A gyökértelen fa elszárad

2020. április 23.
Lehet-e a végvári vitézségben nagyobb öröm, mint azt hallani, hogy nem vagy egyedül? Erdély egykori fejedelmi fővárosában vizsgáltuk meg a szórványmagyarság helyzetét.

Ádám Rebeka Nóra írása a Mandiner hetilapban.

A szórvány egy nemzet öregkorát jelenti – így a nemzeti öregkor szimptómáival kell számolnunk. A mélyszórványban élők nehezebben érvényesíthetik – az intézmények segítsége mellett is – az érdekeiket, ám településeik ön-
fenntartó készsége nagyon erős. A legtöbb szórványterületen iskolai és műemlékfenntartási gondok vannak, és jelentős a nyelvvesztés is.

Gyulafehérváron a magyarok a nyolcvanezres lakosság kicsiny hányadát, alig másfél százalékát alkotják, ráadásul nagy szétszórtságban élnek. Erdély hajdani fővárosában igen magas az asszimilációs készség és a lemorzsolódás. A magyarságtudat emiatt gyengének tekinthető, sokkal nagyobb odafigyelést igényel a nemzetpolitika alakítói részéről, mint a tömbök. „Magyarságtudatuk a legtöbb esetben valláscentrikus – református vagy katolikus –, a nyelv és a kultúra továbbörökítése másodlagos. Főleg egyházi intézményeikhez ragaszkodnak, így amennyiben az iskoláról lemondanak, ez marad az utolsó bástya, ahonnan megszólíthatók – mutat rá lapunknak Gudor Botond református lelkész. – Jelentős a vegyes házasságok aránya, a református közegben a hívek negyven százaléka ilyen házasságban él. A más vallású házastárs nagyon ritkán vállalja a protestáns hitet, de azért vannak, akik a vegyes házasságban beilleszkednek a gyülekezeti életbe.” Az iskoláztatás a vegyes pároknál alapvetően román. „Néhány család nyitott a magyar kultúrára, ezt azonban az esetleges érintkezések, találkozások helyett csak alapos és jelentős támogatással lehet folyamattá alakítani. A legtöbb vegyes házasságból származó gyermek már a keresztség és az iskola folytán beolvad a többségi nemzetbe.” Mivel a szórványlakók fele protestáns hátterű, kötelező az ökumenikus kapcsolatok ápolása. „Az ezzel szembemenő vállalkozások nemzetellenesek” – fogalmaz a lelkész, hozzátéve: a katolikusokat az intézményes háttérrendszer és az azt kiszolgáló, többnyire székelyföldi személyzet támogatja, a reformátusok előnye a gazdasági bevándorlás folytán beköltöző fiatal családok jelenléte, „amely pozitív jövőképpel biztat”.

Erdély hajdani fővárosában nagyon magas az asszimilációs készség
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés