A „vad gróf”: Teleki Sándor kalandos élete

2021. február 3. 18:54
A 19. századi magyar arisztokraták között nem egy különcöt vagy csodabogarat találhatunk. Romantikus lelkületével és kalandor-forradalmár pályafutásával közülük is kiemelkedik gróf széki Teleki Sándor. A most kétszáz éve született arisztokrata élete olyan kalandos volt, hogy az ember óhatatlanul úgy érzi, mintha Dumas vagy Verne romantikus forradalmár hőseinek történetét olvasná. Portrénk!

Nyitókép: Teleki Sándor olasz tábornokként

Paár Ádám írása


Ha valakiről kalandfilmet kellene forgatni, az Teleki Sándor. A magyar irodalomtörténetbe azzal írta be nevét, hogy gróf létére pártfogolta az élesen király-, arisztokrácia-, sőt nemesség-ellenes hangú Petőfi Sándort. Petőfi hitvesével, Szendrey Júliával a gróf koltói birtokán töltötte a mézesheteket. Írásunkban az arisztokrata társai által csak „vad grófnak” nevezett Teleki Sándor bemutatására vállalkozunk, aki most kétszáz éve született.

Hősünk születését könnyen tisztázhatjuk. A Luxemburgi Zsigmond királytól nemességet, majd 1697-ben I. Lipót német-római császártól és magyar királytól örökletes birodalmi grófi rangot nyert Teleki-család katolikus ágából származott. Édesapja gróf széki Teleki János császári és királyi kamarás, anyja Mikes Mária grófnő volt. A nem túl nagy létszámú erdélyi arisztokrácia a Teleki, Mikes, Jósika, Bánffy, Bethlen és Wass famíliák körül tömörült. A kis Sándor születésekor tehát egy

tekintélyes, Erdély-szerte tisztelt, műveltségéről és kultúrapártolásáról híres grófi családban látta meg a napvilágot

1821. január 27-én. Mikes Erzsébet jótékonyságának és irodalompártolásának híre messze földre eljutott.

Sándort részben a piaristák, részben házi nevelője, Táncsics Mihály oktatta. A filantróp édesanya mellett a hazafias szellemükről híres piaristák és a jobbágyból lett tanító csepegtették Sándor szívébe a humanizmus, a szabadelvűség és a függetlenségi mozgalmak rendíthetetlen támogatásának szellemét. Mint a kor más nemes ifjai, jogi tanulmányokat végzett. Marosvásárhelyen tette le az ügyvédi vizsgát. Ezután németországi tanulmányutak következtek Berlin, Halle, Jéna és Breslau egyetemein.

Teleki Sándor németországi tartózkodása idején találkozott Felix von Lichnowsky porosz herceggel. Lichnowsky oldalán újabb utazások következtek. Ezek az utazások szolgáltatták a Teleki-legenda alapját: hazatérte után elterjedt széles körben a mendemonda, hogy a magyar ifjú részt vett Spanyolországban az ún. első karlista háborúban (1833-1840), amelyben a trónkövetelő herceg, Don Carlos konzervatív híveinek oldalán harcolt a gyermek Izabella királynő liberális kormányzata ellen. 
Teleki később, 1848-as pályafutásakor azzal büszkélkedett Bem József előtt, hogy az egyik karlista vezér, Ramón Cabrera alatt szolgált Spanyolhonban, bár azt nem fejtette ki az ősz hadvezérnek, miben állt tevékenysége. Állítólag Lichnowsky volt az, aki rávette Telekit, hogy egy reménytelen szerelmi fájdalom gyógyulását keresse a spanyolországi háborúban, ahol dicső győzelem vagy a dicső halál vár rá. A mendemondák szerint a karlisták bukásakor, Barcelonában az ifjú magyar önkéntes élete egy hajszálon függött, amikor a királyi katonák elfogták és ki akarták végezni. 

Mindebből azonban semmi nem igaz.

Barcelona a 19. században

 

A szakirodalom sokáig tényként kezelte Teleki Sándor karlista előéletét és harcait. Csetri Elek erdélyi magyar történész a Korunk című kolozsvári folyóiratban cáfolta Teleki karlizmusát. Teleki 1842-ben utazott Spanyolországba, és a karlista háború két évvel korábban véget ért. Nem ismerhette Cabrerát, mert a spanyol tábornok Teleki utazásának idején francia földön tartózkodott. Teleki és Lichnowsky eredetileg Portugáliába utaztak, és onnan tovább akartak indulni Spanyolország érintésével Itália, Görögország és a Közel-Kelet irányába. Ám végül az útiterven változtatva Spanyolországon keresztül folytatták útjukat Nyugat-Európa felé. De akkor honnan ered a mítosz?

Az események olyanok, mintha egy kalandregényben írták volna meg.

Az történt ugyanis, hogy Barcelonában Lichnowsky vitába keveredett három spanyol rabszolga-kereskedővel, akik egyike piszkálódásból följelentette a herceget karlizmus vádjával. A két letartóztatott idegen csak az angol konzul közbenjárásának köszönhette szabadságát. Másnap azonban a helyzet már veszélyesebbre fordult: a városnézőbe kiránduló utazók vitába keveredtek a katonákkal, szó szót követett, és a heves vérű magyar káromkodása csak rontott a helyzetükön. Bár a spanyol katonák nem értették a magyar „teremtettézést”, de jól érezték, hogy a külföldi úr nem dicséretben részesítette őket. Azonnal őrizetbe vették a két külföldit.

Szuronyok között tértek vissza a szállodai szobájukba. A fogolykísérő menet persze feltűnést keltett a barcelonai utcákon. Ruhájuk alapján bárki láthatta, hogy rangos, előkelő emberek. Pillanatok alatt elterjedt, szájról szájra, utcáról utcára járt a suttogó hír, hogy a katonák elfogták Cabrerát…A Don Carlos-ellenes tömeg összeverődött az épület előtt, és hangosan kiáltozva követelték a „karlisták” kiadását. A följelentő rabszolga-kereskedő indítványára a tömeg már azt tervezte, hogy betör a szállodába, és kidobja „Cabrerát meg a sógorát” az ablakon. Megelőző óvintézkedésből a városvezető kicsempészte az utazókat egy hátsó ajtón. Kilenc napon keresztül várták sorsuk jobbra fordulását a várbörtönben, egy csapat rabló meg gyilkos társaságában, amíg a barcelonai konzulok, köztük Ferdinand Lesseps francia konzul segítségének köszönhetően kiszabadultak, és elhagyhatták végre Barcelonát. 
Teleki azt írta barátjának, Bethlen Farkasnak egy 1842. augusztus 16-i levélben: „Kevés pillanatok múlva a nép dühe áldozatja leendek, s Barcelona utcáin égettetem meg s kíntelileg végzem életemet, melyet enépemnek [ti. a magyar népnek – P. Á.] akarnék szentelni”. Valószínűleg később Teleki csak azért tüntette föl magát karlista önkéntesként Bem előtt, hogy megmutassa, rendelkezik katonai tapasztalattal. No meg azért is, mert nagy tréfacsináló hírében állt Erdélyben.

Hagyta hát, hogy a rangos körök úgy tekintsenek rá, mint egy háborús hősre. 

A veszélyes kalandból hazatérve Teleki egy darabig békésebb életet élt koltói birtokán. Teljes szívével azonosult a reformellenzékkel, tehát Széchenyi István reformjaival, majd Wesselényi Miklós örökváltság-tervezetével, valamint Kossuth Lajos érdekegyeztető programjával. A reformországgyűlésen a partiumi Kővárvidéke képviseletében vett részt. Harcolt a kötelező örökváltságon alapuló jobbágyfelszabadításért, az úrbéri terhek eltörléséért, valamint Magyarország és Erdély egyesüléséért.

Teleki Sándor koltói kastélya, ahol Petőfiék nászútjukat töltötték

 

Teleki kereste a kapcsolatot nem csupán a magyar, hanem a román ellenzéki fiatalokkal, jurátusokkal is. Utóbbiak lelkesen fogadták a magyar gróf közeledését. Hiszen Erdély és Partium román lakosságának éppolyan, ha nem nagyobb érdeke fűződött a jobbágyfelszabadításhoz és az úrbéri terhek eltörléséhez, mint a magyarnak. Ugyanis a jobbágyság túlnyomó többsége román nemzetiségű volt. A szegény román fiatalok közül, akik megsüvegelték Telekit, nem egy később naivan elhitte, hogy a Telekihez hasonló magyar urak nem kívánják szívből a román földműves nép szabadságát. De ez már később történt!

Mindemellett Teleki bohém, tréfacsináló ember hírében állt, ezért ragadt rá a „vad gróf” elnevezés. Sovány külseje ellenére

verhetetlen párbajvívó volt, lelkes sportoló, továbbá nagy hódolója a női nemnek.

Lovaglásban, vívásban, úszásban és lövészetben nem akadt párja Erdélyországban, talán Wesselényi Miklóst leszámítva. 

Teleki számára a Petőfi Sándorral való megismerkedés egy igaz barátság kezdetét jelentette. A „vad gróf” igen jól tudta kezelni a király-, arisztokrácia-, sőt nemesség-ellenes költő plebejus indulatát. Valószínűleg először fordult elő a magyar történelemben, hogy egy gróf megosztotta a kastélyát egy félig-meddig bizonytalan egzisztenciájú, paraszti hátterű értelmiségével. A mimózalelkű, csöndes Petőfi bizalmatlansága lassan oldódni kezdett a könnyelmű, hangos, bohém modorú házigazda iránt, és az elvbarátság idővel valódi férfibarátsággá szilárdult. Petőfi kérte grófi barátját, hogy tanítsa meg lovakat hajtani. Cserében bőven ellátta verssel: 28-30 költemény született Koltón. Több alkalommal vendégeskedett a gróf koltói birtokán. Szendrey Júliával itt töltötte a mézesheteket. 

Teleki örömmel fogadta az 1848-as forradalmat. A szabadságharcban ezredesi rangban harcolt. Bem tábornok kinevezte az erdélyi hadsereg főintendánsává (főfelügyelőjévé). Ami nagy szó, mert a zordon lengyel öreg bizalmát nem volt könnyű elnyerni! De hát akiről az a hír járja, hogy a spanyol fronton harcolt, sokkal veszélyesebb terepen és éghajlaton… Mindenki úgy tekintett az amatőr ezredesre, mint valami vérbeli veteránra. S Teleki, a nagy tréfacsináló huncutul mosolygott magában.

Az idős Teleki Sándor

 

Diadalmas csaták és kalandregénybe illő menekülések követték egymást. Osztrákok, orosz segédcsapatok, a Habsburg-ház két „hasznos idiótája”: Avram Iancu és Axente Sever román népfelkelői, valamint a szász népfelkelők – iszonyú volt a túlerő Erdélyben. Teleki azonban nem ijedt meg a nehézségektől, mindig első sorban küzdött.

Valóban katonává érett ezekben a hónapokban.

A világosi fegyverletétel után megszökött az aradi várból, és állítólag szerb álruhában, az osztrákok oldalán harcoló Knicsanin szerb vezér kocsisának (!) kiadva magát kelt át a határon. Ettől fogva 19 éven keresztül Teleki a nemzetközi emigrációban forgolódott. Mindenütt ott volt, ahol ártani lehetett a zsarnokságnak, s mivel nem hitte, hogy pusztán szavakkal ki lehet verni a Habsburgokat, Bonapartékat és Bourbonokat Magyarországról, Franciaországból és Itáliából, afféle hivatásos szabadságharcosként küzdött mindenhol, ahol lehetett. Négy ország emigránsai néztek föl rá, s legalább ennyi állam titkosrendőrsége loholt a sarkában. Victor Hugo, az idősebb Alexandre Dumas, Orbán Balázs báró, Giuseppe Mazzini és Garibaldi voltak állandó társai. Magára húzta a vörös inget, és 1860-ban részt vett a május 11-i marsalai (Szicília) partra szállásban, Garibaldi, Tüköry Lajos és Dumas oldalán. „Alessandro Teleki” kivívta Garibaldi és társai tiszteletét. 

Végül azonban a magyar függetlenség vágya nem valósult meg. Teleki elfogadta a realitásokat, és, élve a Ferenc József által hirdetett amnesztiával, hazatért. Különböző tudományos társaságok (Kisfaludy Társaság, Petőfi Társaság) tagja lett. Amit a garibaldista Telekiről senki nem gondolt volna: nem a csatamezőn, a világszabadságért küzdve halt meg, mint Segesvárnál elesett barátja, hanem ágyban, békés öregúrként, 1892. május 18-án.

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés