A közös lista miatt szavazatokat veszít az ellenzék?

2021. január 19. 19:38
A Gyurcsánnyal való összefogás – a Medián szerint – 15 százalékpontos csökkenést hozott a baloldalnak, s ez 240 ezer fiatalnak feleltethető meg a Nézőpont Intézet szerint. „Gyurcsány Feri” inkább taszítja, mint vonzza a fiatalokat?

„A Medián számai is megerősítik: a baloldali közös lista miatt szavazatokat veszít az ellenzék”írja közösségi oldalán a Nézőpont Intézet. Mint fogalmaznak: a baloldali kutatócégekhez sorolt Medián, „akarva-akaratlan, elismerte legfrissebb publikációjában, hogy

a 30 év alatti fiatalok körében a baloldali közös lista kb. 240 ezer szavazó elfordulást hozta az ellenzéktől”.

A Medián – mint írják – ugyanis azt mutatta ki, hogy a 30 év alattiak körében a Fidesz 22 százalékon áll, s „a Kétfarkú Kutya Párt beérte, a Jobbik és a Momentum pedig meg is előzte”.

Gyurcsány Ferenc és a baloldali összefogás

A fentiek alapján a Jobbik és a Momentum – a Medián szerint – legalább 23-23 százalékon állnak a fiatalok körében, a DK, MSZP és az LMP számára pedig így maximum összesen 10 százalékos támogatottság marad. Mindez a baloldali közös lista pártjainak 56 százalékos támogatottságát jelenti, míg a Medián a baloldal közös listájánál csak 41 százalékos szimpátiát mért.

Ezek alapján a Gyurcsánnyal való összefogás – a Medián szerint – 15 százalékpontos csökkenést hozott a baloldalnak, s ez 240 ezer fiatalnak feleltethető meg… Ezek szerint „Gyurcsány Feri” inkább taszítja, mint vonza a fiatalokat.

Címlapkép: Facebook

Összesen 111 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akkor majd most lesz csak igazán hipszter a Feri. Bézból sapka, bő gatya, minden jön.

Gondolod, hogy máris hatott az adómentesség? Pedig már magyarázzátok, hogy az érintettek miért járnak rosszul. De lehet, hogy Gyurcsány és Jakab egy listán kormányzó képesség szempontjából már bohózatnak tűnik. Persze még nem biztos, hogy Jakab megéri az összefogásban a választást. Gyurcsány még rájöhet, hogy a Jobbik a múltjával inkább teher, és elmagyarázza, hogy ezt kénytelenek belátni.

Én reménykedtem abban,buogy a szavazókat nem lehet matematikailag összeadni. Van, akinek az orra és a gyomra ezt nem tudja elviselni.

A Fidesz ellenesség erősíti az Összefogást, az benne résztvevő pártok iránti esetleges szimpátia gyengíti.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés