Hodász András az Instagramon bírálja egyházi feljebbvalóját

2021. január 14. 13:50
Az angyalföldi lelkész Instagram-posztban reagált Erdő Péter bíboros minapi nyilatkozatára.

A Papifrankó című blog szerzője, Hodász András csütörtöki Instagram-bejegyzésében burkoltan megkérdőjelezte Erdő Péter azon állítását, miszerint nem „tiltotta le” az angyalföldi Szent Mihály Plébánia plébániai kormányzójának közéleti blogját.

A 444.hu tavaly augusztus 14-én adott hírt arról, hogy Erdő Péter „behívatta” a plébánost, és „elbeszélgetett” vele, amit követően Hodász András önként leállította a Papifrankó nevű YouTube-csatorna szerkesztését. 

„Kedves mindenki! Úgy hozta az élet, hogy le kell állnunk a Papifranko oldalak (Insta, YouTube) szerkesztésével. Köszönjük, hogy velünk voltatok, reméljük egyszer még találkozunk! Az eddigi tartalmakat nem töröljük” – írta Hodász András augusztusban. 

A héten jelent meg nagyinterjú a Válasz Online nevű internetes lapon Erdő Péter bíborossal aki Stumpf András kérdésére tagadta a 444 és a baloldali média korábbi értesüléseit Hodász András letiltásával kapcsolatban: 

– Miért tiltotta le akkor azt a papot, aki elég jól használta ezeket az eszközöket magától is? Hodász Andrásra célzunk, nyilván.

– Nem tiltottam le.

– Bejött ide önhöz, aztán miután távozott, hirtelen letörölte közösségi médiás oldalait… Azt mondja, nem kötelezte erre?

– Nem köteleztem rá.

– Valamit csak mondott neki, amitől letörölte jól menő csatornáit.

– Elmondtam, amit a közéleti szerepvállalásról és a láthatóság szintjeiről gondolok, de az atyára bíztam a döntést. Kétségtelen azonban, hogy a csend olykor jót tesz a léleknek.

– Ez olyan papokra is vonatkozik, akik keményen jobboldali politikai nyilatkozatokat tesznek?

– Mindenkire vonatkozik.

Az alábbi, rá vonatkozó kitételre Hodász András a továbbra is megtalálható személyes Instagram-fiókján reagált csütörtök reggel:

Frissítés: a fenti cikk megjelenés után további szerkesztésen esett át.

Összesen 256 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jó Hodász atya amatőr politizálása nem probléma, csak ne tekintse magát a politikában kvázi egyházi megmondóembernek. A magánvéleményemet papként mindenkinek elmondom, ha kell, de senki se tekinte a közéleti felfogását zsinórmértéknek. Különben, a magyar püspökök politizálása összességében egyszerre visszafogott, józan és megfontolásra méltó.

Hogyan lehetne a kormány nem 'látszatkeresztény'? Többszöri bérmálkozással?

És ezt nem fogja fel Hodász atya.

"Akik most őt dicsérik, azok szellemi utódai, akik mindkét háború után papokat és lelkészeket gyilkoltak!"

A katolikus Egyházban nincs demokrácia. Hierarchia van. Hodásszal, az a probléma, hogy nem engedelmes, nem alázatos.
Amikor először figyelmeztették, hogy fogja vissza egy kicsit magát, - nem az oldalait - hanem a megnyilatkozásait, kibeszélte a Simicska tulajdonában levő Hírtévé Magánszféra c. műsorában.
Nagyon kiakadtam ezen. Hogy képzeli, hogy egy ilyen műsorban kiadja a feljebbvalóját, akárki is az?!

Aztán jött a tüncikézés azzal a exhibicionista Lukácsi Katalinnal.
Csak úgy a tömegben találkoztak, mi? Egy fenét.
Akkor sem tudta tartani a száját, amikor hívatta Erdő Péter.
Most pedig ez.
Akkor csodálkoztam, amikor elmesélte szintén abban a műsorban, hogy papi reverendában bement egy könyvesboltba, és kérte az 50 szürke árnyalatát és azon vigyorgott, hogy mit szólhatott ehhez az eladó.
Kurvának is beáll tapasztalatszerzésre?

Jók voltak a Papifrankón a válaszai, jók a prédikációi, csak ne politizálna és engedelmességet tanulna, mert így kék-zöld lesz a feneke.

Minden papnak be kell adnia a lemondását 75 éves korában. Ezt vagy elfogadja a püspöke, vagy nem.
Ha nem, akkor tovább vezeti a plébániáját, akár 90 éves koráig.
Általában nem fogadják el.
Ha elfogadják egészségügyi okokból, akkor is kisegítőként ottmarad a plébániáján, vagy máshol.
Vagyis az utolsó leheletéig.

Lukácsi végül is nem mérvadó, mert elvégezte ugyan a hitoktatóit, de úgy tudom, hogy sosem tanított, csak hivalkodik vele.
Csak püspöki engedéllyel taníthatna és ezt valószínűleg nem kapta meg, nem kapja meg.

Amikor Lukácsi kiment a "prájdra" és azt hangoztatta, hogy Jézus is ott van, Hodász atya rendbe tette a hülye fejét egy előadáson, amire mindkettőjüket meghívtak. Fenn van a neten.

Semmit nem szól, ahogy a Coca cola buzi reklámját is elmaszatolta.

Jézus vezetőt, vezetőket jelölt ki a tanítványai közül. Ők most az apostoli utódok, vagyis a püspökök.
Pál vezetőket jelölt ki.
Ezek a vezetők tanítanak, irányítják a közösségeket.

Attól még, hogy szót fogad az ember a szüleinek, tanárainak, nem zárja ki az Isten iránti engedelmességet.

Hodásznak felettese van. Amig káplán volt a plébánosának tartozott engedelmességgel.
Ahogy egy plébános, - most ő is az - a püspökének.
Egy szerzetes az apátjának, főapátjának.
A főapát a pápának. A bíboros a pápának.

Prohászka Ottokárt igazságtalanul indexre tették, meg akarták fosztani a püspökségétől.
Nem használta fel a népszerűségét, nem panaszkodott, nagyon megviselte, de engedelmeskedett. Imádkozott. Vagyis rábízta Istenre.
Hodász még mindig nyavalyog, holott már figyelmeztetve volt.
Néri Szent Fülöp is az inkvizíció elé került. Egy panasz szava nem volt. Jókedvűen túlélte.



Az Index melletti tüntetésre gondolsz?

Van egy atya, aki a régi rítus szerinti misézést megtanulta, tanulja.
Megkérdeztem tőle, hogy az új helyén milyen misét fog bemutatni. Azt gondoltam, hogy a régit, - tridentit - fogja erőltetni, hiszen azt szereti, azt tanulta hónapokig, de nem.
Azt mondta, hogy amelyiket a népe, közössége szeretné.
A családban is alkalmazkodnunk kell.

Ezt olvastam. Nagyon jó cikk. A mandin is megjelent és véleményeztük is, egyetértve a szerzővel.

Őt nem engedte be Hodász a plébániára, hanem, csak az ajtóban beszélgetett vele.. Pedig a cikkíró azért ment, hogy bocsánatot kérjen tőle, ha megbántotta.

El nem tudom képzelni, ha beszélni akarok a plébánosommal magánügyben, az ne a szobájába invitálna és ültetne le.

Ja, és közben zuhogott az eső. Na ilyen "alázatos" Hodász András.
Túl teng benne az exhibicionizmus.
Dicsekszik, hogy motorral jár, mintha ő lenne az egyetlen pap.
Egy idős pap bácsi mesélte, hogy régen motorral járta a vidéket a híveit.
Azzal is, hogy kondiba jár.
Moziba, sörözni.
Azt nem értem, hogy a volt plébánosának és a többi papnak miért nincs erre ideje, miért dolgoznak hajnaltól, Mikulásig. Sokszor éjfélig.

Na ne vicceljél! Mit mond a Tékozló fiú az apjának?
"Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened"
Hogy nevezték régen az emberek az apjukat? Atyámnak, ami nyilván nem a mennyei Atyát nagy betűvel jelenti.

Nagyon tévedsz! Nem Hodászon múlik. Mi a "kedves testvérei", vagyis Isten népe is határt szabhatunk neki, valamint felsoroltam, hogy ki mindenkinek tartozik felelősséggel, elszámolással.
Egy példa. Fut a szekér, vagyis jól megy minden. Vágtatnak a lovak és egyszer csak a Jóisten kifogja a szekérből a lovakat. Azért, hogy nehogy szakadékba fussanak. Vagyis az ember álljon meg nehogy a vesztébe rohanjon, nagy önteltségében.

Prohászka Ottokár
Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.

Robur, Robur, Robur, Hodász ugyanazt mondta, mint Erdő Péter bíboros Úr.

"Honnan tudja,h Hodász atya a plébánosa?"
Ki honnan tudja?

Bejelentkezett telefonon a cikkíró. Megbeszélt időpontra ment oda.

Mit nem hiszel el ebből? Azt, hogy nem hívta be?

Kérlek, ennek semmi akadálya. menj el Hodászhoz és kérdezd meg tőle. Vagy telefonon.

Ha Erdő Péter nyilatkozatára így reagált, a bíboroséra, akkor egy politikuséra nem reagált volna? De nem tette.

Ha nekem a Bibliából idézel, már kértük többen, akkor a katolikus fordításból tedd.
Engem ez a nyelvezet fáraszt.

Szerintem meg válasz, úgyhogy ne fáradj tovább. Vagyis ne erőszakoskodj!

De nem akarom. Mit nem értesz ezen?
Ne fordítsd ki a szavaimat! Te vagy erőszakos nem a Biblia.

Azelőtt reverendában motorozott. Pont ez tetszik neki, hogy meglepődjenek az emberek ezen, hogy nem papi civilben van, hanem reverendában.
Jól tanít, jól magyaráz, csak éretlen és idétlen, korához képest.

Az M1 Híradójában, amikor a brüsszeli balhéról volt szó, volt ott egy krapek, aki interjút adott.
Az nem tisztára hasonlított, hanem az volt, aki azt a bulit szervezte, amin Szájer is volt.

Pió atyát is. Méghozzá micsoda vádakkal, rágalmakkal és mégis alázatos maradt.
Ilyet nem is tudok, hogy egy pap visszabeszéljen, illetve kibeszélje egy ellenzéki Simicska tv - médiumnak, hogy leszóltak neki és nem akar politizálni. Miután ezt elmondta azért nagy vigyorogva mégis mondott dolgokat.
Utána volt az Indexes tüntetésen való részvéte.
Ami ugye egy nagy átverés volt.
Többször ment Kálmán Olgához is.

Sehogy. Ez csak egy kis színes volt.

Hodász mindig reverendában jár. Mindenhova.
Persze, hogy ez is benne van a pakliban a népszerűsítés.
De nem hinném, hogy népszerűsítette volna, amikor nagy vigyorogva előadta, hogy mennyire meglepődött a könyvesbolti eladó, amikor bement reverendába kérte és megvette a Szürke 50 árnyalatát.
Tehát, egy jó mókának tartotta, jó mókának megbotránkoztatni másokat.
Különben szeretem a tanításait, mert nem magyaráz semmit félre az Egyház hivatalos tanítását adja elő minden téren.
Azt sem engedi meg, hogy a párok házasság előtt nemi életet éljenek, de még a pettinget sem.
Ő biztos nem tartja buzinak Orbán Gazsit, hanem ezt az életmódot írná elő, amit az önként magára is vállalt.

A Hódmezővásárhelyi egyszer mondott olyat a híveinek és azt is mise végén.
Hodász már nagyon sokszor megnyilvánult és még véletlenül sem az ellenzéket bírálva.
Kiss-Rigót sem látod beszaladgálni a tévébe, úgy, mint ahogy Beer Miklóst mindig behívták. Na, de miért?

Nincs "vala".
És nem Jézust tartom erőszakosnak, hanem téged.
Ugyan azt a témát írod le hatszázszor, csakhogy bizonyítsd az igazadat.
A saját szavaiddal nem tudod elmondani az érveidet.

Ha neked amit írtam nem válasz, az a te bajod, nem az enyém.
Azt hiszed az a jézusi szeretet, hogy odanyomsz az emberek orra elé egy rakás idézetet?
El se olvassa senki, afelől nyugodt lehetsz.
Te nem téríted, hanem eltéríted az embereket a Szentírástól.

Amikor láttam ezt a műsort, nem tudtam, hogy miről szól, - igazából most sem - a szürke 50 árnyalata.
Hodász tudta.
Először is mi szüksége van, erre a botrányos könyve, a munkájához?
Másodszor nem gondolom, hogy laposkúszásban kellett volna bemennie abba a könyvesboltba.
Mivel élvezte és kiélvezte azt a szitut, amit a reverendájával és a könyvel keltett, valamint az eladó nem tudhatta, hogy ki ez a Hodász, csak azt látta, látták, hogy ez egy katolikus pap, nyilván lejáratta a katolikus papokat.
"Továbbra se értem,h miért lenne célja a megbotránkoztatás."
Nekem sem.
Meghökkennek és véleményezik, ítélkezik aki ilyennel szembesül, méghozzá a papjaink felett.

– Amikor nemrég megírta, hogy visszavonul a politikai témák kommentálásától, azt a döntést is a püspöke hozta meg ön helyett?

– Nehéz kérdés. A megszólalásaimra folyamatosan kapok ilyet is, olyat is. Barátaimtól, testvéreimtől, jó- és rosszakaróimtól. Bíboros úrral is beszélgettünk erről. Letiltva de facto nem lettem, de meg kell tanulnom megfontolni, hogy mit mondok, és hogy mit nem.

– Amikor nemrég megírta, hogy visszavonul a politikai témák kommentálásától, azt a döntést is a püspöke hozta meg ön helyett?

– Nehéz kérdés. A megszólalásaimra folyamatosan kapok ilyet is, olyat is. Barátaimtól, testvéreimtől, jó- és rosszakaróimtól. Bíboros úrral is beszélgettünk erről. Letiltva de facto nem lettem, de meg kell tanulnom megfontolni, hogy mit mondok, és hogy mit nem.

https://www.valaszonline.hu/20..

"Letiltva de facto nem lettem,"

Ez a lényeg, ezért másoltam be.
A link azért ment, hogy, ha érdekel, elolvasod.

Itt beszél kétszer is, amiről jobb lett volna, ha hallgat.
Privátszféra a címe.

Ebben van egy véleménye, amivel nagyon nem értünk egyet, a templomban beszél a 100%-os elkötelezettségéről az oltár előtt álló pároknál.
Már, hogy nincs!!! Hodász atya téved, mert van.

Be akartam linkelni Péterfi Judit előző beszélgetését Hodász atyával, Magánszféra volt az akkori címe, de nem találom. Abban beszélt a könyvről.

https://www.youtube.com/watch?..

Ez egy rosszindulatú feltételezés a részedről.
Amikor ez a cikk megjelent, ill. a tűntetésen részt vett, sőt Péterfi Judit róla szóló három műsora közül az kettőben, ami kispesti káplán korában készült, az után nevezte ki plébánosnak Angyalföldre, Erdő Péter.
Tehát semmi vidékre helyezés stb. Nem az akkor már ott szolgáló Pál Feri lett a plébános, hanem Hodász atya.

Mint minden papnak a hívek adományától függ.
Amit te itt sugallsz, az zsarolás. Márpedig a papokat elég gyakran áthelyezik, kinevezik nyáron.
Részben halálozási okokból, részben, mert nem tudja ellátni a feladatát az idős pap, vagy csak, mint kisegítő, ami nem is kevés munka. De biztos vannak egyéb okok is.

Szerintem pedig megsértődött.
Ahogy fogadta a cikkírót ez világosan látszik.
Pál Feri a legnépszerübb.
Bár Bolberitz professzor urat egyik sem tudta überelni.
Nekem Ő volt a legjobb.
Lehet, hogy azt gondolta, hogy, ha ennyi a szabadideje ad még munkát neki.
Az én plébánosaimnak meghalni sincs idejük, nem hogy hetente 3x gyúrni járjon, moziba még sörözni.
Viszont többször láttam a plébánosomat a templomban imádkozni.
A miénket, csak egy ideig követték, mert megszokják az újat.
Inkább az van, hogy a hívek követik a jó papokat.
Füzes Ádám nem szimpatikus nekem.
Nehezen viselem a váltást, de aztán megkedvelem az új papot is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés