeresésükre. „Itt emberek eleve azt a képet alkották másokról azáltal, hogy nem álltak velük szóba, hogy alkalmatlanok, senkik. Olyan gyűlölettel találtuk magunkat szembe, ami értelmetlen és megmagyarázhatatlan” – mondta Szarka Gábor.

„Minden a hallgatók által jogosan felrótt sérelmet vagy félelmet szerintem korrektül kezeltünk” – nyilatkozta a kancellár, aki súgy gondolja, nem érdemes visszatekerni az idő kerekét. „Ha most el tudnánkk indítani egy jó félévet és nem kezdődik valami értelmetlen dolog elölről, akkor úgy gondolom, érdemes lenne húzni egy vonalat és lezárni mindent, ami korábban történt az ő részükről is és a mi részünkről is és egy jó egyetemet építeni” – magyarázta Szarka Gábor.

Kitüntetést csak köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni

Arról is beszélt, nem érdemes „szekértáborozni”, mert szó sincs ideológiai átalakulásról, hiszen Vidnyánszky Attila vagy Rátóti Zoltán nem politikusok vagy pártfunkcionáriusok. Úgy látja, az új oktatók érkezésével csak színesedhet a kép. „Ezzel mi a gond? (…) Miért probléma, hogy Koltai Lajos is tanítani fog?” – vetette fel Szarka.

A kérdésre, miként érintette, hogy Józsefvárosi Becsületkeresztjét visszavenné Pikó András polgármester, úgy vélekedett: ez egy rossz precedens. „Ha ezt követjük, akkor Magyarországon nem maradnak kitüntetettek, mert az egyik kurzus el fogja venni a másik kitüntetettjeitől az elismeréseit, amit talán csak köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni”. Arra való tekintettel, hogy Józsefváros az átalakításokkal “csak nyer”, Szarka Gábor ezt nem is látja igazságosnak – írta meg a Színház Online.

(Színház Online)

Fotó/Ficsor Márton

Összesen 110 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Onnan kezdve, hogy az akkori SZFE-sek lefejezték a francia királyt több, mint kettőszáz éve,
ezek a gyűlölet emberei, a teljes baloldal, liberálisok, zöldek, bárhogy nevezik magukat, fő és mindent elnyomó vonásuk: a türelmetlenség és a düh.
A kizárólagosság tudata, amivel mindenki megsemmisítendő, aki ... más..., mint ők.

Megmondta Kornis, hogy ők jobban gyűlölnek, mint mi.

Ha-ha-ha:-)
Szagold a dk-,T és a momentumot:-))))

Csakugyan, Pikó idétlen döntése egy csiki-csuki rendszert alakít ki: elveszem, visszaadom, elveszem, visszaadom stb. Szarka Gábor a kitüntetésért megdolgozott, TÉNY, hogy sokat tett Józsefvárosért, s ezt meg-nem-történtté tenni nem lehet. Pikó azt hiszi, hogy van súlya a politikai bosszújának, holott csak a saját politikai súlytalanságának, primitív kiskaliberűségének adja újabb tanújelét.

parlamenti kétharnad

szar.ka ezredes úr :(

A politikai gyűlölet alapja a kommunista anti-erkölcs:
"Lenin és Sztálin ideológiája a gyűlölet a kapitalista rendszer ellen, a burzsoá ideológia hazugságai és képmutatásai ellen, melyeknek célja a tömegek becsapása.
Egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy a kultúra és az ideológia területe az erőszakos és makacs harc területe is."
(Partíjnaja Zsizny (Pártélet) 1947, 1. szám "Lenin és Sztálin a párt ideológiájáról".)

Annak, aki elfelejtette:
"A gyűlölet része a harcnak. Az ellenség kitartó gyűlölete repít minket túl az ember természetes korlátain és formál bennünket hatásos, választékos, erőszakos és hidegvérű gyilkoló-gépekké. Katonáinknak ilyenekké kell válniuk, mert a gyűlölet nélküli emberek nem győzhetik le a brutális ellenséget."- fogalmazta Ernesto "Che" Guevara ezen anti-krisztusi üzenetét 1967-ben, a Trikontinentális Szolidaritási Szervezet Kubában tartott konferenciájára.

Ez a Pikó egy kiskirálynak érzi magát. Ideje lenne letaszítani a képzelt trónjáról.

Ez a kép Pannonhalma diákhálóban készült.
Ez egy bazi nagy terem. Itt tanulnak, itt alszanak, itt élnek a diákok, amikor éppen nem az órán, edzésen, vagy máshol vannak.
Asztalok is vannak nem külön megvilágítva, olyan konyhaasztalféleségek.

Vannak olyan szobák is a tetőtéren, ahol pont ugyanilyen ablakok vannak, mint az szfe kollégiumban.
Természetesen nem esik be az eső.
Általános 6. osztálytól laknak itt a fiúk 18 éves korukig.
Ha végeztek visszajárnak, pl. húsvétkor már családostól, osztálytalálkozókon.

https://www.penzcentrum.hu/ima..

Az asztalok, nem sok, nem az ablaknál vannak, hanem középen.

Nem kéne már régről tudni kikkel áll szemben a becsületes ember?

"A szocialista haza szeretete megbonthatatlanul kapcsolódik a haza ellenségeinek, az imperialistáknak és reakciósoknak kiengesztelhetetlen gyűlöletével az egész világon. A szocializmus földje ellenségeinek gyűlölete elválaszthatatlan része a szocialista ideológiának és a leninizmus ideológiájának."
(Komszomolszkája Pravda, 1947. január 28, "Leninizmus – a munkások kommunista nevelése. 3. rész – a Komszomol".)

Ne bűvészkedj a számokkal.
Arról szövegeltél, hogy 5 évig nem lehet itt kibírni. Hoztam egy példát, hogy 6 évig is ki lehet bírni. Pl. Pannonhalmán.
És nem csak ki lehet bírni, hanem szeretnek itt lenni a fiúk.
A 17-18 évesek is felnőtt férfiak. Szavazati joguk van.
Akit egyből felvesznek a színművészetire az 18 éves.
És ne terelj csak az életkorukra, mert a szobák kényelmetlenségéről, az ablakokról beszéltél eddig, az eddig az napokban mérhető.
Megint találtál egy gumicsontot, amin napokig rágódhatsz és mindenkivel jól összeveszhetsz, te házisárkány. :)))

Miért nem a kérdésére válaszolsz? Arra nem tudsz?

Te úgy gondolod, hogy egy 12 évesnek kevesebb mozgásra van szüksége, mint egy 20 évesnek?
Pont fordítva.

Magyarországon nem volt Komszomol.
Voltak viszont jakobínus-leninista hatalomhordozók, akik nyájimmunitás következtében még nem lógnak:

"Erőszak és gyűlölet, hazugság és rágalmazás, verés és öldöklés - ezek a módszerei a jakobínus-leninista hatalomhordozóknak." (Adam Michnik, 1984)

Én is így gondoltam. Azért se, mert olyan, mint a ragacs. Nem tudod levakarni magadról. Csak hajtogatja a magáét napokon keresztül. Na meg tök unalmas.
Múltkor tapasztalhattad te is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés