Újra naggyá teszik Magyarországot

2020. február 20.

Szánthó Miklós
Tíz év tanulsága: őszinteséggel, bátorsággal és büszkeséggel lehet megtörni a liberális hegemóniát.

Bár néha úgy tűnik, az idő végtelen, az élet morajlása pedig tompa és vontatott, az elmúlt tíz év közel sem telt sivár egyhangúságban. Miközben a Fidesz–KDNP két és fél ciklus óta szakadatlanul kormányozza az országot, balliberális elemzők Gyöngyösi Márton zsidólistázását mentegetik, Niedermüllerék „képződményekről” beszélnek, a méltán ismeretlen Párbeszéd politikusa pedig a férfi és nő szövetségére épülő házasságról mint „randa, kirekesztő modellről” értekezik. De nem csak napjainkba hoznak izgalmat egyes „elszólások” fénylabdáinak villódzásai: 2010. február 20-án már majdnem egy hónapja kampánylázban hevült az ország, és azóta valóban történt egy és más.

Gyurcsány Ferenc – sokak meglepetésére és talán még többek bánatára – még mindig része a magyar politikumnak, sőt új pártja, a Demokratikus Koalíció a legnépszerűbb ellenzéki erő. Azért is, mert még távozása előtt oly mértékben sikerült amortizálnia az MSZP-t, hogy az a legutóbbi önálló listás megméretésén öt százalék környékére süllyedt. Az új idők új szeleként bejelentkező LMP – melynek hivatalos rövid neve immár Zöldek, ezt tudták például? – agonizál. Kiderült, az SZDSZ mégsem szűnt meg, hanem Momentum néven tovább praktizál. A gárdistafelvonulásaival, antiszemitizmusával és radikalizmusával a magyar politikai életbe 2009-ben berobbant Jobbik pedig állítólag „igazikonzervatív” párt lett, mely mint ilyen, természetesen együtt indult a balliberális erőkkel a tavaly őszi önkormányzati választáson, így formálisan is e tábor részévé vált. Közben leküzdöttünk pár válságot, van új alkotmány, a gazdaság növekedési pályára lépett, zajlanak a harcok Brüsszellel. Szóval az országot nem pusztán „menedzselik”, hanem irányítják és vezetik.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés