Megbénulhat a lengyel törvényhozás, meggyengülhet Közép-Európa, ha nem Andrzej Duda nyeri az elnökválasztást

2020. június 22. 15:14

Rosonczy-Kovács Mihály
Nézőpontok blog
Amennyiben a Jog és Igazságosság (PiS) sikeresen tud mozgósítani, győzhet, és ezzel várhatóan megmaradna Magyarország legfontosabb szövetségesének a brüsszeli liberális elittel folytatott vitákban.

„Június 28-án tartják a lengyel köztársasági elnökválasztás első fordulóját, a legjobban szereplő két jelölt július 12-én méri össze erejét a másodikban. Egy ellenzéki elnök várhatóan a legtöbb fajsúlyos ügyben politikai vétót emelne a kormánypárt törvénytervezeteivel szemben, ami a szintén ellenzéki szenátus által eddig is folyamatosan lassított törvényhozási folyamatot tovább nehezítené. Ebben az esetben nem lehetne kizárni egy esetleges előre hozott választást sem, azonban valószínűbbnek látszik a kormány számára különösen nehézkesnek ígérkező »kohabitáció«. Mindazonáltal a választás nyitott, Andrzej Duda jelenleg a legesélyesebb jelölt. Amennyiben a Jog és Igazságosság (PiS) sikeresen tud mozgósítani, győzhet, és ezzel várhatóan három év zökkenőmentes kormányzati munka elé nézhet. Lengyelország így továbbra is elkötelezett lenne a közép-európai együttműködés mellett, és megmaradna Magyarország legfontosabb szövetségesének a brüsszeli liberális elittel folytatott vitákban.

Andrzej Duda első sorban a kormány sikeres intézkedéseire építő eredménykampányt folytat. Újraválasztása esetére szóló legfontosabb ígérete, hogy garantálja a családbarát politika folytatását; a minden gyermek után járó 500 złotys (~40 000 forint) támogatás, az ún. »500+« négy évvel a bevezetése után is hatásosnak látszó hívószó. Azután, hogy a Polgári Platform (PO) végül is Rafał Trzaskowskit, Varsó főpolgármesterét indítja ellene, Duda felerősítette a keresztény világnézet védelméről szóló üzeneteket is, valamint hangsúlyozza a hagyományos családmodell melletti kiállását. Trzaskowski még tavaly tavasszal írt alá egy LMBT Chartát, és szorgalmazta az iskolás gyermekek progresszív szexuális nevelésének bevezetését. Ezzel már a legutóbbi EP-választási kampányban is nagy támadási felületet adott a PiS-nek, amivel a kormánypárt tudott is élni. A fegyvert ismét élesítette Duda stábja.

A tavalyi kampányokhoz hasonlóan idén is megjelent egy egyszeri kifizetésről szóló kormánypárti ígéret, ezúttal egy minden gyermekek után járó vakáció-kupon formájában (a program egyúttal a belföldi turizmus talpra állítását is célozza). Új és indokolt elem a gyermeküket egyedül nevelő szülők megszólítása (az ellenzéki sajtó eddig úgy tudta beállítani őket, mint akik kimaradnak a PiS családpolitikájából). Duda elkötelezett a nyugdíjkorhatár csökkentése mellett is. Hangsúlyos továbbá a nagyberuházások elősegítése, elsősorban egy, a tervek szerint a 2030-as évek elejére elkészülő hatalmas közlekedési és logisztikai csomópont megépítése Varsótól 45 kilométerre. E nagyívű, történelmi léptékű tervek napirendre vételével a PiS igyekszik árnyalni azt a képet, mely szerint elsősorban a vidékiek, az idősek, a kevésbé iskolázottak pártja lenne. Egyre több olyan arculati elem jelenik meg a kampányban, amely mintha azt lenne hivatott közvetíteni; a konzervatív értékek képviselete mellett a Jog és Igazságosság is képes a modern világ kihívásainak megfelelni. Beszédes, hogy az ellenzék által rendszeresen külpolitikai elszigeteltséggel vádolt Dudát négy nappal a választás előtt a Fehér Házban fogadja Donald Trump. A regnáló elnök az első fordulóban 38–42, a másodikban 42–55 százalékra számíthat.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés