Európában egyedülálló módon a Fidesz–KDNP három egymást követő ciklusra szerzett kétharmados felhatalmazást. Mit értek el az Orbán-kormányok ez idő alatt? Mit hozhat a jövő a 2030-ig tervező miniszterelnök és pártja számára? Elemzésünk a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről.
Pálfy Dániel írása a Mandiner hetilapban.
Tíz év távlatából nézve egyértelműen kijelenthető: a Fidesz–KDNP 2010-ben történelmi győzelmet aratott az országgyűlési választáson. A pártszövetség számára az ezt követő időszak a siker évtizede volt, hiszen egészen a 2019-es önkormányzati választásig minden voksolást fölényesen megnyert. Több szavazatot gyűjtött, mint a parlamenti ellenzék, és a támogatottsága az aktív szavazók körében nem esett 40 százalék alá. A valódi változások a többi párt erőviszonyaiban történtek. Együtt vagy külön? – leginkább ez a dilemma jellemzi az ellenzék eltelt tíz évét.
Átalakuló erőviszonyok
A Fidesz igazi néppárttá vált, elfoglalta a politikai centrumot. A baloldalon maradó, egyre megosztottabb tömb és a vele szemben létrejövő, kezdetben szélsőjobboldali irányt képviselő Jobbik számára kölcsönösen elképzelhetetlen volt bármilyen együttműködés. Az ekkor még külön utas LMP nem számított valódi tényezőnek, a parlamentből kieső rendszerváltó pártok, az MDF és az SZDSZ a ciklus végét sem érték meg. Az MSZP ugyan még dominált – népszerűsége a parlamenti ciklus felénél, 2012-ben megközelítette a kormányzó pártokét –, időközben Gyurcsány Ferenc és hívei kiléptek, és megalapították a DK-t. Az új párt eleinte nem volt valódi vetélytársa az MSZP-nek, de ahogy az várható volt, fokozatosan elvitte a szavazók egy részét, csakúgy, mint a másik exminiszterelnök, Bajnai Gordon vezetésével 2012-ben alakult Együtt.
A Mesterházy Attila fémjelezte szocialisták és Bajnaiék a 2014-es választásra készülve közös listát állítottak. Az együttműködésbe végül bevették Gyurcsány Ferencet és pártját, a Fodor Gábor-féle Magyar Liberális Pártot, valamint az LMP-ből kilépő összefogáspárti politikusok új formációját, a Párbeszéd Magyarországért pártot. 2014-ben a Fidesz–KDNP újabb kétharmados győzelmet aratott, a baloldali összefogás súlyos vereséget szenvedett, így felerősödtek az ellentétek. Az LMP ismét bejutott a parlamentbe, de az igazi nyertesnek a Jobbik bizonyult, tartva korábbi eredményét. Sőt a májusi európai parlamenti választáson a külön induló MSZP-t és DK-t megelőzve előrelépett a második helyre, és ott is maradt a következő években. Az MSZP visszaesett, a DK valódi vetélytárssá vált, az Együtt–PM szövetség szétesett, az LMP-nek pedig sikerült elcsípnie egy EP-mandátumot.
Az őszi önkormányzati választáson egyértelmű volt a jobboldali győzelem, a kormánypárt jelöltje nyert Budapesten is. 2015 elejére viszont a Fidesz veszített a népszerűségéből, és a korábbi évek dominanciája megtörni látszott. A párt elveszítette a veszprémi időközi választást és ezzel a kétharmados parlamenti többségét is. Az év közepén a migrációs krízis elérte a csúcsát, és a Fidesz – jelentős részben a válságkezelés miatt – újra megerősödött, megtartva korábbi szavazótáborát. A Jobbikban felismerték, hogy a további növekedéshez át kell törniük az üvegplafont, és ennek kulcsát a politikai irányváltásban találták meg. Vona Gáborék levették a gárdamellényt, felvették a zakót, elkezdték kiszorítani a vezetésből a radikálisokat, és elindultak a néppártosodás útján. A párt és hívei komolyan hittek abban, hogy leválthatják a Fideszt, ezért önállóan készültek a következő választásra, még a radikálisok is fegyelmezetten beálltak a sorba. Az ekkor még független politikát képviselő LMP-ben is történt változás: 2016 tavaszán Schiffer András, a párt alapító társelnöke lemondott minden tisztségéről, és a háttérbe vonult.
„A Fidesz igazi néppárttá vált, elfoglalta a politikai centrumot”
2017-ben megjelent a színen a Momentum, amely miután sikeres kampányt vezényelt le a budapesti olimpia ellen, párttá alakult, és elindult a 2018-as választáson. A parlamenti küszöböt azonban nem sikerült átlépnie. Az országgyűlési választáson az MSZP a már csak Párbeszéd néven futó mikropárttal közös listán indult, és korábbi miniszterelnök-jelöltjüket, Botka Lászlót lecserélték Karácsony Gergelyre. A baloldali pártok nagyrészt egyetértettek abban, hogy csak együtt győzhetik le a Fideszt, de az együttműködés formájában nem tudtak megegyezni. Végül Gyurcsány Ferenc pártja és az LMP önállóan indult. A választáson ismét kétharmados győzelmet aratott a Fidesz. A Jobbik hiába lett második, az eredmény csalódás volt. Az elnök lemondott, a párt lényegében kettészakadt, majd sokan kiléptek, és új formációt alakítottak. Több kompromittáló anyag szivárgott ki jobbikos politikusokról, akik aztán sorra távoztak, vagy épp kizárták őket. Miután a várttól elmaradó eredmény született, az LMP-ben is felütötte a fejét a válság: a Schiffer-féle külön utas politikát képviselők és az együttműködés-pártiak közti feszültség miatt számos botrány robbant ki. Ezeket fegyelmi tárgyalások sorozata követte, végül több ismert politikus kilépett, vagy kizárták a pártból, távozott a két társelnök is. Az LMP új vezetőket választott, de ez sem segített sokat rajta.
A 2019-es EP-választás eredménye átalakította az erőviszonyokat. A múlt év konfliktusaiban megroppanó Jobbik és LMP népszerűsége drasztikusan visszaesett, az MSZP 6 százalékos eredményével történelmi mélypontra zuhant. Az ellenzék új vezető ereje a DK lett meglepetésszerű, 19 százalékos eredménnyel. Nagyot lépett előre a Momentum is, két EP-képviselői helyet szerezve. Így az ellenzéki pártok más tárgyalási pozícióból várták az őszi önkormányzati választást. A Jobbikkal kiegészülve, amely időközben elfogadhatóvá vált a baloldal számára, megvalósult a vágyott összellenzéki együttműködés. Bár a Fidesz a listás eredményt nézve több szavazatot szerzett, mint az ellenzék, elveszített több nagyvárost, a főpolgármesteri pozíciót és Budapest olyan kerületeit, ahol korábban rendszeresen nyert.
A 2020. év egyelőre túlnyomórészt nem a pártpolitikáról szólt. Ami egyértelmű: két nagy szavazótábor áll egymással szemben. Az ellenzék a tíz év alatt eljutott odáig, hogy együtt harcoljon a kormánypártok ellen. Hogy ez mire lesz elég, egyelőre nem lehet tudni, de az biztos: a Fidesz–KDNP továbbra is tartja jelentős előnyét a pártok versenyében.
***
A koronavírus-járvány világossá tette, hogy a 2018–22-es parlamenti ciklus második fele a válságkezelésről fog szólni. Az eddig sikeresen menedzselt egészségügyi válsághelyzet a hatodik olyan nagyobb krízisszituáció 2010 óta, amelynek Orbán Viktor vezetésével vágott neki az ország. Röviden érdemes áttekinteni őket időrendben.
2010 nyara: államadósságés csontvázak
A kormányváltáskor a szocialisták gazdasági válság sújtotta országot adtak át a jobboldalnak. Az államadósság emelkedő pályán volt, nyolc év alatt a bruttó hazai össztermék 53 százalékáról a 83 százalékára nőtt. A bajokat fokozták az új kormányra hagyott csontvázak, azaz a költségvetés eltitkolt kiadásai és felülbecsült bevételei. 2010 nyarától az Orbán-kormány unortodox módszerekkel megteremtette a működőképes „magyar modellt”: a nagy multikat és a bankokat bevonta a közteherviselésbe, és segélyalapú helyett munkaalapú gazdaságot hozott létre.
2010 októbere: a vörösiszap-katasztrófa
2010. október 4-én példátlan ipari katasztrófa következett be, átszakadt az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának egyik blokkja. A kiömlő egymillió köbméternyi veszélyes anyag elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket. A vörösiszap-áradatnak tíz halálos áldozata volt, százötven ember súlyosan megsérült, és négyszáz család vesztette el az otthonát. A kormány ekkor rendelt el először veszélyhelyzetet, Veszprém megyére. A kabinet Devecseren és Kolontáron százhúsz családi házat építtetett újjá, a többi áldozat pénzbeli kártérítést kapott.
2011–2012: az euróválság eldurvulása és az IMF-csapda
Az Orbán-kormány első éveit végigkísérte az eurózóna válsága, Görögország újabb és újabb kimentései és az abból fakadó piaci viharok. A magyar kormányt ráadásul a piacok is büntetni kezdték az unortodox intézkedések miatt. 2011 végén, több leminősítést követően a kabinet kénytelen volt újra tárgyalásokat kezdeni az IMF-fel, de végül ügyes tárgyalási taktikával sikerült hitelfelvétel – és az azzal járó brutális megszorítások – nélkül kihúzni a ciklus válságévét. 2013-tól a kormány és az új, Matolcsy György-féle jegybanki vezetés tartós, hétéves, masszív növekedési pályára állította az országot.
2013 nyara: árvíz
Orbán Viktor 2013. június 4-én ismét veszélyhelyzetet hirdetett, akkor a Duna térségére. Emlékezetes: a folyó vízgyűjtőjén jelentős mennyiségű csapadék esett le, majd óriási árhullám alakult ki. A valaha volt legnagyobb dunai árvíz idején önkéntesek tízezrei pakolták a homokzsákokat. Kétségtelenül lélekemelő nemzeti összefogás jött létre arra a néhány napra. A védekezés végül sikeresnek bizonyult, és egyetlen halálos áldozata sem lett az iszonyatos víztömegnek.
2015 óta: bevándorlási válság
2015 januárjától egyre több bevándorló érkezett Magyarország déli határához a balkáni migrációs útvonalon keresztül. Eközben Párizsban iszlamista terroristák merényletet követtek el a Charlie Hebdo gúnylap szerkesztőségében, a mészárlásnak tizenkét halálos áldozata és tizenegy súlyos sérültje volt. Orbán Viktor nem sokkal a történtek után világossá tette, hogy elutasítja a megélhetési bevándorlást, és szeretné megőrizni Magyarországot magyar országnak. Ez komoly vitákat váltott ki, mivel a balliberális ellenzék a migrációt támogató álláspontra helyezkedett. Amikor 2015 nyarán rövid idő alatt százezrek érkeztek hazánkba, a kormány kerítést építtetett a déli határon. Emlékezetes a migránsok szeptemberi röszkei akciója, amikor megpróbálták áttörni a határzárat. Miután Brüsszelben döntés született arról, hogy a beérkezett bevándorlók egy részét kötelező kvóta szerint kell szétosztani, a kormány népszavazást kezdeményezett, 2016 októberében több mint 3,3 millióan mondtak nemet a betelepítési kvótákra. A migráció volt a 2018-as parlamenti választás egyik fő témája, és várhatóan a következő évtizedekben is meghatározó ügy marad.
***
Munkaalapú gazdaság
A rendszerváltoztatáskor kialakult struktúra a 2008-ban kirobbant világgazdasági válsággal fenntarthatatlanná vált. Valójában 1990 után nem sikerült „visszahozni” azt a másfél millió munkahelyet, amely akkoriban megszűnt. 2009-ben az aktív, munkavállalói korban lévők közül körülbelül 1 millióan részesültek szociális ellátásban, közülük 460 ezren voltak 62 év alatti rokkantnyugdíjasok. Ezenkívül volt még 560 ezer állástalan magyar ember is. Orbán Viktor 2010-ben meghirdette, hogy munkaalapú gazdaságot hoznak létre, és tíz év alatt 1 millió munkahelyet vállalt. Mindezt célzott támogatások, adó- és járulékcsökkentések segítették.
2019 végére a foglalkoztatottak száma körülbelül 850 ezerrel nőtt, és a koronavírus-járvány okozta válság felkészültebb állapotban, bővülési időszakban érte a magyar gazdaságot.
Tág értelemben vett adósságcsökkentés
A balliberális kormányok idején a magyar állam bruttó adóssága nominálértéken több mint a két és félszeresére emelkedett. Pénzügyi kötelezettségeink többségi hányada, 56 százaléka a külfölddel szemben állt fenn, ráadásul közel fele, a 2002-es 25 helyett 48 százaléka devizában. Ha ez még nem lett volna elég, 2009-ben már 1,75 millió családnak volt devizaalapú hitele, és az önkormányzatok is úsztak az adósságban. 2010-től óriási változások jöttek: a kormány háborút hirdetett az államadósság ellen. 2010 és 2020 között 83-ról 66 százalékra vitte le a GDP-arányos értékét, miközben átvállalta az önkormányzatok tartozásait, és több körben segítette a devizahiteleseket. Az utolsó akció az MNB főszereplésével zajlott le, 2014-ben, tökéletes időzítéssel, ugyanis röviddel utána a svájci jegybank elengedte a frank árfolyamát, ami azonnali 20 százalékos erősödést jelentett az alpesi ország valutájának.
„A kormány a nagy multikat és a bankokat bevonta a közteherviselésbe, és segélyalapú helyett munkaalapú gazdaságot hozott létre”
Rezsicsökkentés
A kilencvenes években a Horn-kormány privatizálta a lakossági gáz- és áramszolgáltató cégeket. Bár 2002-ben a kampány egyik legfontosabb szocialista ígérete az volt, hogy nem lesz gázáremelés, végül háromszoros drágulás jött 2010-ig. A liberális árpolitika egyik fontos következménye volt, hogy az EU országai közül jövedelemarányosan hazánkban kellett az egyik legmagasabb árat fizetni az energiahordozókért. Az Orbán-kormány ehhez képest új filozófiával közelített a rezsiköltségek ügyéhez. Előbb áremelkedési stopot rendelt el, majd 2012 decemberében 10-10 százalékos rezsicsökkentést jelentett be. A 2013-as intézkedéseket 2014-ben, az önkormányzati választás előtt újabb ármérséklési fordulók követték. 2019-ben euróalapon számolva a magyarok fizették a második legalacsonyabb gáz- és áramárat az EU-ban.
Az állami tulajdon növelése
A rendszerváltoztatást követő évtizedek egyik sokat kritizált intézkedéssorozata az erőltetett és sokak szerint túlzott magánosítás volt. A vevők – kellő súlyú belföldi nagytőkések hiányában – elsősorban külföldiek voltak. A privatizáció révén több stratégiai ágazatban monopólium vagy oligopólium alakult ki, így például a médiában, a bankszektorban, a kiskereskedelemben, a telekommunikációs szektorban vagy épp az energetikában. Magyarországon a máshol bevett törésvonalakhoz képest fordított szereposztás alakult ki: a baloldal inkább privatizációpárti, a jobboldal a magyar állami tulajdon erősítését tűzte ki célul. 2010 óta a kétharmados parlamenti többség közreműködésével a fent említett ágazatok szinte mindegyikében nőtt a magyar állami tulajdon aránya, az állami vagyon pedig egy évtized alatt a másfélszeresére bővült.
„Az idei költségvetésben két és félszer annyi pénz jut a családok támogatására, mint 2010-ben”
Család- és népesedéspolitika
A családi adórendszer bevezetésétől annak fokozatos bővítéséig, a gyed extrától az ingyenes gyermekétkeztetésig, az ingyentankönyvektől a családvédelmi akciótervig számos döntés növelte a gyermeket vállaló családok mozgásterét. A legutóbbi nagy intézkedéscsomagot egy olyan konzultáció alapozta meg, amelyben többen vettek részt, mint ahányan a legnagyobb ellenzéki pártra szavaztak. Az idei költségvetésben két és félszer annyi pénz jut a családok támogatására, mint 2010-ben. Ennek is köszönhető, hogy nőtt a termékenységi ráta és a házasságkötések száma.
***
| Molnár Balázs | Az Alapjogokért Központ projektvezetője
Az Orbán-kormány tizedik évében érdemes felhívni a figyelmet egy ezzel szinte napra pontosan egybeeső másik jubileumra. Nemrég ünnepelte az Országgyűlés az első szabadon választott törvényhozás harminc évvel ezelőtti megalakulását. Ez a két kapaszkodó kirajzolja számunkra azt a magaslati pontot, ahonnan szétnézve könnyebbé válik az összevetés, a történelmi távlat megfigyelése.
2010-et ugyanis nem lehet megérteni 1990 nélkül. Akkor és ott mondták ki 1956 igazságát, rögzítették az ország szuverenitását és európai elkötelezettségét. Azonban a rendszerváltás kísérletének felemás sikere, a „tetszettek volna forradalmat csinálni” bonmot mázsás súlya, a posztkommunizmus következményeknélkülisége két évtizedre velünk maradt. 2006 és 2010 között egyfajta gyorsított lejátszásban történt meg Magyarországgal mindaz, ami a nyolcvanas években elnyújtva. A hatalom hitelességi, erkölcsi és politikai válsága pillanatok alatt gazdasági, társadalmi és közbiztonsági gödörbe taszította az országot. Világossá vált, hogy nem egyetlen kormányzati ciklus fatális kisiklásáról van szó. Az 1990-től lefektetett rendszer helyére újat kellett építeni.
Ugyanígy nem lehet megérteni 2020-at 2010 nélkül. Hiszen utóbbi az a kezdőpont, amelyhez az ország mai állapotát érdemes viszonyítani. Mivel napjainkban ismét világgazdasági válsághelyzetben vagyunk, nem árt rögzíteni a főbb különbségeket. Nem mindegy ugyanis, hogy egy ilyen nehéz szituációban rohamléptékben emelkedő, 83 vagy éppen csökkenő, 66 százalékos GDP-arányos államadósság nyomja a vállunkat. 2010-re az a borzasztó számpárbaj állt elő, hogy személyi jövedelemadót fizető állampolgárból (1,8 millió) vagy devizahitellel küzdő családból van több (1,75 millió). Nagyon más helyzet, ha maga az állam szorul sürgősen, Európában az elsők között mentőövre, vagy a nemzeti közösség tud segíteni vállalkozások és családok százezreinek.
Ha pedig azt akarjuk megvizsgálni, hogy követheti-e a posztkommunizmus két évtizedét a nemzeti szuverenitás egybefüggő húsz éve, az ellenzéki térfélen is szét kell néznünk. Az értékelésben 2009 és 2019 hasonlósága segít minket. Tavaly tavasszal a baloldali háziversenyt újra az a Gyurcsány Ferenc nyerte, aki egy évtizeddel korábban kormányzóképtelennek nyilvánította magát. Miként 2019 őszén a Budapesten győztes balliberális koalíció is az egy évtizeddel korábban elbocsátott légióval jött vissza. Vitathatatlan, hogy némi változás azért történt: mostanra az akkori tanácsadó döntéshozóvá lépett elő, az egykori döntéshozókból pedig tanácsadók lettek.
Ezen a ponton le kell szögezni: a kormányzóképesség mértékegysége jelenleg az évtized. Giró-Szász Andrást idézve, a nemzeti korszak kormányzását a gondolat és erő együttes fennállása határozza meg. Nem véletlen, hogy napjainkban is társadalmi többsége van a Fidesz–KDNP-nek, ugyanúgy, mint 2010 tavaszán. Ezért van esély egy évtizedes egyenlítésre.
***
***
A rendszerváltoztatás felemásra sikerült a közép-európai térségben. A kommunista elit posztkommunista elitként tovább élt, ezért számos fontos kérdés tisztázatlan maradt. Sok szabályozást azért fogadtak el, hogy a bukott rezsim új generációját segítsék. Előbbire példa a történelmi igazságtétel hiánya vagy a jelképest meghaladó kárpótlás kérdése, utóbbira a spontán privatizáció vagy a médiatörvények kihagyása a rendszerváltozásból. A posztkommunista elit túlélése rányomta a bélyegét a következő húsz évre. Orbán Viktor ezt hamar felismerte. A kormányfő 1998 és 2002 között megtapasztalta, hogy önmagában a politikai mandátum szűk mozgásteret jelent egy olyan friss demokráciában, ahol az ellenfél politikán túli erőforrásoknak is birtokában van. Óriási volt az ellenszél, és a Fidesz is „érettségi előtt álló” párt volt. Ezt a felismerést követve, a 2002-es vereséget lehetőségként felfogva komoly, tudatos építkezés kezdődött. A Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok okozta morális és gazdasági válság elsöpörte a posztkommunista elitet, a Fidesz pedig 2010-re felépítette magát, és kétharmaddal győzve erős politikai mandátumot szerzett. Egy tehetséges, erős vezető által irányított, centralizáltan, de hatékonyan megszervezett pártgépezet, valamint egy morális, szakmai és minden egyéb szempontból kudarcot vallott ellenoldal állt egymással szemben. Ezer évben egyszer állnak így együtt a csillagok, és ezt a lehetőséget a Fidesz maximálisan kihasználta.
Habár a pártra – ahogyan a tavalyi önkormányzati választás is igazolta – veszélyt jelenthet a protestszavazás, az ellenzék nincs jó helyzetben. Számára semmi sincs adva abból, ami 2010-ben a Fidesz rendelkezésére állt. Lehet, az ellenzéki oldalon nem értik a legnagyobb problémát: egy hipotetikus választási győzelemkor képtelenek lennének a valódi hatalomgyakorlásra. Nincs erős, kompetens vezetőjük, intellektuális és szervezeti hátterük, víziójuk. Ezzel szemben a Fidesz elmúlt évtizede egy vereségkor is erős és vonzó alternatívát jelentene. Ráadásul ha elveszítene is egy választást, egyharmadot minden bizonnyal szerezne, így a Fidesz-gyűlöletre épülő ellenzéki identitás a saját csapdájába kerülne. Erre a helyzetre a kormány kihívóinak nincs intellektuális válaszuk, ezért elmondható: 2022-ben a kormányzás és a káosz között lehet választani. Orbán Viktor 2010-ben tíz évre tervezett, ma, 2020-ban pedig biztosan kész van a következő évtizedre szóló mesterterve. Persze ez folyamatosan alakul az aktuális események – például az ismeretlen következményekkel járó járvány – függvényében. Biztosan a tervek közt szerepel a politikai mandátum megszerzése, a hatalom megtartásához és esetleg visszaszerzéséhez szükséges erőforrások biztosítása,
a közép-európai országok szoros együttműködése és egy modern, nemzeti-keresztény identitás megteremtése.
Címlapkép: MTI / Koszticsák Szilárd
Közel egy napig tartó súlyos összecsapásra került sor Röszkén a magyar hatóságok és az országba engedély nélkül betörni kívánó illegális bevándorlók között. Videón, ahogy megtámadták Magyarországot tíz évvel ezelőtt.
Történelmi sorsforduló történt 10 éve.
A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint a főpolgármester a budapestiek szemébe hazudott.
Karácsony Gergely támogatja a Tisza Párt adópolitikáját, azt azonban nem tudja ő sem, hogy mit titkol Tarr Zoltán, pedig rendszeresen egyeztetnek.
Hiába próbálnak meg minden trükköt az EU-ban az ukrán csatlakozáshoz, végül Magyarországnak is hozzá kell majd járulni.
Az első vizsgálat a múlt hétvégén lezárult, és „lesújtó eredményt hozott” – mondta Latorcai Csaba.
Végtelenül unom az állandó önfényezést, ami ráadásul hamis.
Érkezniük kell lassan a fiataloknak.
