Kelet-európai sznobizmus

2020. június 25.

Lánczi András
A törekvés az egyenlőségre maga is újratermeli az egyenlőtlenséget.

Semmi kétség, hogy a sznobizmus, amellyel méltatlanul elég keveset foglalkozunk, mélyen befolyásolja szellemi, gazdasági, társadalmi és közvetve a politikai életünket is. A sznobizmus – csekély haszna mellett – inkább alattomos morális betegség, amelyen keresztül akár az egész közép-európai létünk is leírható. Mert miről is van szó? Arról, hogy emberek úgy akarnak élni, ahogy mások élnek, miközben saját lehetőségeik ezt nem teszik lehetővé. De ha már nem élhetnek ugyanúgy, legalább hadd utánozzanak másokat, és imádják őket, látszólag hadd nézzenek ki ugyanúgy, mint ők.

Amióta emberek között különbség van, a sznobizmus mindig megjelenik. A különbözőségek áthidalásáért az egyének döntő többsége egyetlen dolgot tud megtenni: gondolkodása, ízlése és ítélete közben mások véleményét, ízlését, szokásait és ítéletét a sajátja helyébe teszi öntudatlanul. Mintha a saját élete alantasabb és értéktelenebb volna, mint a nála magasabb anyagi, szellemi státus- és rangbeli ember élete! Ez nemcsak egyénekre, de közösségekre is igaz. Az idealizált nyugat és a lenézett kelet közötti szakadékot a legkönnyebb sznobizmussal áthidalni: át kell venni a nyugat nyelvi (angol) fordulatait („Szép napot!”), a tévéműsorait, ruhadivatját, oda kell menni tanulni (melyik közép- vagy kelet-európai család nem büszke, ha a gyerek Angliában jár egyetemre?), rosszabb esetben állandóan panaszkodni illik az elmaradott hazai viszonyok miatt (fordított sznobizmus).

„A sznobizmus valójában a kisebbrendűségi érzés palástolására szolgál, s mint ilyen, az önmegvetés eszköze”
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés