Az MTA nem minden tudás kizárólagos hordozója – Pléh Csaba a Mandinernek

2020. július 2.
Hogyan lehetne megújítani a Magyar Tudományos Akadémiát? Mit gondol az elnökaspiráns a kutatóhálózatok elvételéről? Mivel tarthatók Magyarországon a fiatal tudósok? Pléh Csaba nyelvész-pszichológus szerint félreértelmezés, hogy kizárólag a hasznosnak gondolt kutatásokra van szükség.

Constantinovits Milán interjúja a Mandiner hetilapban.

 

Stílszerűen az Akadémia Széchenyi téri épületében beszélgetünk. A kis koncertteremnek nevezett díszhelyiség felé tartva egy kopottas, de koszorúval ékesített szék mellett haladtunk el: ez Arany János széke, aki ennek az intézménynek a főtitkáraként dolgozott hosszú évekig. Ő költőként és nyelvészként tevékenykedett, ezek közül az utóbbi önnél is stimmel.

Igen, két szakmai területem közül az egyik a nyelvészet, a másik a pszichológia. Mindig érdekelt, hogy e kettő hogy kapcsolódik össze az emberi beszédalkotás és -megértés során.

Mit kutatott e területen belül?

Kísérletező emberként nyelvpszichológiával foglalkoztam, például azzal, hogy miként befolyásolja a mondatmegértést a magyar nyelv toldalékoló működése. Pittsburghi kollégáimmal együtt azt vizsgáltuk, hogy a nyelvelsajátítás során a szórendnek, a ragozásnak és a szemantikai tényezőknek mikor, milyen életkorban van kiemelt szerepük. Azt figyeltük meg, hogy már két-három éves korban kialakul a toldalékokra támaszkodás a megértés során. Ha azt hallja egy kisgyermek, hogy „az oroszlánt kergeti a tigris”, érteni fogja, és a tigrist tekinti cselekvőnek. Ezeket a kutatásokat fiatal magyar munkatársaimmal vittük tovább, például Németh Dezső vagy Lukács Ágnes nevét említhetem. Emellett sokat foglalkoztam nyelvünk alaktani tipológiai sajátosságaival. A nyelvtanban és az idegrendszerünkben is működik egy szabályalapú és egy egyedi, kivételalapú rendszer, ezt az angolban az erős és gyenge ragozással szokták példázni. A magyar nyelvben ennél összetettebb a helyzet, elég csak a számos tőtípusra gondolni. Ez alulról felfelé építkező kutatás, a nyelvi elemek legalsó szintjétől következtetünk nagyobb gondolkodási mechanizmusokra. Az ezzel ellentétes irányú kutatásom a történetmesélés pszichológiájára fókuszált: itt az emlékezeti sémaképzést vizsgáltuk, vagyis hogy mire és hogyan emlékszünk egy hallott-olvasott történetből. Arra jutottunk, hogy a hősök céljait azonosítjuk elsősorban, az ő szándékaik alapján rekonstruáljuk a történeteket.

„A tudósok jó része kiáll a közvetlenül nem hasznosuló alapkutatások fontossága mellett, szemben azokkal, akik az 
azonnali haszon elvét követelik”

A pszichológia területén a kognitív irányzattal kapcsolják össze a nevét.

A nyolcvanas években világszerte lezajlott az úgynevezett kognitív fordulat, amikor szakítottunk a viselkedésalapú elméletekkel, és az embert nem csupán reagáló, hanem modellalkotó lényként közelítettük meg. Ennek a mozgalomnak aktív részese voltam, és a biológia egyre erősebb bevonása révén többek között Csányi Vilmossal dolgoztam együtt. Ebben az időszakban közelebb kerültünk a nemzetközi világhoz, a magyar pszichológia ledolgozta évtizedes elmaradását, felzárkóztunk a tudományos élvonalhoz.

E sokszínű kutatói életpályán hogyan jött az akadémiai elnökjelöltség gondolata? Kemény társadalmi és politikai vita gócpontjába került az MTA az utóbbi években, nem tűnik nyugalmas pozíciónak az elnökség.

A tudományszervezés korábban sem állt távol tőlem, 2006 és 2008 között az Akadémia főtitkárhelyettese voltam, és az sem volt éppen szélcsendes időszak. Kóka János minisztersége idején komoly vita zajlott a kormány és az MTA között a tudomány haszonelvűségéről. Ekkor kulcs­szereplője voltam a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Kutatási Hivatal közötti feszült manőverezésben. Ez a típusú felfogásbeli különbség egyébként nem magyar specialitás. A tudósok jó része a tudomány konzervatív értékeit figyelembe véve kiáll a közvetlenül nem hasznosuló alapkutatások fontossága mellett, szemben azokkal, akik az azonnali haszon elvét követelik. Visszatérve a kérdésre: jelöltségem motiválta az is, hogy különböző tudományos hátterű és habitusú jelöltek közül választhasson a köztestület. Továbbá több mint harminc évet eltöltve a kognitív tudomány részterületein, nagy tapasztalatom van abban, hogy az egyes megközelítések között – legyen az természettudományos, bölcsészeti, nyelvészeti, biológiai vagy filozófiai – hogyan lehet megtalálni az összhangot.

„Visszafogottabb szerepvállalást tartok ideálisnak, az MTA-nak két-három évente érdemes megnyilvánulnia nagyobb horderejű ügyekben”

A kutatások társadalmi hasznosíthatósága ma is fontos elvárás a politikum részéről. Mi értelme van olyanokat finanszírozni, amelyek öncélúak, nem hasznosulnak? 

A kutatóhálózatok átszervezésének egyik motivációja is a hasznossági fok növelése volt.Az újonnan létrejött Eötvös Loránd Kutatási Hálózat berkein belül sok változás nem történt, persze még csak fél éve működik. Félreértelmezésnek tartom, hogy kizárólag a hasznosnak gondolt kutatásokra van szükség. Sokan mondják, hogy Magyarország kis ország, és luxus nekünk elméleti kutatásokkal foglalkozni. Látni kell azonban: sosem leszünk olyan pozícióban, hogy megvásárolhassuk a nekünk szükséges elméleti kutatásokat és tudásokat, ahogy ezt mondjuk Amerika teszi. Elég a magyar matematikusok odacsábítására gondolni.

Fotó: Földházi Árpád

Mi erre nem leszünk képesek, így szükség van ezekre a kutatásokra is. Hozzáteszem, hamisnak érzem a kutatások felosztását hasznosakra és nem hasznosakra. Gondoljunk a mögöttünk álló járványidőszakra! Ha nem lennének olyan műhelyek, amelyek az rns-alapú vírusok génszekvenciájának vizsgálatához értenek, akkor nem tudnánk olyan laboratóriumokat létrehozni, amelyekben a covid-19 vírusát elemzik. Lovász László vagy Barabási Albert László sem a koronavírussal foglalkozott korábban, azonban hálózatelméleti kutatásaik nélkül nehezen tudnánk modelleket alkotni a járvány terjedéséről.

Számos kritika éri az intézményt elavult, szovjet típusú struktúrája miatt, sokan bírálják túlbürokratizáltnak, miniszteriálisnak vélt felépítését. Hogy kellene megújítani az MTA-t, ha helyt ad e megállapításoknak?

Nem új keletű a szovjet modellt emlegető vádaskodás. Nekem politikától független meggyőződésem: az Akadémiának nem szabad azt hinnie, hogy minden tudásnak pusztán intézményi mivolta miatt kizárólagos hordozója. Hinnünk kell abban, hogy az MTA testületei munkájukkal új tudást hozhatnak létre.

Elnöki programom fontos eleme, hogy az intézmény nagyobb érzékenységgel reagáljon a társadalmi folyamatokra, és nyisson a fiatalság felé, magára pedig ne hivatalként tekintsen. Feladatunk a tudás tényleges működtetése, az angolszász értelemben vett társadalmi nyitottság megteremtése.

Ez utóbbi pont már csak azért is kritikus, mert az Akadémiát a tudomány monopolizálásával vádolják, és azzal, hogy ennek birtokában megfellebbezhetetlen társadalmi kinyilatkoztatásokat tesz. Ezekre szükség van?

A 2019 decemberében elfogadott küldetésnyilatkozatunk szellemében az Akadémia továbbra is a nemzet tanácsadójának is tekinti magát. Anno Glatz Ferenc fogalmazta meg ezt az elvet, most megerősítettük, hozzáfűzve, hogy évente két-három komoly kérdésben érdemes az MTA-nak megnyilatkoznia. Én visszafogottabb szerepvállalást tartok ideálisnak, szerintem két-három évente érdemes megnyilvánulni nagyobb horderejű ügyekben. Fontos ezzel együtt, hogy az Akadémia maga is kezdeményezzen párbeszédet, indítson vitát olyan területeken, melyek közvetlenül befolyásolják a jövőnket. A következő tíz évben például új környezettudatosság megalapozásában kell szerepet vállalnunk. E téren társadalmi párbeszédet kell indítani, amely egyébként a Nemzeti alaptanterv esetében is megvalósult eleinte.

Az alaptantervet mégis azzal támadták, hogy nem állt mögötte valós szakmai-­társadalmi eszmecsere.

Mi komolyan vettük a felkérést, a NAT első tervezetéről vezetésemmel részletes tanulmányt készítettünk. Az már politikai kérdés, hogy miként alakult át az alaptanterv készítésének következő szakasza, ahová már nem kaptunk meghívást, bár a végső változat számos mozzanatában figyelembe vették a véleményünket. Például az emberismeret oktatásában, abban, hogy az ember jobban középpontba került a biológiatanítás során is.

Az MTA körüli viták visszatérő motívuma volt, hogy a kormány megsérti az intézmény autonómiáját – noha más szemszögből az állam mint fenntartó és legfőbb finanszírozó feladata és felelőssége is, hogy lássa a kiadás hasznosulását. Hogy vélekedik erről?

Kiinduló mozzanat minden érintett számára, hogy az Akadémia közfeladatokat lát el. Ám az utóbbi három évben az intézmény és a kormányzat között tapasztalható feszültség egyik forrása az az alapállásunk volt, hogy a kutatóhálózatok működésére az MTA-nak igenis befolyást kell gyakorolnia. Az Akadémia összetett tudományos közösség, amelyet az akadémikusok, az MTA doktorai és egy közel tizennyolcezer fős köztestület alkot. Ez jelentős szellemi potenciál, amelynek feladata, hogy szellemi támogatást adjon például értékeléseivel a főhivatású kutatóhálózatok hatékony működéséhez, és szorgalmazza, hogy az egyetemi szférában is meglegyenek a kutatás szellemi-­anyagi feltételei.

„Az Akadémiának nem szabad azt hinnie, hogy minden tudásnak pusztán intézményi mivolta miatt kizárólagos hordozója”

A működéssel kapcsolatos bírálatok arról is szólnak, hogy az intézmény falain belül nincs valós teljesítménykényszer, és a pozíciókba bele­kényelmesedett tudósok mellett nincs igazi lehetőségük a fiatal kutatóknak, így gyakran külföldre vándorolnak. Ez ellen mit lehet tenni?

Igyekszünk erősíteni a megrögzült struktúrákat fellazító programokat. Jobban kell támogatni például a Lendület kutatócsoportokat és az egyetemi kutatócsoportok hálózatát is, ahogy ez elnöki programomban is szerepel. A források újragondolása mellett fontos a pályázati lehetőségek kiszélesítése. A Lendület-pályázatok kilenc százaléka nyert idén, míg a világ más pontjain az igen kompetitív helyzetekben is húsz százalék a nyerési esély. Ez a mutató átgondolásra késztet minket, ha itt akarjuk tartani a tudást és a fiatalokat.

Hamarosan itt az elnökválasztás. Mennyire ismeri vetélytársát?

Freund Tamás agykutatóval jó húsz éve kollegiális viszonyban vagyok az idegtudomány és a kognitív szemlélet átfedései miatt. Tudtunk egymás indulási szándékáról, beszélgettünk is, és az ő nevében is mondhatom, hogy jó jelöltnek tartjuk egymást.

Ha úgy alakul, hogy ön kerül az elnöki székbe, mi lesz az első intézkedése?

Nyáron össze kell hívni egy szervezőbizottságot, hogy az Akadémia 2025-ben esedékes 200. alapítási évfordulóját méltó módon tudjuk megünnepelni. A 150. évfordulót úgy ünnepeltük, hogy az 1949 utáni elhallgattatásokról és kizárásokról szemérmesen hallgatott az intézmény. Most meg kell mutatni, hogy egyszerre vagyunk nemzeti közintézmény és a modernizáció elkötelezett hívei.

Pléh Csaba
1945-ben született Sárisápon. Széchenyi-díjas pszichológus, nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, korábbi főtitkárhelyettese. Számos hazai és külföldi egyetem oktatója és kutatója, két évtizeden át a Magyar Pszichológiai Szemle főszerkesztője volt. Kutatásainak fókuszában a nyelvelsajátítás, az evolúciós pszichológia és a kognitív tudomány elmélete és története áll.

Címlapkép: Földházi Árpád