Vitatható-e a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye?

2020. szeptember 9. 15:57

Egry Gábor
Mérce
Egy tekintélyelvű állam emlékezik egy másik tekintélyelvű államra.

„Ez a szakmai vita elmaradt, és sajnos a védelmezők cikke ennek még a lehetőségét is elveti, ha csak burkoltan is, a TTI szakértelmének megkérdőjelezhetetlensége nevében. Lám, bőven elegendő a »biztos szakmai háttérhez« az, ha a TTI-ből néhány kolléga megbeszéli a lehetőségeket és aztán javaslatot tesz, nem kell ehhez másokat megkérdezni. Ráadásul ez az emlékmű – már az elnevezése szerint is – a nemzeti összetartozásé és nem a magyar államé. És éppen ebből látszik, hogy a vita leszűkítése az 1913-as helységnévtárra, ahogy azt a kollégák teszik, elfed egy másik kérdést is: alkalmas-e egyáltalán ez a forma a nemzeti összetartozás kifejezésére? Ez lett volna az igazán fontos vita, de az emlékmű felállítói megkerülték, éppen olyan tekintélyelvű módon, mint ahogy a vitacikk is teszi. Valóban letudható lenne egy fontos köztér szimbolikus használatának a kérdése annyival, hogy politikusok egy csoportja, akik jó eséllyel néhány év múltán már nem is lesznek hatalomban, a nyilvánosság kizárásával döntenek róla, majd ezt a döntést legitimáltatják azzal, hogy egy részkérdésben (pontosan melyik helységneveket véssék a falra) szakértőként felhasználnak egy szakintézményt? Tényleg ez lenne a módja az örökkévalóságnak szánt emlékezethelyek létrehozásának?

Számomra ez volt meglepő a válaszban, ahogy a kollégák a döntést meghozó politikusok helyett – akinek pedig éppen az lenne a feladata, hogy kommunikáljanak a társadalommal, vállalják a véleményüket –, de az ő tekintélyelvű megközelítésüket elfogadva, utólag kimondták, hogy a társadalmi és a szakmai vita felesleges is lett volna. Vagyis a lehetséges szakmai érvek terén kívüli pozíciót tettek magukévá. (Megjegyezném még, hogy hasonlóan tekintélyelvű az is, ahogy számon kérik a „jobbító” kritika, az alternatívák hiányát is, holott volt belőle elég.).

A meglepetés után viszont ismét csak megelégedéssel tölt el, hogy ebben a faramuci szerepben, a nyilvános vitát nem vállaló döntéshozók helyett, és vélhetően az ő nevükben, mégis elismerik, hogy az emlékmű tartalma irredenta. Irredenta, hiszen nem az emberekre, a nemzetre emlékezik, hanem az állam egykor volt területére. Annak elvesztését teszi a gyász tárgyává, a nemzeti összetartozás fókuszává, azt sugallja, hogy ezen keresztül jött és jöhet létre a nemzet egysége. Márpedig ez a magyar nemzettudatnak olyan, kétségtelenül klasszikus eleme, ami viszont csupán az integrális revízióval egyeztethető össze, nem véletlenül vált Nagy-Magyarország sziluettje az irredenta propaganda egyik központi vizuális elemévé.

Ennek ellenére nem gondolom, hogy a jelenlegi magyar kormány irredenta álmokat dédelgetne, és tudom, hogy Fodor Pál, Molnár Antal és Demeter Gábor nem irredenták, az emlékmű nem elsősorban irredentizmus miatt épült meg úgy, ahogy látható. Egy tekintélyelvű állam emlékezik egy másik tekintélyelvű államra, ahogy azt Berecz Ágoston a Mércén kiválóan bemutatta. Az 1918 előtti Magyarországot annyira érdekelte polgárainak véleménye, érzelmi kötődése saját kicsi világukhoz, amennyire a mai Magyarország vezetőit érdekli, mit is kezdenének a polgárai egy szimbolikus emlékezethellyel. Semennyire. Ha innen nézzük, ismét csak elégedettek lehetünk, hiszen igazán jól sikerült az emlékezés.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mutassanak már egy olyan emlékművet, amely részletes társadalmi vita után jött létre!

Menjen a kedves szerződ s büdös picsába, vagy Bukarestbe!

Mi magyarok legbelül szinte mindannyian irredenták vagyunk, de túlnyomó többségünk ma már realista is. A nemzeti összetartozásunkat igenis kifejezi a történelmi Magyar Királyság területéhez való kötődésünk, még ha a tatárjárás után a magyar etnikum már soha nem is tudta belakni annak teljes területét, ám érzelmileg mindig az egészhez kötődött. Az újkori nemzettudat kialakulása óta is az egész történelmi Magyarországon éltek magyarok, csak a nemzetiségek között nem voltak többségben. Kizárólag a magyarság kötődött a történelmi állam egész területéhez, a többi itt élő nép soha. Most se.

Lehet vitatni az emlékmű koncepcióját és szimbolikáját, de az tarthatatlan álláspont, hogy erről valamiféle 'szakmai' vitát kellett volna rendezni és a 'szakmán' belüli többségi álláspont alapján dönteni. Ha többség, akkor vagy parlamenti többség vagy népszavazással legitimált többség lehet, mert ez nem szakkérdés, hanem politikai. Én, a szomszéd néni vagy a kocsmáros lehet, hogy nem vagyunk kompetensek abban, hogy melyik a legteljesebb névjegyzék, de abban a kérdésben, hogy ez az emlékmű kifejezi-e a nemzeti összetartozásunkat vagy sem, egy körömpiszoknyival sem vagyunk kevésbé kompetensek, mint Egry Gábor.

Az édesapám Zsombolyán született, a nagypapája Rozsnyón. A férjem édesapja az egyik Homoród menti faluban.

Mi nagyon örülünk, h. van hol emlékezni.

Ez most enkinek nem okoz jogsérelmet az utód államokban, már NEM is beszélve az ottani, számottevő magyar nemzetiség lakta falu, város helységnévtábláinak végzetéről.

Egy balsorsú nép emlékezik. Fáj? Tehettünk-e mi arról, h. így alakult?

A kifogásoltak többnyire peremvidéki kistelepülések. Tessék már örülni, h. VAN hol emlékeznünk őseink otthonaira, ahol most más nép, másfajta faj még 100 év után is a megmaradt magyar nemzetiség elnyomásában jeleskedik, NEMCSAK helységnév tábla ügyben. Az őseink idejében ezeknek a településeknek EZ volt a hivatalos magyar neve. Ez egy magyar emlékmű. Tessék örülni, h. elkészült, v. legalább kibírni, szó nélkül, akár, h. a magyaroknak van hol emlékezni és volt erő és akarat megadni a módját.

Nem az állam, hanem elsősorban az ott lakók voltak a tényleges vesztesek és nem az állam, hanem mi, az utódok emlékezünk fájdalommal, mert milliók rekedtek kívül az országon és kényszerültek v. maradni, és elszenvedni egy olyan nemzetiségi elnyomást, ami a 20-as évek előttihez képest drasztikus volt és ma sem sokkal jobb, v. mindent feladva,egy motyónyi holmival újrakezdeni a maradék Magyarországon.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés