Törékeny és tünékeny az emberi élet – Pajor Tamás a Mandinernek

2020. május 8. 8:40
„Te mesterséges ember, hív az emberséges Mester” – énekli évek óta Pajor Tamás keresztény rockzenész-prédikátor, aki most úgy gondolja: a járványhelyzet okozta válságban az emberek egy része talán megérti a leckét, és elkezdi keresni a felszíni dolgok helyett a lényegit. Az emberi élet törékenységéről, a vesztegzár-csöndben történt személyes felismeréseiről és a józan keresztény eszkatológiáról beszélgettünk Pajor Tamással. Karantén-interjúnk!

Minden arcon látni a mozgólépcsőn, / Hogy meglepte őket a legvégső kor” – áll egy régi dalszövegében. Meglepte a világot, hogy a semmiből előáll egy helyzet, amikor a megszokott élet egyik pillanatról a másikra leáll?

Meglepte a világot, szinte minden híradás erről szól. Persze, vannak összeesküvés-elméletek, amelyek azt sugallják, hogy ez tervezett volt, de számomra ez elég hihetetlenül hangzik, bár lehet, hogy tévedek. Azt el tudom képzelni, hogy vannak, akik ebből hasznot tudnak húzni; de azt nem, hogy bárki a mai világban előre tervezetten emberek életét veszélyeztetné tömegméretekben. Hozzáteszem: lehet, hogy naiv vagyok. Egy kis anekdota a meglepetés erejéről: a karantén elrendelése előtt egy héttel Erdélyben, Marosvásárhelyen adtunk koncertet, három héttel később pedig zenész kollégáimmal arról beszélgettünk, hogy

a koncert ideje már egy fényévnyi távolságnak tűnik, annyira más lett a világ.

Mára meg szinte ez vált megszokottá.

Ez egy traumatikus helyzet, amikor a biztos talaj kicsúszik az emberek lába alól. Ilyenkor sokakban felvetődhet, hogy melyik a legmélyebb réteg, amely már nem csúszik ki... Többen keresik ilyenkor a Kősziklát?

Talán tömegméretűvé még nem vált a jelen helyzet mélyebb értelmezési kísérlete, de sok helyen olvasható mostanában számos olyan útkeresés, amely őszintébb szembenézést tükröz, és errefelé akarja terelni az emberek gondolatait. Persze, ezek nem mindegyikével értek egyet, de mindenképpen ígéretes, hogy az anyagelvű, fogyasztói napi daráló értelme sokakban megkérdőjeleződik. Más, például Houellebecq francia író meglehetősen kiábrándultan azt állítja, hogy semmi nem fog változni, sőt, minden rosszabb lesz. Talán egyszerre igaz ez is, az is.

Azért remélhető, hogy sokak számára ez egy lecke,

ami elindít bennük egy valódi keresést, és elkezdenek „magukba szállni”. Nagyon jó ez a szófordulat, amelyet a bibliai tékozló fiú történetéből ismerünk. A fiú, miután az apjától megkapta az örökség ráeső részét, messzi vidékre költözött. Azt vizionálta, hogy ha ezzel a vagyonnal máshol a saját vágyainak élhet, az lesz majd az igazi világ – ebben tükröződik a jelenkori posztmodern világunk, amely a vágyaknak él, és az egyén gyors, azonnali kielégülését helyezi előtérbe. A történetnek az a folytatása, hogy amikor ennek a lehetőségét elnyerte – ami azt példázza, hogy Isten szabad akarattal teremtette az embert –, akkor mindent eltékozolt, tönkretett. Majd amikor „magába szállt”, visszatért az apai házhoz. A szabad akarattal mindent megtehetünk tehát, Isten nem akadályoz meg bennünket, de a tetteink következményeivel szembesülnünk kell.

Pajor Tamás prédikátor – önéletrajza szerint „egy népkutató, aki nem képmutató; egy szívkutató, doktori fokozat nélkül”

 
Akkor ön ezt a válsághelyzetet automatikusan abban a kontextusban értelmezi, hogy ez egy figyelmeztetés, hogy így nem mehet tovább? Vagy nem kell dramatizálni: tudományos módon megmagyarázható, miért alakult ki egy világjárvány?

Nem túlzó az a megállapítás, hogy ez egy figyelmeztetés. Spirituális dolgokról beszélve: a figyelmeztetés és az ítélet kontúrjai nem mindig választhatóak el élesen, de a kettő között van azért különbség. Úgy sejtem, hogy ez egy figyelmeztetés, amely ahhoz hasonlít, amikor egy apa megpróbálja a gyermekét jobb belátásra bírni, de az nem hagyja magát, és továbbra is fejjel akar nekimenni a falnak. Az apa egy ideig visszatartja, de egy idő után látja, hogy ez nem fog menni, ezért elengedi, a gyerek pedig nekimegy a falnak, és jól beveri a fejét. Így a saját tapasztalatából tanulja meg azt, amit előzőleg bizalmi alapon el is fogadhatott volna. Az emberi élet nagyon törékeny és nagyon tünékeny. Az ember pillanatok alatt statisztikai adattá degradálódhat, legalábbis egy másik ember szemében, aki épp olvassa a halálának hírét. És

sokan úgy gondolják, hogy ez csak másokkal történhet meg, pedig a biztonságunk nagyon bizonytalan lábakon áll.

A Prédikátor könyve – amely látszatra egy baljóslatú, de valójában nagyon realista bibliai könyv – az ember „Nap alatti” létezési szférájáról, a földi dimenzióról szól, és állításait azzal summázza, hogy „minden, ami a Nap alatt történik, hiábavalóság”; akár nagy dolgok véghezvitele, akár élvezet, szerelem, tudás, hatalom: minden hiábavaló. A végső summája mindezeknek mégis az, hogy az ember fő dolga a földön, hogy Istent félje, és a parancsolatait megtartsa. Ez pedig következtetni enged a Biblia többi részében már részletesen kifejtett, lényegi üzenetre, miszerint az ember megváltásra szorul, a Teremtője, egyben Megváltója segítségére. Ez pedig a hitünk szerint a Messiásban, Jézusban jelent meg, aki magára vette a bűneinket, a tékozló sorsunkat, a nekünk járó büntetést pedig előre elvette mindegyikőnktől, és csak azt kéri, hogy higgyünk benne, és őt kövessük.

Ha ez a háromdimenziós lét korlátolt, akkor a negyedik dimenzió reménye ad értelmet neki?

Ez a hit egyszer a Nap fölötti világba fog bennünket bevezetni, amelyet a Mindenható hoz létre. Ezért

van értelme a földi létezésnek, és ezért nem mindegy, hogyan él az ember a döntési szabadságával.

Fontos, hogy ahogy a tékozló fiú, úgy mi is magunkba szálljunk, és ahogyan később ő is meghozta a helyes döntést, mi is ezt tegyük, és visszatérjünk a mindenható Istenhez. Ez a megtérés, ami az Újszövetség eredeti görög nyelvén a gondolkodásmód megváltoztatását jelenti – erre minden embernek szüksége van.
 

A Fénykor című lemez nyitódala – Pajor Tamás és az Ámen korongja nyerte el 2017-ben az év hazai klasszikus pop-rock albumáért járó Fonogram-díjat


Ha Jézus előrejelzései igazak, akkor a keresztények számára lesz egy embert próbáló kettősség: egyrészt hitük igazolást nyer, mert a történelem egyre inkább közeledik a jövőre vonatkozó bibliai prognózisokhoz; másrészt éppen ez a folyamat rengeteg ember szenvedését fogja elhozni. Hogyan lehet ezt rendbe tenni a lélekben?

Úgy hiszem, hogy nem ez lesz az egyetlen kettősség, amivel meg kell birkózni. Aki igazán Istenhez tartozik, az nem fogalmi módon gondolkodik, nem teológiai elveket jelent számára az Istennel való kapcsolat, a bibliai hit. Az ilyen hívő soha nem fog tudni úgy gondolkodni, hogy minél rosszabb, annál jobb. Számára a szeretet a legfontosabb, és ez Isten lényege. 

Aki szeret, annak mindig fáj, ha egy másik ember szenved;

az igazi hívő megindul az embereken. Amikor Jézus előre látta Jeruzsálem pusztulását – mivel az nem ismerte fel az isteni meglátogatás idejét –, nem kárörömmel vagy haraggal szólt a városhoz, hanem ellenkezőleg: a legnagyobb együttérzéssel.

Ön is érzett valamilyen megrendülést március elején, amikor már látszott, hogy nagy baj lesz? Mi volt az első lenyomat, benyomás a szívében?
 
Nem tudom egyértelműen definiálni az érzéseimet. Részben azért, mert a megindultság, a részvét azon szintje, amely Jézust jellemezte, számomra maximum még csak cél, másrészt, mert az üdvtörténetben sem tartunk talán abban a legeslegvégső stádiumban, amikor minden végérvényesen szétválik jóra és rosszra; mert akkor lehet, hogy az én szívembe is olyan elementáris erővel nyilalna bele egy olyan fokú megrendültség. Mindazonáltal persze engem is nagyon megráz, amikor a tömeges elhalálozásokról olvasom az újabb és újabb borzalmas adatokat. Ugyanakkor – hála Istennek – az én környezetemben haláleset nem történt, így talán valamiféle puffer-zóna mögül szemlélem ezeket a történéseket.

Imádkozom, hogy minél előbb legyen vége,

és azért is, hogy a tudomány lehetőség szerint képes legyen megfelelő választ adni erre a bajra.


 
A „legvégső korral” a keresztények egy része egyáltalán nem foglalkozik, talán még nem is olvasott róla, más részük lélegzet-visszafojtva próbálja megérteni az eseményeket; és vannak olyanok, akik keresztény összeesküvés-elméletekbe ássák magukat, és mindenben az Antikrisztus megjelenését, az utolsó idők jeleit látják. Mi a bölcs hozzáállás?

Én mindig ódzkodtam azoktól a véleményektől, amelyek kerek, leegyszerűsített, könnyen fogható magyarázatot akarnak adni az egyébként bonyolult dolgokra. „Ja, igen, az amerikaiak, az oroszok, a kínaiak, a Rothschildok, a szabadkőművesek”, és így tovább. Ezekben az összeesküvés-elméletekben persze lehetnek igaz elemek, de én azt gondolom, hogy a világ túl bonyolult, a hozzám hasonló átlagembereknek pedig legfeljebb csak halvány lila sejtelmük lehet a mögöttes hatalmi történésekről. Éppen

ezért sem érzem hitelt érdemlőnek az ilyen hangzatosan felröppenő, és általában bűnbakképző világmagyarázatokat.

Az pedig még veszélyesebb, ha ebbe valaki beleszövi a saját, Bibliából kivont ismereteit, mert ez a bibliai hitre is árnyékot vethet sokak szemében. Én ezt a megközelítést tehát nem tartom szimpatikusnak, de ez nem jelenti azt, hogy például jelen világunkban bizonyos erőközpontok ne törekednének a centralizációra, akár egy globális központi hatalom létrehozására. Elég, ha megnézzük a nagyvállalatok folyamatos akvizícióit, tömbösödéseit, és azt, hogy egyre kevesebb számú pénzügyi alap birtokolja a világgazdaság nagy részét. Az irreális puffogtatások viszont hiteltelenné teszik azokat a gondolatokat is, amelyek a világra leselkedő valós veszélyeket józanul igyekeznek megközelíteni.

Ez utóbbi tehát a bölcs hozzáállás?

Én azon keresztények közé tartozom,

akik próbálják a Biblia és a tények ismeretében értelmezni az eseményeket.

A harmadik kategóriában említett keresztényeknél pedig, akik nem igazán veszik kézbe a Bibliát, vagy kézbe veszik, de nem merik aktualizálni, valószínűleg az is lehet a probléma, hogy arra taníthatták őket, elégedjenek meg egy hivatalos egyházi interpretációval, ne próbálják meg maguk értelmezni a valóságot az Írások fényében. A kérdésre válaszolva tehát, a helyes hozzáállás szerintem az, hogy tanulmányozzuk a Bibliát, ezen belül az utolsó napokkal kapcsolatos próféciákat, és amennyire tudjuk, figyeljük a történéseket is. A kettő összevetése pedig idővel kirajzolja a reális képet, hogy éppen hol tartunk az üdvtörténetben.



Még egy dolog az eszkatológiai szövegkörnyezetben: zsidó keresztényként nyilván sorsszerűen foglalkoztatja a nagy kérdés, hogy a zsidóság hogyan oldja meg a Messiás-kérdést; vár még rá, vagy kétezer év után felismeri, hogy már eljött... Ha ezek lesznek a nagy évek, akkor mit hozhatnak ezen a téren?

A modern kori történelemben a cionizmus kezdete, de leginkább talán a '60-as évek óta a keresztény és a zsidó világ között elkezdődött egy közeledés. Ennek a közeledésnek vannak felszíni, diplomáciai rétegei is. Ez utóbbiak persze kiegészítői lehetnek a lényegnek, amely viszont az, hogy bibliaértelmezési és emberi szinten is elkezdődött egy közeledés.

Zsidók és keresztények egyre inkább testvérként kezdenek egymásra tekinteni,

maguk mögött hagyva azt a sok évszázados, bonyolult és rossz emlékekkel terhelt történelmi hordalékot, amelynek egyik vezető teológiai alapvetése az ún. helyettesítési teológia volt. Ez a teológiai rendszer a bibliai próféciákat úgy értelmezi, hogy minden, Izraelre vonatkozó prófécia most már végérvényesen csak az Egyházra vonatkozik, Izrael pedig ebből már végleg ki van rekesztve. Ez egy hamis teológiai állítás a teljes Szentírás fényében, és mérhetetlenül káros történelmi következményekkel járt. Isten az Izraelre vonatkozó próféciákat nem vonta vissza, még akkor sem, ha Izrael láthatóan egy hosszú történelmi ítélet alá került. Ez a teológiailag terhelt múlt áll az egyik oldalon, a másikon pedig az a poszt-biblikus judaizmus, amelynek egy jelentős része erőteljesen a kereszténységgel szemben igyekezett magát meghatározni. Ezek a köztük lévő falak kezdtek az elmúlt nemzedék alatt és a mi időnkben repedezni. És

olyan is van – a személyem is erre példa –, hogy zsidók elkezdik felismerni a Messiást Jézusban.

A próféciák alapján azonban ez az egész Izraellel mint nemzettel csak a Messiás visszatérésekor fog megtörténni. Hozzáteszem: ha egy zsidó hisz Jézusban, azzal nem válik nem-zsidóvá, ahogy Jézus sem lett nem-zsidóvá – most is Dávid fiaként ül az Atya jobbján a mennyben –, vagy ahogy az apostolok is megőrizték zsidó identitásukat. Amikor egy zsidó újjászületik, azonosul a Messiással, azzal nem vetkőzi le zsidóságát, sőt, ez a zsidó identitás lényegének a beteljesedését jelenti. Ez nem ellentmondás, csak a történelem kreált ebből ellentmondást.

Visszatérve a járványhelyzethez: ebben a kényszerű bezártságban és csöndben volt alkalma elmélyedni? Esetleg több, mint három évtizedes keresztény élet után is felfedezett magában olyat, amin változtatni kéne?

Nagyon is. Pontosan azzal, hogy kizökkentem az eddig életritmusomból, és most kevesebb külső tényező játszik szerepet a napjaim alakításában, sokkal jobban magamba szállok én is. Mondhatnám: ha akarom, ha nem, hiszen ez egy önkéntelen folyamat, szinte minden nap forog bennem az egész életem, a múltam, és újra és újra átgondolom a dolgokat. Ez alapvetően nem egy bűntudat vezérelte vájkálást jelent, hanem

hasonló ahhoz, ahogyan egy álomban feldolgozódik az, ami aznap történt.

Vagy mint a kérődző állatoknál az emésztés: visszaöklendezik, és újra megrágják az ételt; így jönnek fel bennem az emlékek, és nekem kell ezeket feldolgozni és helyesen értelmezni. És remélem, hogy jobbá tudok válni ezután. Mindenkinek ezt tudom mondani: most érdemes őszintébbé és önazonosabbá válnunk, és átgondolni az egész életünket.


 
Ezeknek a gondolatoknak a művészi megfogalmazása is megtörténik – látom a Facebook-oldalán, hogy folyamatosan dalokat ír, csatlakozik jó ügyekhez, láthatóan művészemberként is folyamatosan alkotómunkát végez. Milyen ötleteken dolgozik éppen?

Először is készülünk egy új Ámen-lemezzel, az új dalok szövegeinek mintegy 40 százalékát most, a karanténidőszak első részében írtam meg. Azóta pedig teljesen új dalokat írok, amelyekre valóban jellemző ez az elmúlt időszakban történt magamba szállás-folyamat. Most is van bennem több új dal, még érlelem magamban őket. Verseket is írok, éppen a HVG kért fel, hogy egy új verses rovatba írjak. Mivel alkotóember vagyok, ezért folyamatosan forognak bennem az ötletek; ez egy érlelődő, vívódásokon is átmenő folyamat.

Néha gyötrődéssel is jár, mert valahogy az ember ilyen: néha nem vagyunk megelégedve magunkkal vagy másokkal.

De aki alkot, az ezt egyfajta terápiává is át tudja alakítani, amivel nemcsak magán, hanem másokon is segít. Ha egy versben vagy dalban valaki tetten éri azt a lelki folyamatot, amelyen maga is átmegy, akkor az máris egy közösségvállalás: a hallgató, a néző máris úgy érzi, hogy nincs egyedül. És valóban nincs is egyedül.

Az Ámen zenekara idén 30 éves, a tavaszi nagykoncert elmaradt, szeptemberre tették át a dátumot. Mikor kezdődhetnek a próbák? Mi lesz a menetrend?

Nagyon reménykedem, hogy meg lesz tartva a koncert szeptember 25-én. A kormányrendelet értelmében augusztus közepéig vannak megtiltva a tömegrendezvények – ez necces a szeptemberi tervünkre nézve, de nem lehetetlen.

Adja Isten, hogy úgy alakuljon, hogy nyáron vége lesz a járványnak,

és vagy nem lesz második hullám, vagy már valamilyen vakcinával fel lesz vértezve az emberiség. Mi készülünk, illetve már tavasszal felkészültünk, amikor az utolsó pillanatban le kellett fújni, és természetesen ezt intenzíven felelevenítjük a koncertet megelőző időszakban. Akkor megéreztük: egy nappal a karanténról szóló kormányrendelet közzététele előtt áttettük őszre a koncertet. Most ugyanezt reméljük visszafelé: a kormányrendelet augusztus közepéig szól, így szeptember végén, reméljük, megvalósul a koncert.
 

A Gyógybalzsam mélyinterjúja Pajor Tamással (riporter-elkövető: Pajor Kristóf)

 

Addig is Jean Valjean helyett van Gyógybalzsam? Szürke napokon néha nézegeti a fia dolgait felfrissülésként a youtube-on?

(nevet) Persze, megnézem, amit fiam, Kristóf alkot.

Mi tulajdonképpen családon belül egy alkotóközösséget képezünk,

kikérjük egymás véleményét a saját munkáinkra nézve. Ugyanígy Ábrahám fiammal is, aki jelenleg az Ararat Worship keresztény zenei projektet vezeti. Kristóffal is, aki ezt a humoroldalt szerkeszti. Kölcsönösen elmondjuk őszintén a kritikai észrevételeinket, reflektálunk egymás dolgaira, és ezzel is segítjük egymást.

Fotó: Ficsor Márton

***

 

A Mandiner elkezdte Karantén-interjúk sorozatát, amiben ismert személyiségeket kérdezünk a megváltozott életünkkel kapcsolatos gondolataikról, saját tapasztalataikról. 

Az eddigi interjúink (többek között Jelenits Istvánnal, Zacher Gáborral, Varga Liviusszal, Rókusfalvy Pállal, Kovács Ákossal, Borbás Marcsival, Győrfi Pállal, Lackfi Jánossal, Gerendai Károllyal, Bagdy Emőkével és Lovasi Andrással) itt érhetők el.

Összesen 71 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A lopás bűn.
Akkor is, ha fideszes lop.

Nem rémes, egyáltalán nem az:
"Amikor egy zsidó újjászületik, azonosul a Messiással, azzal nem vetkőzi le zsidóságát, sőt, ez a zsidó identitás lényegének a beteljesedését jelenti. Ez nem ellentmondás, csak a történelem kreált ebből ellentmondást."
Ez a lényeg, és ez is - több mással együtt - így is van.

A földi, e világi élet "tünékeny", de Krisztus feltámadt, s ezért van mennyei hazánk, ami ha összeomlik a földi sátrunk, új, nem emberkéz építette, örök otthont kínál! / Zsid 9.12 /.

Te egy pokolfajzat vagy. Maga, a megtestesült gonosz. Rothadt a lelked, és ezt a rothadást terjeszted a beteg megnyilvánulásaiddal.

" Az irányok pedig rosszak."

Ne hallgass erre a sátánfajzatra.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés