Mike Pence büszke arra, hogy Donald Trump elnöksége alatt elkerülte az új háborúkat

2021. január 19. 17:37
Donald Trump emelte a legnagyobb mértékben a haderő költségvetését Ronald Reagan óta.

Mike Pence leköszönő amerikai alelnök a hétvégén a hadsereg csapataival folytatott megbeszélései során kijelentette: büszke arra, hogy Amerika nem kezdett új háborúkat Donald Trump elnök kormányzása idején.

„Büszkén mondhatom, hogy bár csak néhány nap van hátra ebből az adminisztrációból, de évtizedek óta ez az első olyan adminisztráció, amely nem vitte Amerikát új háborúba” – mondta Pence szombaton a Fresnótolk 38 mérfőldre délre eső Lemoore Naval Air Station tengerészeinek.

A haditengerészet zöld zubbonyába öltözve az alelnök elmondta, a mintegy 80 tengerész előtt azt is, hogy Donald Trump harcolta ki a védelmi kiadások legnagyobb mértékű növelését „Ronald Reagan napjai óta”.

„Visszaállítottuk a demokrácia arzenálját” – mondta Pence. „Hadseregünk elkészültebb, mint valaha”.

Pence hétfőn kora reggel a Twitteren ismét kijelentette, hogy „büszke arra, hogy a Trump-kormány évtizedek óta az első az Állam,okban, amelyik nem keveredett bele egy új háborúba. Ez a béke az erőn keresztül” – tweetelt Pence.

 

 

Októberben a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben olyan katonai eredményeket ismertettek, amelyek nem igényelték nagyobb csapatbevetést. A nyilatkozat elsősorban Abu Bakr al-Baghdadi és Qasem Soleimani iráni tábornok kilövését említette ilyen eredményként. 

Vasárnap Pence meglátogatta a New York állam északi határán fekvő Fort Drumbant, ahol a beszámolók szerint Pence tapssal köszöntötte a 10. hegyi hadosztályt, és elismerését fejezte ki, hogy 2001 óta közel 50 alkalommal voltak bevetésen Afganisztánban és Irakban.

„Nem telt el úgy nap, hogy én és minden amerikai ne lettünk volna hálásak a 10. hegyi hadosztálynak és minden egyenruhás amerikai hősnek” – mondta Pence.

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

realista, nem pesszimista

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés