Kocsis Máté: Nem lehet az országgyűlés stílusa a trágárság és az erőszak

2019. november 17. 13:14

Nem lehet az Országgyűlés stílusa a trágárság és az erőszak, az pedig gyanús, hogy ellenzék ragaszkodik ehhez – mondta Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A parlamenti szabályok szigorításával foglalkozó törvényjavaslattal összefüggésben azt mondta, az ellenzék egyre több agressziót és trágárságot visz be az ülésekre, az eddigi fegyelmi szabályok pedig nem rendelkeztek elég visszatartó erővel.

Kocsis Máté szerint ugyanis a tiszteletdíj csökkentését a képviselők „mellényzsebből kifizették” és folytatni akarták volna a trágár és erőszakos viselkedést. Hangsúlyozta: visszatartó ereje csak akkor lesz a szabályoknak, ha komoly pénzbüntetést vonnak maguk után.

A frakcióvezető felidézte, a törvényjavaslat előkészítésekor európai országok gyakorlatát is vizsgálták és azt találták, hogy sok helyen a magyarnál szigorúbb szabályok vannak. Egyes országokban 10-30 napra is el lehet tiltani valakit a parlamenti munkától és a képviselői státusszal járó jogokat is fel lehet függeszteni – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy más uniós országokban elképzelhetetlen lenne, hogy a levezető elnököt ne engedjék a helyére és ezzel gátolják a parlamenti munkát.

(MTI/Kossuth Rádió)

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez lenne a kívánatos.

A tényhelyzet viszont más.

Tunya, ha emberek beszélgetnek, nem kíváncsiak a fletó seggéből kiszólókra. Vagyis ehhez már semmi közötök.

Ennek a Jákobnak, Tordainak, Szabó Tímeának már lekevertem volna egyet.
Na még Szél Bernadettet is meglegyintettem volna.

Ha már a választás eredményét emlegeted, a parlamenti ellenzéket is Magyarország választói juttatták a Parlamentbe...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés