Vérvád, hisztéria, népítélet – új kötet a hazai antiszemitizmus történetéről

2020. szeptember 21. 15:00
Sokat tudunk már a politikai elit és – most már – a közigazgatás viselkedéséről a holokauszt alatt, de az egyszerű embereket, a parasztokat, a munkásokat, a diákokat, a háztartásbelieket ismerjük a legkevésbé – Pelle János e témákat járja körül új kötetében.

Nyitókép: a kunmadarasi pogrom vádlottjai

 

Fontos könyv került a boltokba Pelle János Vérvád, hisztéria, népítélet – „Zsidókérdés” Magyarországon 1945-ben és 1946-ban című munkájával. A kötet a kérdést közel negyedszázada kutató történész és publicista eddigi kutatásainak összegzése, frissítve azt újabb eredményekkel, a releváns szakirodalommal és újabb levéltári hivatkozásokkal. A könyvhöz az előszót Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija írta: mint fogalmaz, Pelle „hatalmas intellektuális bátorságról” tett bizonyságot munkájában, mikor a második világháború utáni vérvádak – saját szavaimmal –, a „tömegek antiszemitizmusának” kérdését bolygatja. 

A kérdés a lehető legégetőbb, a szerző megközelítése pedig valóban bátor, igényes és úttörő. Lehet felkérődzeni a múlt rendszer szakirodalmának Horthy Miklósra tett megállapításait, illetve cikksorozatot indítani a Mércén arról, hogy a ruandai népirtás fontosabb-e a hazai népirtás-kutatásnak, vagy pedig Auschwitz; de az igazság az, hogy napjaink fő konfliktusa a globális és a lokális, az elit és az egyszerű ember konfliktusa. Adódik konzervatívként a kérdés:

mihez kezdjünk akkor a tömegek előítéleteivel,

a pogrommal és a vérváddal, mely a manapság a konzervatív oldalon okkal méltatott átlagember jellemének sötét oldalát mutatja be? Valóságos darázsfészek a téma, Pelle pedig értő és avatott kézzel vezeti az olvasót a kérdés körül. 

Pelle János munkájában primer levéltári forrásokat, sajtóforrásokat és szakirodalmat ötvöz, a könyv áttekintő és szintetizáló jellegű, ilyen értelemben pedig elengedhetetlen szakmunka. A kötet fővárosi és vidéki levéltárak anyagából is merít, üdítő elmozdulást képezve az Országos Széchényi Könyvtár szabadpolcának, a Budapest Főváros Levéltárának és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának háromszögében ingázó kutatók munkáitól.

A szerző tisztázza (14.), hogy munkájának inspirációja Jan T. Gross Szomszédokja, mely kellő felháborodást okozott húsz évvel ezelőtt Lengyelországban. Pelle megközelítése viszont méltányos, érzékeny, egyben a tényeket nyíltan feltáró és tudományos. A szerző a szociálpszichológiai megközelítést alkalmazza (34. skk.), mely újítónak számít olyan értelemben, hogy azt a szakirodalom az utóbbi évtizedekben kevéssé tekintette alkalmazhatónak. (Persze az, hogy a „szakirodalom” mit tekint legitimnek, kevéssé érdekes: manapság a genderkutatás és a diskurzus-analízis a fő témák, melyeknek tudományos értékéről jelenleg is zajlanak a viták). 

A könyv fontos tényre világít rá: míg sokat tudunk például a politikai elit és – most már – a közigazgatás viselkedéséről a holokauszt alatt,

„a kívülállókat... az egyszerű embereket, a parasztokat, a munkásokat, a diákokat, a háztartásbelieket ismerjük a legkevésbé”.

(17.).

Mindez azért is fontos, mert máig elhangzanak túlzó állítások, melyek szerint a magyar lakosság en bloc antiszemita lett volna, vagy támogatta volna a holokausztot. Egyesek még azt is megfogalmazták, hogy a magyar lakosság „tettestárs” lett volna.

Ezzel szemben állnak Pelle kutatási eredményei, melyek szerint a lakosság szimpátiáját a deportálások iránt például vérvádak felmelegítésével, újra publikálásával igyekeztek felkelteni 1944-ben. (19-23.). Kérdéses, hogy egy a „kisgyermektől aggastyánig” antiszemita társadalmat kellett-e volna bármire hergelni. A kollektív váddal szemben áll például a váci rendőrség levele a város polgármesterének 1944. június 29-én: „Sajnos váci polgároktól nem kaptunk még névtelen feljelentést sem [zsidók vagyon rejtegetésével kapcsolatban]: adatokkal egyáltalán nem szolgáltak”. A kassai rendőrség iratanyaga szerint az 1941-ben 67 ezres lakosságú város összesen 27 feljelentést produkált a német megszállás alatt. A minisztertanácsi jegyzőkönyvek szerint a kollaboráns miniszterelnök, Sztójay Döme kifejtette aggodalmát, hogy

a látható zsidóellenes atrocitások netán „az ország lakosságánál egy filoszemita hangulatot fognak teremteni”.

Pelle János helyesen mutat rá, hogy a kutatók többsége nyugati, vagyis nem ismeri a magyar forrásokat, nem ismeri a magyar nyelvet. Ezt tovább gondolva belátható: helyesebb magyar kutatók eredményeire támaszkodni, és nem feltétlenül elfogadni mindent, amit egy magyarul néhány szót tudó kutató történetesen angolul publikált egy nyugati kiadónál.

A szerző arra is rámutat, hogy a vidéken időnként jelenlévő antiszemita érzelmeket hogyan probálták korbácsolni, kihasználni a kommunisták. Mint Köves előszavában is jelzi, ezzel a szerző tabudöntő módon ír a baloldali antiszemitizmusról (17.), melyet egyes kutatók már eleve illegitim témának minősítettek. Pelle tehát ebben a témában is járatlan utakon kalauzolja az olvasókat. S összességében megdöbbentő, hogy Pelle mennyi vérvád esetét tudja idézni. Az ismert tiszaeszlári eseten kívül Budapest, 1884-től Szentes, 1900-on át Vámosmikola, 1938-ig, majd a háború utánig. (18-19.). A szerző meggyőzően tárja fel a háború utáni vidéki vérvádakat, rámutatva a kommunisták felemás válaszaira. A könyvben a magyar-zsidó történelem olyan kevéssé ismert, fontos figuráiról is adatokat kapunk, mint a kaposvári Antl Ödön. 

Végső soron Pelle a magyar-zsidó történelem kutatásának legégetőbb, legellentmondásosabb aspektusairól publikált fontos kötetet. A kötet úttörő és nehezen utánozható eredményeket tesz, megkerülhetetlen és igényes. Tisztán jelzi, hogy a tudományos kutatás bázisa az akadémiától a független intézetek irányába helyeződik át. A kötet a huszadik századi magyar és magyar-zsidó történelem iránt érdeklődő olvasók és kutatók számára egyaránt ajánlott olvasmány.

Nyitófotó: Yad Vashem Photo Archives

Összesen 165 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Látatlanban Veszprémit sejtettem a cikk mögött.
Ami nem baj, egyáltalán nem.
Pelle János sem, sőt.
Minden probléma, görcs, vélt vagy valós sérelem: KIBESZÉLENDŐ és minden kibeszélést üdvözölni kell.
De: ragaszkodni kell a releváns, nélkülözhetetlen megközelítéshez.
Ami esetünkben a következő:
az ANTISZEMITIZMUS, mint a fogalom elemi szinten bizonyítja, "anti", tehát valami létezőre VÁLASZ.
AZAZ: REAKCIÓ.
Ha nem tisztázzuk, mi az, aminek reakciója az "antiszemitizmus", akkor a vitát nem érdemes, DE NEM IS SZABAD LEFOLYTATNI, de még elkezdeni sem!
Mindezt látatlanban írom, és ha Pelle, vagy veszprémi megnevezi, megvilágítja a kiindulási pontot, a szemitizmus leírását, ebben az esetben bocsánatot kérek. Magam ugyanis nem olvastam sem Pelle könyvét, sem Veszprémi ismertetését, mert már átestem a hasonló írások egyoldalúságán, értelmetlenségén és nekem erre nincs időm.

Prof. Ariel Toaff, Bloody Passover: Jews of Europe and Ritual Homicide (Pasque de Sangue), 2007.

Ha már Jan T. Gross említésre került:
A magyarországi kommunista vezető, Rákosi Mátyás, a következő magyarázattal szolgált egy amerikai újságírónak: Nézze, ezek a kisfasiszták valójában nem rossz emberek. Tudja, őket belekényszerítették a fasizmusba. Ezek soha nem voltak aktívak benne. Most csak annyit kell tenniük, hogy aláírnak egy hűségnyilatkozatot és mi beléptetjük őket. (212.old.)

Idézi Jan T. Gross, a Princeton Egyetem tanára abban a tanulmányában, ami a Dark Times, Dire Decisions, Jews and Communism (Sötét idők, súlyos döntések, a zsidók és a kommunizmus), Oxford University Press, 2004, című tanulmánykötetben jelent meg.

Nohát itt van egy friss és nagyon alapos munka:

Blutman László - A rejtélyes tiszaeszlári per.

Mielőtt folytatnám, előrebocsátom, véleményem szerint nem lehet tudni, hogy Solymosi Eszterrel mi történt, viszont nagyon jól dokumentált, hogy a per során mi történt, és nem csak Bary József írásából, hanem más dokumentumokból is kitűnik, hogy nem áll meg a történetnek az az egyoldalú leírása, ami nálunk 1945 óta megjelenhetett, és ami a https://hu.wikipedia.org/wiki/..ári_vérvád cikkben is is visszaköszön. Lásd: "Az 1882-ben a falubeli zsidók és számos társuk ellen megindult eljárás, majd az 1883-ban lezajlott, a k o n c e p c i ó s perek vonásait magán viselő per".
1. A dokumentumokból kitűnik, hogy egyáltalán nem volt koncepciós per. Ami az elejét illeti, a hatóság nagyon is vonakodva indított eljárást, nagyon is tisztában voltak vele, hogy egy négy éves gyerek történeteivel nem alapozható meg semmilyen vád. Csak amikor a felnőttek állításai alapján is az volt a kép, hogy Eszter valahogyan mégis a zsinagóga környékén tűnt el, már elkerülhetetlen volt valamilyen eljárás indítása. Valószínűleg a fiatal és így kezdőnek számító Baryt jelölték ki a törvényszék vizsgálóbírónak, mert arra számítottak, hogy a gyanúsítottak simán alibit igazolnak majd, és az ügy rövid úton ad acta tehető. Csakhogy miután elsőre éppen egyes zsidók hazudtolták meg más érintett zsidók alibijét, az ügy gyors lezárásának lehetősége szertefoszlott.
2. A hatóság részéről nem volt "vérvád", ezt a kifejezést a védelem használta a vád hiteltelenítése céljából, hogy kapcsolatba hozza más rosszhírű európai perekkel. Magyar viszonylatban egy törvényszéki eljárást vérvádnak mínősíteni a történelmi előzmények fényében is alaptalan. Magyarországon 1764 és 1882 között 15 alkalommal jegyeztek fel olyan vádat, amely szerint fiatalkorú személy zsidók kezén tűnt volna el, de egyik eset sem végződött a gyanúsítottak elítélésével. Több esetben eljárás sem indult, amelyekben pedig indult, azokban a gyanúsítottak felmentésével végződött.
3. A vád koronatanújának tartott Scharf Móric (az egyik vádlott 14 éves fia) a gyanúsítottakat terhelő tanúvallomását még a vád sem tartotta elégségesnek, mert a helyszíni szemlén a tanú ellentmondásokba keveredett, így a tiszaeszlári esetben is jó esély volt arra, hogy a vádat bizonyíthatóság hiányában ejteni kell. Ennek fényében teljesen érthetetlen, hogy a védelem miért választotta fő stratégiájának a vád képviselőinek, illetve ez eljáró bíróságnak minden módon való hiteltelenítését. (Eötvös Károly a per során és a későbbi írásaiban olyan személyeket állít be antiszemitának, akiktől az az életrajzuk alapján nyilvánvalóan távol állt. Az meg különsen érdekes, hogy a liberális Eötvös olyan állítással próbálta hitelteleníteni a vizsgálóbírót, hogy az nem is magyar, hanem cigány.)
4. A wikipédia cikk egyoldalúságára jellemző a tiszadadai holttesttel kapcsolatos következő idézet: "Bary azt feltételezte, hogy a zsidók egy másik nő holttestét öltöztették Eszter ruháiba", merthogy azt viszont mélyen elhallgatja, hogy eleinte Eötvös Károly is képtelenségnek tartotta, hogy a holttest Eszteré lenne, és a történetet antiszemiták hangulatkeltő akciójának próbálta beállítani.
5. Miféle koncepciós per az, amelynek a végtárgyalásán a vádnak ténylegesen nincs is képviselete? Ugyanis a közvádló, Szeyffert királyi főügyészhelyettes a vádbeszédében azt érzékelteti, hogy nem hisz a vádban, és mindvégig nem a védelem, hanem a vád tanúit próbálja ellentmondásokba keverni. Az is érdekes körülmény, hogy Kozma Sándor királyi főügyész és Eötvös Károly a vádlottak képviselője közösen bízzák meg (és fizetik) Barcza Dániel debreceni csendbiztost egy olyan nem hivatalos nyomozással, amelynek célja Solymosi Eszter öngyilkosságára utaló jelek, valamint a hivatalos eljárás hiteltelenítésére alkalmas jelek felkutatása volt. Barcza Dániel több vallomás szerint a tanúk megvesztegetésével is próbálkozott. (Egyébként a vesztegetés tényét még Eötvös is elismerte, de abban a tálalásban, hogy mindkét fél részéről történt vesztegetés, de a védelem részéről természetesen azért, hogy a tanúk igazat mondjanak. - Ügyes.)

„ők hozzám képest Másikok”
"A zsidó: az valami más."
Mi következik ebből?
Sorsközösség - Másikokkal - ohne...
Ki ezért a felelős, Soros-féle örökjáradék-kötvényekkel, pénzutalási kényszerrel?
A Másikok...

Csak annyi, hogy a másikok, azaz mi egyáltalán nem kértük meg Freud urat, hogy elemezzen bennünket.
Elemezze ő a sajátjait, van mit...

Ahhoz, hogy Freud Freud legyen, csak és kizárólag zsidónak kellett lennie.

...leegyszerűsítve, hsz-elő szinten, páran így írják, de - mint a történelem bizonyította - még ezeknek a zsidózóknak is csak töredéke volt az, akik feljelentettek zsidókat a környezetükből a gestapónál, itt, Budapesten...
Minden normális ember pontosan tudja, a Gonosz, az nem nemzetiségfüggő, mindenütt jelen van.
Az arányok azonban, és itt tagadhatatlan a Gonosz és a zsidó gondolkodásmód kapcsolata, itt is az a fránya túlreprezentáltság.
Az momentán milliók életébe kerül, 30-40 évenként 10 és akár 100 millió emberéletbe...
Most is készül a bűnbakipar, sok, eddigh soha nem látott katasztrófát generálva, a feketéket uszítja a fehérekre, mint a bajok okára, pedig a világot Waterloo óta a nem a fehérek, hanem Rothschild & Co. irányítja, amely - zsidó...

helyesen: a világot Waterloo óta nem a fehérek, hanem a Rothschild & Co. irányítja, amely - zsidó...

Abban egyetértünk, nehéz szakma a popszakma, de a perverz, mint az R Co. ebből semmit nem érez.
Aki abból él, hogy megíratja 20 ÉVVEL ELŐRE 6 MILLIÓ EURÓPAI ZSIDÓ ÁLDOZAT SZÜKSÉGESSÉGÉT,
az olyan fogalmat, hogy szerény, nem ismer...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés