Egy új videó szerint nem egy rakétát lőttek ki az ukrán utasszállítóra

2020. január 15. 8:45
Százhetvenhat ember halt meg az UIA lezuhant járatán.

Múlt hét szerdán – miközben Irán tömeges rakétatámadást indított iraki bázisok ellen – Teherán közelében lezuhant az Ukranian International Airlines (UIA) ukrán légitársaság utasszállítója. Napokig tartó tagadás után Irán végül szombaton – miután egyre több nemzetközi forrás erősítette meg a lelövést – elismerte, hogy nem szándékosan ugyan, de a fegyveres erői miatt zuhant le a Boeing típusú repülőgép, összesen 176 ember halálát okozva. Eddig azonban úgy tudta mindenki, hogy egy Tor típusú rakétát lőttek ki az utasszállítóra.

Most azonban – kedden – egy olyan videófelvétel látott napvilágot, amely szerint két rakétát lőttek ki a polgári repülőgépre. Jól látszik az is, a felvételen, hogy nem egymás után azonnal, hanem több másodperc telt el a két rakéta indítása között. A felvételen is látszik (0:20-nál), ahogy az egyik rakéta célt ér, azaz minden bizonnyal felrobban az utasszállító közelében.

A felvétel vége felé (1.33-nál) az is látható, ahogy egy tűzgolyó zuhan az éjszakai égbolton, ez minden bizonnyal már az ukrán repülőgép becsapódás előtti pillanatai voltak.

(Mandiner)

 

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Borkai-dr Rákosfalvi és társai gépét bezzeg soha nem éri rakétatalálat! (A Kóté-ikrek meg autóval zötykölődnek)
A lölő is gyakran utazik repcsivel ( nekik mind fontos a környezetvédelem és a keményendolgozókisember...), de ameddig jó csicska, semmi baja nem eshet.

Kár!

A lezuhant gép roncsaiból azért kiderült volna egy-s-más.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés