A kívülálló drámaíró

II. évfolyam 20. szám | Meta - Feminens
2020. május 14.
„Van egy határtalanságélmény az írásban, ami kicsit félelmetes is” – vallja Szabó Borbála. Az íróval a politikai szekértáborharcokról és a férfi-női szerepek alakulásáról is beszélgettünk.

Gacsályi Sára interjúja a Mandiner hetilapban.

„Kevés íróasztalnál ülő drámaíró van. A nagyok, mint Shakespeare, Molière vagy a magyaroknál Katona József, mind gyakorlati emberek: rendezők, színészek is voltak. Ahhoz, hogy jó drámát írjon az ember, ismernie kell a színházat, 
a bőrén érezni, mi az. Engem vonzott a színészet, a csillogás, de színésznőként nem éreztem magam elég tehetségesnek. Cserébe viszont az írásban tényleg jó voltam, így kerültem át a színpad túloldalára
– mondja a színésznek induló, később magyar–észt szakon végző író, drámaíró, műfordító, Szabó Borbála. – Tizennyolc évesen végül is egészen érett döntést hoztam, hogy az írást választottam. Ha színésznek megyek, folyton hazudhattam volna magamnak, hogy elhiggyem, elég jó vagyok; az írásban viszont a mai napig meg tudom lepni magam azzal, ami kikerül a kezem alól. Néha, visszaolvasva vagy visszanézve, el sem hiszem, hogy ezt vagy azt tényleg én írtam. És nem azért, mert annyira jó vagyok; inkább olyan érzés ez, mintha közvetítő lennék, aki csak utat enged valaminek. Van egy határtalanságélmény az írásban, ami kicsit félelmetes is.”

Borbála baloldali értelmiségi család szülötte, a kamaszkori lázadás az ő esetében egyfajta konzervatív fordulat lett. Aztán évekkel később ez kicsit visszalendült a másik irányba, és kialakult valami egyensúly. Későbbi férjével, Nényei Pállal jegyesként Pannonhalmára kerültek a bencésekhez, ott tanítottak. Vidékről, gyerek mellől fiatal nőként írói karriert építeni Magyarországon nem feltétlenül egyszerű dolog. A szakma nem fogadta be a kezdetekben, érzése szerint a mai napig sem igazán, aminek hátterében, úgy véli, több dolog is áll. „Érezni a politikai-közéleti elvárásokat a művészekkel szemben, és többen vagyunk, akik látjuk a szekértáborokat, de egyikbe sem tartozunk bele. Én nem vagyok nagyon konzervatív, de túlságosan balliberális sem. Magamat leginkább konzervatív-liberális kereszténynek nevezném, ha létezhetne ilyen: egyes dolgokban az egyik, másokban a másik oldallal értek egyet. Viszont ma Magyarországon a mainstream irodalmi világ nem fogad soraiba olyan embert, aki nem kifejezetten, szenvedélyesen ellenzéki. És ugyanilyen szorongató tud lenni a másik oldal a maga »konzervatív értékrendnek« nevezett, sokszor kirekesztő kategóriáival, korlátaival. Mindkét oldalon megvívtam a harcaimat, a jobboldalon is jó állásokat mondtam fel, mert nem szeretem a kényszerhelyzeteket, egyik nyájban sem maradok benne” – magyarázza. Mindennek dacára kollaboráns kormánypártinak és libsinek is bélyegezték már. Megjegyzi: „Nem akarom mindenért a közéletet hibáztatni, egyértelműen van bennem is törekvés, hogy ne olvadjak a tömegbe. Ahol mindenki egyetért, ott én csak azért is ellent akarok mondani.”

„Mindkét oldalon megvívtam a harcaimat”

A szerző az Egy.hu főszerkesztője.

Címlapkép: Földházi Árpád

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés