Amikor jöttek a migránsok – északról

2020. november 10. 10:50

Sayfo Omar
Mandiner
„Mi, keresztény angolszászok soha nem hajóznánk el távoli vidékekre, leigázva békés népeket, nem emelnénk táborokat, templomokat mások földjén és soha, de soha nem rabolnák el aranyukat, kincseiket!” – mondta Mercia királya Sir Robinnak.

Történhetett Merciában, jó ezer éve

 

– A vikingek újabb monostort fosztottak ki! – csapott a vaskos faasztalra Sir Robin, a főtanácsadó. Mercia királyára nézett, aki az asztalfőn borús szemmel meredt maga elé. – Pünkösd óta ez már a negyedik eset! – folytatta. – A szerzeteseket egytől-egyig lemészárolták, az aranykincseket pedig mind magukkal vitték. Javallom, Mercia királyaként azonnal küldjön alabárdosokat és égettesse fel a táborukat, mielőtt újra megismétlődik a támadás!
– Ugyan-ugyan, jó Sir Robin – pillantott fel tekercséből régi riválisa Sir Thomas az asztal túloldalán. – Ne hamarkodjuk el az ítéletet. Az elkövetők egyelőre ismeretlenek. A fyrd-kapitány jelentéséből egyelőre még csak annyit tudni, hogy a támadók nyolcvan inch magas, hordó mellkasú, világos bőrű férfiak voltak, fonott lenszőke szakállal. 
– És ez tán úgy hangzik, mintha itáliaiak vagy ibériaiak lettek volna? – vonta össze szemöldökét Sir Robin.
– Nem lehet kizárni. Az itáliaiaknál is divatba jött a haj szőkítése.
– De ritkán közlekednek sárkányhajón.
– Ebben lehet valami – tűnődött el Sir Thomas. – Viszont a nyomozásnak ebben a korai szakaszában hiba lenne bármelyik eshetőséget kizárni. Pláne hiba lenne felesleges pánikot kelteni Mercia jó lakói körében.
– Akárhogy is legyen, eljött a cselekvés órája – csapott az asztalra a király. – Javaslatokat akarok hallani!
– Nem késlekedhetünk! – bólogatott Sir Thomas. – Tanácsolom, hogy Mercia királyaként rendelj el azonnali gyertyagyújtást az áldozatok lelki üdvéért. Ezzel világosan üzenjük a világnak, hogy nem félünk. Amint azonban az imádsággal végeztünk, nem kerülhetjük meg a legfontosabbat! Beszélnünk kell végre a dúlások valódi áldozatairól, azokról az ártatlan vikingekről, akik békében élik napjaikat Britanniában, szorgalmasan művelik farmjaikat és hasznos tagjai az angolszász társadalomnak.
– Még hogy békés vikingek! – horkantott fel Sir Robin. – Javaslom királyomnak, hogy emeltessen falat, mely megvédi népünket ezektől az istentelen barbároktól!

– Ez nem az ókor, Sir Robin! – emelte fel intőn mutatóujját Sir Thomas.

– Mi értelme lenne bármiféle kerítésnek? Megvédte-e például Hadrianus fala a rómaiakat a barbároktól?
– Meg hát! A birkatoszó piktek azóta sem merészkedtek le a fennsíkjaikról! – röhögött fel Sir Robin.
– Emlékeztetlek arra, Sir Robin, hogy a kelták, a rómaiak, sőt, még mi, angolszászok is hajókon érkeztünk erre a zöld szigetre. És mit szólnának barátaink Northumbriában, Kelet-Angliában vagy Essexben, ha egyszer csak kerítést húznánk a határokra? Hová lenne a világ, ha Britannia minden királysága falakkal venné körbe magát?!
– Hát nem látod, Sir Thomas, hogy amióta itt vannak ezek a barbárok, drámaian megugrott az asszonyaink ellen elkövetett liliomtiprások száma?

A király kérdőn nézett Sir Thomasra.
– Ugyan, ugyan, kedves Sir Robin! – legyintett Sir Thomas – Ezt semmiféle pontos számadat nem támasztja alá. Bizton állíthatom, hogy például... – alig észrevehetően az asztalra kifeszített térképre sandított – …például Tamworth városában szemernyit nem emelkedett meg az erőszakok száma a vikingek érkezése óta.
– Talán azért nem – húzta gúnyos mosolyra a száját Sir Robin –, mert Tamworth városa száz mérföldre esik a partoktól, kilenc yard széles árok veszi körbe, benne hegyes karók, a nyolc láb magas kőfalak tetejéről hosszúíjászok pásztázzák a vidéket, az utcákon pedig talpig vért strázsák vigyázzák a rendet éjjel-nappal. Nem gondolod, Sir, hogy mindennek tán lehet némi köze Tamworth városának kiváló közbiztonságához? – kérdezte Sir Robin, majd Sir Thomas cöccögésével és fejcsóválásával mit sem törődve egyazon levegővel folytatta:
– Eközben viszont a tenger- és folyó-partokon felhúzott viking táborok környéke élhetetlenné vált! A becsületes angolszászok mind elköltöztek másüvé, amikor meg ezek a vadak mézsörtől megrészegülve egymás torkának esnek, a strázsa be sem meri tenni a lábát, hogy helyreállítsa a rendet. Királyom, rendelje el, hogy azonnal égessék porig a vackaikat, hogy végre helyreálljon a rend!

Mercia uralkodója megint kérdőn nézett Sir Thomasra, aki kezét széttárva így felelt:
– Hát nincs-e elegendő hely a zöld Albionban, hogy befogadjuk a menekülőket? 
– Talán neked is feltűnt Sir - vett újra nagy levegőt Sir Robin –, hogy

partjainkat ostromló sárkányhajókon asszony és gyermek egy sincs, csupa széles vállú fiatal harcos érkezik! 

Milyen ember az, aki kies fjordokon hagyja hátra asszonyait és gyermekeit, hogy ő maga a mi bőséges földünk áldásait habzsolja? Istenre mondom: nem menekülők ezek, hanem megszállók.
– Köztudott, hogy norvég föld telei esztendőről esztendőre hosszabbra nyúlnak, kalászaikat jeges szél fagyasztja le, terményüket hó temeti maga alá. Falvaikba ellenség tör be, lemészárolva az ártatlanokat, éhező gyermekeik fohászkodva emelik az égre kék szemeiket megváltást remélve. És a lehűlés esztendőről esztendőre csak rosszabbodik.
– Babonás mendemonda! Még hogy lehűlés! – kacagott fel Sir Robin. - Nekem például épp jó melegem van! – mondta, szavainak nyomatékot adva bekecsét kigombolva, baljával legyezni kezdte borostás nyakát, majd így folytatta:
– De még ha igaz is lenne, amit mondasz Sir Thomas, honnan tudjuk, hogy ki az igazi rászoruló, amikor norvégnak mondja magát dán, svéd, sőt még tán gót is?
– És ha tényleg így is lenne, hát miért baj ez? – tárta szét a kezét Sir Thomas. – Ide jönnek, dolgoznak, britanniaivá válnak. Mint előttük megannyian. Amondó vagyok, királyom, hogy emeljük meg a vikingek ezüst járandóságát, hogy könnyebben beilleszkedhessenek. 

A király Sir Robinra nézett, akinek halántékán az erek dagadni kezdtek.
– Vak vagy tán, hogy nem látod? – kiáltott.

– Britanniában javában tart az északizáció! Amerre csak járunk, szép mezőinket rúnakövek csúnyítják el.

A te vikingjeid keresztény földünkön űzik pogány vallásukat, mely nem elég, hogy tagadja Krisztust, de még háborúra is uszít ellenünk.
– Ugyan-ugyan, jó Sir Robin – felelt higgadtságát megőrizve Sir Thomas. – Papjaink jelentései szerint a vikingek sorra veszik fel a keresztséget és… 
– Megtévesztés! – tajtékzott Sir Robin. - Ne feledd, Sir Thomas, hogy egyik istenük, Loki a hazugság és megtévesztés mestere! Az ő példáját követve a vikingeknek egyenesen kötelességük becsapni a magunkféléket, hogy közben véghezvigyék az északizációt!
– Nem is tudtam, hogy kegyelmed ekkora szakértője az északi hitvilágnak – felelt gúnyos hangon Sir Thomas.
– Nem kell ide szakértelem! Minden ott van feketén-fehéren a mítoszaikban. Agnafit-szindrómától szenvedsz tán, Sir Thomas, hogy így véded a rénszarvas-toszó barbárokat?! Mintha nem tudnád, hogy ezeket még a saját asszonyaikat is jószág sorban tartják, kedvükre adják, veszik őket.
– Mendemonda mindez, jó Sir Robin! Az északi asszonyok nagy becsnek örvendenek. Miközben a frank és lombard fehérnépek férjeik javaiként élnek és bujkálnak a kóbor lovagok elől, addig északon a nők erősek, büszkék, a liliomtiprókat pedig halállal büntetik. 

Sir Robin már nyitotta volna válaszra a száját, de Sir Thomas így folytatta:
– Aztán meg az északiakat egy kalap alá venni a valóság meghamísítása. Norvégok, dánok, svédek mind különbözőek.

Vannak köztük ugyan harcosok, de a többségük becsületes kalmár vagy békés földműves.

Mi több, a vallásuk sem azonos. Míg egyes törzsek a harcos Thort, mások a bölcs Odint tekintik legfőbb istenüknek...
– Miféle „bölcs Odint”? – kiáltott közbe Sir Robin. – Tán csak nem arra a véreskezű hadúrra gondolsz, aki testvéreivel szövetkezve meggyilkolta, majd feltrancsírozta Ymirt, akinek véréből megalkotta a tengereket, húsából a földet, koponyájából az égboltot? A te Thorod pedig, akinek ezek a hitetlenek amulettként hordják a gyilkos kalapácsát, egyenest a háború és gyilkolás istene!
– Ne nevettesd ki magad, Sir! – kacagott fel Sir Thomas – köztudott, hogy helyes interpretációban Thor nem a háborúnak, hanem a belső küzdelemnek az istene….
– …erről azokat kérdezzük meg, akinek koponyáit az ő nevében hasították szét! – vágott közbe Sir Robin. A te békés vikingjeid egyenesen vágyják a halált, amikor barbár hitük szerint a valkűrök karjaiban Valhallába jutnak, ahol mind kiélhetik elfojtott perverz vágyaikat.

Sir Robin nagyot köpött a padlóra, majd így folytatta:

– Apokaliptikus szekta ez!

Miközben mi Krisztus újbóli eljövetelét várjuk, addig ezek a mindent elsöprő háborút, a Ragnarököt, amikor minden élő halálnak halálával hal.
– Ugyan! – ellenkezett Sir Thomas. – Aki ennyire ért az északiak hitéhez, mint te, az tudhatná, hogy a Ragnarök nem holmi világvége, hanem az élet örök körforgásának a jelképe. A korrumpálódott népek eltűnnek, a romokon pedig új világ születik. Vajon nem eképp volt-e a mi zöld szigetünk korábbi uraival, a keltákkal és rómaiakkal is?
– Én csak azt látom – felelte Sir Robin, hogy az asszonyaink vásár napján már el sem mernek menni a mulatságba, mert félnek, hogy a vikinghordák martalékául esnek. De kár is ezen csodálkozni, mikor ezeket még a vallásuk is liliomtiprásra buzdítja!
– Már hogyan lenne köze a vallásukhoz az erőszaknak? – szólt közbe a király.
– Hát úgy, Felség, hogy fő istenségük, Odin is megerőszakolta az óriások egyik asszonyát, hogy azzal ellenségei szívébe félelmet ültessen. A vikingek az ő példáját követik: erőszakkal és liliomtiprással viselnek hadat jó angolszász népünk ellen.
– Bizonyára tudod, Sir Robin – szólt közbe Sir Thomas –, hogy Rindl úgynevezett megerőszakolása valójában két kozmikus erő egyesülését jelképezi. Nem kell ezt túlideologizálni, Sir! Mellesleg pedig a mi fehérnépünket sem kell félteni, ha érted mire gondolok.
– Igaz, ami igaz – vonta meg a vállát Sir Robin. A mi asszonyainkat sem kell félteni. Ki csodálkozik azon, ha a szélesvállú, varkorcsos hajú barbárok vonzóbbak számukra, mint a tavernában búsongó angolszász költők és dalnokok? Aztán meg potyogtatják magukból a szőke fattyakat, akik vérükben hordozzák a háború vallását.
– Sir Robin! – egyenesedett ki hirtelen Sir Thomas, mint akibe villám csapott. – Kénytelen vagyok megállapítani, hogy kegyelmed egyszerűen északofóbiában szenved!
– Igaz ez, Sir Robin? – húzta fel szemöldökét a király. – Tudod jól, hogy mi britanniaiak befogadó nép vagyunk.

Ereinkben kelta, római, germán vér keveredik, a rasszizmusnak pedig semmilyen formáját nem tűrjük!

– Miféle északofóbia, Királyom? – tárta szét karját Sir Robin. A fóbia irracionális félelmet takar, de ki az a józan ésszel megáldott keresztény, aki ne félne ezektől a vadaktól, akiket még a vallásuk is a gyilkolásra utasít? Isten őrizz, hogy a vikingek északi származását rójam fel! Egyedül a vallásukat kritizálom. Ami nem is vallás, hanem életmód, amit ők maguk Trú-nak neveznek. Mit életmód, gyilkos ideológia! – a fejét tehetetlenül csóváló Sir Thomasra sandított, és drámai hangon folytatta:
– Hát hogy lehetnék én rasszista, királyom, mikor az én jó ükapám is szőke szász volt a tengerentúlról? Az északiak gyilkos ideológiája nem kötődik szőke hajhoz, kék szemhez vagy magas termethez, hiszen fekete hajú mokány kelta is dönthet úgy bármikor, hogy Krisztus helyett Odint, vagy azt az átkozott Thort imádja. És ha az eszme terjedni fog, hát jaj lesz nem csak Merciának, de Britannia minden királyságának is!

A király arca elkomorult.
– Logikus beszéd, Sir Robin. Az egy istenre mondom: ördögi hitvilág az északiaké. Készítsd fel seregünket a rajtaütésre! Megtanítjuk ezeknek az istenteleneknek, hogy gyilkos ideáknak sem Albionban, sem a többi keresztény királyságban soha, de soha nem lehet helye.

Mi, keresztény angolszászok soha nem hajóznánk el távoli vidékekre, leigázva békés népeket,

nem emelnénk táborokat, templomokat mások földjén és soha, de soha nem rabolnák el aranyukat, kincseiket!
– Isten minket úgy segéljen! – kiáltott fel Sir Robin.

***

A témában még ajánljuk: Donaeld the Unready

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem úszták meg a hódítókat. ( Egyébként ők is azok voltak a kelta törzsek szemében.) A skótok (pikt és gael törzsek) ugyan kiverték a vikingeket az északi szigeteikről, de áttérve a kereszténységre az északiak felhagytak Párizs fosztogatásával és egyességet kötöttek a francia királlyal, letelepedtek és megalapították a Normandiai Hercegséget. Ennek uralkodója Hódító Vilmos verte meg Harold szász királyt Hastingsnél. ( Igaz az akkor épp meggyengült, mert nem sokkal korábban vert vissza egy dán -viking- támadást.) Annyi pozitívum van a dologban, hogy a hódítók is keresztények voltak.

Egyébként magyar területre jöttek északról, észak nyugatról tótok, németek. A magyarságon a török dúlás alkalmával elkövetett holokauszt, a 4,5 millióról 1,5 millióra való lecsökkenés pótlására.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2020. november 10. 14:36

A török dúlással jött a zsidó kereskedőcsatolmány, amely biztosította a hódítók életben maradását. Buda visszafoglalásakor
" ...a mindenféle nációból verbuválódott keresztény zsoldosok könyörtelenek voltak a vár zsidó lakosságával szemben, ugyanis a zsidók együtt védték Budát a törökökkel.[34] A budai zsidók lakónegyedét felégették, a zsinagógák tóratekercseit tűzre vetették.[35]
Ennek Európában is elterjedt a híre. Sok európai városban, például Padovában pogromok törtek ki, mintegy bosszúként a zsidók ellen. A padovai zsidó hitközség máig megüli a budai purimot. "

Válaszok:
Box Hill | 2020. november 11. 12:44

Nem tudom,. ma vannak-e budai zsidók, de hogy a hangadóik közül sokan Soros Györgyöt védik a magyar szuverenitás ellen, abban biztos vagyok.

Ez bizony igaz, de a vikingekről szólt a mese. A muszlimok monoteista vallása által hirdetett " szent háború" jegyében tán 100 év alatt lerohanták egész Észak-Afrikát, Gibraltárnál ( Dzsebel Al Tarik) átkeltek, megszállták Hispániát és eljutottak a ma franciaországi Poitiers- ig, ahol szerencsére Martell Károly megállította őket.

Sanda gyanúm az, hogy néhány Árpád házi király rusz testőrsége is gyakorlatilag vikingekből (varjágokból) állt. ( A KIjevi Ruszt is ők alapították. -Rurik-)

Rüdiger Hitzkopf szász zsoldoskatona visszaemlékezéséből Buda visszafoglalásakor, 1686 őszén:
No de Buda vára. A magyarországi török pasalik székvárosa. Hogy ott micsoda török kincsek lesznek! A 23 mecset szentélyében mennyi keleti aranymarha! Néztük, néztük három hónapon át vagy nyolcvanezren odalent a vár alatt, hogy mi mindent lehet majd kihordani azokból a mecsetekből. Ha ugyan a magyar hajdúk meg a talpasok meg nem előznek bennünket. Mert azok az ostromkor mindig elöl mentek, meg sokan is voltak, úgy 14-15 ezeren. … Még jó, hogy derék vezéreink őket szánták ágyútölteléknek. Hadd hulljanak.
Végre az aszályos hőség után, szeptember másodikán megvettük kínkeservvel Budát, azt a hullabűzös, nyomorúságos ólat. Én jártam benne, mielőtt leégett. Volt benne vagy kétszáz romos ház, egy sereg kaszárnya meg fürdő. …Tisztességgel leihattam magam. Az jó, egyedül az jó a pestis ellen. Mert a döghalál a várban persze benne volt. Fel is égették hát a várost a háromnapi szabad rablás után, ami nem ért semmit. Annyi tenger zsoldosnép néhány száz zsidó kereskedőt tudott csak megkopasztani. Ölni nem is volt szabad, csak csigázni. Én meg még erről is lemaradtam.”

Forrás: Lengyel Balázs: A török Magyarországon, Móra Ferenc könyvkiadó, 1975, 145-46.old.

Ölni nem is volt szabad. Miért nem?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés