Nincs is ennél szebb feladat! – Koltai Lajos exkluzív interjúja a Mandinernek

2021. január 30. 7:00
A legnagyobb élő magyar filmesek egyike, mondta Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, amikor az SZFE-hez való leszerződését bejelentette. A teljes magyar filmtörténet megelevenedik előttünk, ahogy életútjáról mesél, csak kapkodjuk a fejünket a filmes világsztárok névsorát hallgatva, akikkel együtt forgatott. Koltai Lajos nem foglalkozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakulása körül gerjesztett feszültségekkel, örömmel vállalja a feladatot, amire felkérték: a filmrendezői művész mesterképzést. Exkluzív interjúnk a Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr-rendezővel Oscar-jelölésekről, az Angi Verától Az óceánjáró zongorista legendájáig vezető pályáról.

Mit szólt, amikor eljutott önhöz Káel Csaba felkérése?

Jól esett, hogy arra kérnek föl, amihez értek. Szabó István a Napfény íze című filmje végén van egy jelenet, amikor az apa a gyerekének elmondja, mire vigyázzon az életben, mit csináljon, és mit ne. „Főleg ne csinálj olyat, amihez nem értesz” – mondja neki. Engem most arra hívtak, amihez a legjobban értek. 40 éve vagyok a pályán, elképesztő dolgok értek ezalatt, fantasztikus sikerek, a legjobb emberekkel dolgozhattam együtt. Magyarországon szinte minden nagyobb filmrendező partneréül hívott, Gábor Páltól Kovács Andrásig, Dárday István, Maár Gyula, Gothár Péter, Szabó István, Szász Péter. Mindenkivel emblematikus értékű filmeket csináltunk, mint például az 50-es évek világát megidéző fantasztikus Angi Verát. Vagy ott van

a Déryné, hol van? című film, életem egyik csúcsa,

kolorisztikailag mindenképp, Törőcsik Mari ezért az alakításért kapott Arany Pálmát Cannes-ban. De dolgoztam Mészáros Mártával is, négy filmet csináltunk közösen, az Örökbefogadás volt az első magyar film, amely elnyerte az Arany Medvét Berlinben.

Megáll az idő.<br>Fotó: YouTube

Aztán jött a Szabó Istvánnal való találkozás és vele az Oscar-jelölések...

Csodás évek voltak Pistával, négy közös filmünk is Oscar-esélyes volt: a Bizalom, a Mephisto, a Redl ezredes és a Hanussen, mindegyik benne volt az öt Oscar-jelölt között,

a Mephisto meg is kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart

a magyar játékfilmek közül elsőként 1982-ben. Aztán következett a Gothár-féle időszak, a Megáll az idő őrületes sikere a világban. A mai napig, ha Amerikában forgatok, minden ember a stúdióban tátott szájjal figyel: ez az a pali, aki a Megáll az időt forgatta? De az Ajándék ez a nap is korszakalkotó volt.

Mephisto<br>Fotó: MAFILM / OBJEKTIV FILM / COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP

Hogyan került aztán be a nemzetközi filmes vérkeringésbe?

Valójában az Angi Verának köszönhetem, hogy eljutottam Amerikába. Valaki látta a filmet, majd négy (!) évre rá megkeresett, hogy olyan mély nyomot hagyott benne, hogy márpedig neki az az operatőr kell, aki így látja a világot. Ebből lett egy Mexikóban forgatott film, Liv Ulmannal a főszerepben. A Mephistos időszak után aztán tényleg beindult a világban a menetelésem. Először Németországban forgattam többször Brandauerrel, ő ragaszkodott hozzám, majd elindult Amerikában egy hosszú pálya.

A legnagyobb színészekkel és rendezőkkel dolgozhattam együtt, mint Sean Connery, Richard Harris, Shirley MacLaine, Walter Matthau vagy Jack Lemon.

Elképesztő dolog, hogy ennek mind részese lehettem, olyan élmények ezek, ami csak keveseknek adatik meg. Aztán egyszer csak kaptam egy megkeresést Olaszországból, hogy a Cinema Paradiso rendezőjével, Giuseppe Tornatoreval forgassak.

Fotó: Mafab.hu

Az eredetileg betervezett operatőre, a világhírű Dante Spinotti ajánlott maga helyett engem, ami külön jól esett. Ez volt Az óceánjáró zongorista legendája című film, ami vizuálisan maga a csoda! Ezután pedig jött a Maléna, ami a személyes Oscar-jelölést is meghozta nekem; kis híján meg is kaptam a díjat.

A filmrendezés hogyan találta meg?

A Jóisten valahogy velem volt mindig, folyamatosan jó felé terelt. Kertész Imrével találkoztak az útjaink, aki úgy döntött, hogy a Sorstalanságot nekem kell megrendezni. Elmentem hozzá egy magánbeszélgetésre, és elmondtam, hogy mit akarok csinálni, erre azt felelte, végre valaki érti, amit írt. A könyv valóban nehéz olvasmány. A Sorstalansággal aztán berobbantam Amerikában, remek fogadtatása volt, az összes nagyvárost végigjártam vele, az emberek ájultan nézték. „Maga nagyon bátor ember” – mondták, pedig nekem csak követni kellett, amit Kertész megírt. Onnantól elkezdtek rendezőként is számon tartani. Így kaptam meg az Este című amerikai film rendezésének lehetőségét olyan sztárszereposztással, mint Vanessa Redgrave, Glenn Close és Meryl Streep.

Gyakran beszélünk a magyar filmművészet aranykoráról, amikor olyan, a sorsunkat, történelmünket bemutató emblematikus filmalkotások születtek, amelyekhez ma is mérjük magunkat. Vajon mi hiányzik az utóbbi évtizedek hazai filmjeiből, és mi volt az erősségük ezeknek az ikonikus filmeknek?

A legfontosabbnak azt tartom, hogy nagyon őszintének kell lenni magunkhoz és a történetünkhöz, amit elmesélünk.

Mindig az lepte meg a világot, hogy a magyarok milyen őszintén beszélnek a saját dolgaikról, ettől taroltunk.

Egészen Bacsó Péterig visszamenőleg: nagyon sokra tartották, hogy valaki ilyen tisztán mer beszélni. Ettől voltunk érdekesek, és ma is érdekesek vagyunk. A világ persze mindig változik, nem lehet tudni, hogy épp mit fogad be. Így volt ez a Mephistonál is: meg se fordult a fejünkben, hogy ezért Oscar díjat kaphatunk. Egyszer csak a világnak érdekes lett, hogy így beszélnek Európában. A Megáll az időért pedig egyszerűen odavoltak, hogy milyen gyönyörűséges, azt utánozták évekig.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Sokan hiányolják ma a történelmi témájú filmeket; míg az angolszász világban minden kisebb történelmi eseményt filmre visznek, mi valahogy nem aknázzuk ki a saját történelmünk adta témákat. Mit gondol erről?

Nem tudom, mihez kell nyúlni a történelemben, vajon Hunyadi-e az igazán jó téma vagy más, de szerintem a kisebb történetek gyakran többet mondanak, mint a nagyok.

Fotó: Mafab.hu

Meg vagyok győződve, hogy a nagy történelmi események árnyékában megbúvó emberi történetek ugyanolyan érdekesek, ugyanúgy az adott korról szólnak, mégis közelebb tudnak jutni az emberekhez, jobban megérintik a nézőket. Tele vagyunk történetekkel, személyesekkel is, ezekről úgy kell beszélni, hogy érzelmileg ne tartsuk távol magunktól. Én mindig érzelmes voltam, a Sorstalanságban is.

Vajon mit kell megtanítani a leendő fiatal rendezőknek, látásmódot? Ön hogyan készül erre a feladatra?

Egyszer, amikor doktori képzést tartottam, megkérdeztem, mit várnak tőlem, azt felelték: csak add és tanítsd magadat. Káel Csaba is ezt kérte tőlem, hogy adjam át azt a tudás és tapasztalatot, ami mögöttem van. Nincs is ennél szebb feladat! Az én dolgom a hároméves alapozó képzés utáni plusz két év művészmesterképzés, vagyis elvinni a rendező szakos hallgatókat a diplomafilmjük végéig. Ez a felkészülés, a közös lét a legszebb része a főiskolának.

Úgy tudjuk, újabb filmterve is van, egy pályázatot adott be a Nemzeti Filmintézethez.

Egy sorozat terve van benn, egy nagyon szép történet, ha a film megvalósulhatna, elvihetném a diákjaimat egy olyan kalandra, ami valamikor a mesterképzés lényege volt. Amikor az alkotó a tanítványait bevonja a saját produkciójába. Nekem ez megadatott,

Illés György volt a mesterem, aki a világ csodája.

Abban a pillanatban, hogy kiléptem a főiskoláról 1970-ben, már másnap ott voltam mellette, és együtt készítettük Fábry Zoltán talán legszebb filmjét, a Hangyabolyt. Fábry Zoli bácsival és Illés Györggyel dolgozni úgy, hogy végig a kamera mögött ülhettem, ennél jobbat el sem lehet képzelni, így lehet igazán kitanulni ezt a szakmát. Ha ezt most én is meg tudnám adni a saját diákjaimnak, az volna az igazi mesterképzés.

A Sorstalanság című film forgatása. A képen: Koltai Lajos filmrendező (b) és Pados Gyula operatőr.<br>Fotó: MTI/Sándor Katalin

Mit szól a színművészeti egyetem körüli tiltakozásokhoz? Az átalakulást övező feszültség mennyire fogja lehetővé tenni a nyugodt munkát?

Egyáltalán nem vagyok részese ennek. Engem egy feladattal kerestek meg, egyéb dolgokkal,

belső konfliktusokkal egyáltalán nem foglalkozom,

nem is tudom, egyáltalán hol tart a helyzet, hogy ki maradt, és ki ment el. Ez egy rossz feszültség, amit nagyon nehéz feloldani, kezelni, és nehéz lehet benne részt venni is. Én csak azt tudom, hogy engem felkértek egy feladatra, én pedig elvállaltam. És biztos, hogy mindent meg is fogok tenni érte. Örülök, hogy méltó körülmények között új helyen lehet majd tanítani, és végre elindulhat egy új korszak a filmes képzésben. A magyar film ügye most jó csillagzat alatt áll, minden adott ahhoz, hogy valami igazán jó szülessen.

Címlapképen: Koltai Lajos filmrendező a kamera mellett, a Sorstalanság című film forgatásán. Fotó: MTI /Sándor Katalin

Összesen 64 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez ígéretes, tartson minél hosszabb időkig, talán nem veszett még el minden, visszatérhet az igazi: FILM, MOZI...

Túl nagy ahhoz, h. ki merjék kezdeni. Ez, szerintem, másik történet lesz.

Nagy öröm, h. ilyen is van.

Válaszok:
marko11 | 2021. február 2. 10:18

Arról, h. ki idióta, megoszlanak a vélemények.

Koltai remek szakember és bátor ember, akit meg fog védeni a szakmai múltja. Sőt.

A helyedben én többet kérnék a DK-tól azért, hogy naponta nevetségessé teszed magad......

Tévedsz! Kollaboránsnak tartják!
Egyébként, mit gondolsz, miért pont Koltai rendezhette anno a Sorstalanság c. (roppant gyenge) filmet? no, igen, akkor a balosok kedvében járt! :(


Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés