Előrehozott kormányzás

2019. október 18. 8:27

Kiss Viktor
Mérce
Véleményem szerint négy területen vár Karácsonyra és csapatára sorsdöntő feladat – és anélkül, hogy ünneprontó lennék: lehet, hogy ezek nehezebbek lesznek, mint legyőzni Tarlós Istvánt.

„Valójában nem tudhatjuk, hogy Karácsony és csapata fel van-e készülve azokra a mérhetetlen feladatokra, arra a hatalmas felelősségre, amit a nyakába vett ezzel a győzelemmel.

Az LMP, aminek annak idején prominense volt, nem volt felkészülve, pedig akkor sokkal kisebb volt mind a lehetőség, mind a tét. Annak a történetnek nagyon rossz vége lett. Remélhetőleg – a rendszerkritikai oldal és annak céljainak szempontjából – most máshogy végződik a történet.

Véleményem szerint négy területen vár Karácsonyra és csapatára sorsdöntő feladat – és anélkül, hogy ünneprontó lennék: lehet, hogy ezek nehezebbek lesznek, mint legyőzni Tarlós Istvánt.

  1. Megújulás: megtörni az ellenzéki érdekcsoportok és háttéralkuk rendszerét, elindítani a létező pártok megújulását, anélkül, hogy az összefogás taktikai fegyverét feláldoznák.
  2. Intellektuális innováció: megtörni a hegemón helyzetben lévő liberális gondolatok egyeduralmát és felépíteni egy rendszerkritikai alapú Orbán-ellenes gondolkodásmódot és értelmiségi-kulturális-politikai hátországot.
  3. Budapest felpezsdítése: Megteremteni egy olyan széles társadalmi bázist, amelynek kapcsolata a politikával a civil részvételen, a döntésekbe történő bevonáson, a pluralizmuson, a szolidaritáson és az autonóm szereplők sokszínűségén alapul.
  4. Országos alternatíva: meg kell oldani azt a feladatot – amit Zugló vezetése során nem sikerült teljesen – hogy egy „kisebb” egység vezetésével kikristályosodjanak azok a keretek, amelyek szükségesek egy „nagyobb” egység vezetéséhez. Vagyis Budapestről kell megszervezni azt az alternatívát, amely képes elérni a vidéki Magyarország ingerküszöbét és támogatását a kormányzati médiadömping ellenére is.

A helyzet ezekkel kapcsolatban annyiban változott meg 2010-hez képest, amikor az LMP rendszerkritikai (öko)pártként bekerült a parlamentbe, hogy míg akkor hasonló célokat elsősorban politikai mozgalomként lehetett (volna) kitűzni – most földi halandó számára beláthatatlan erőforrások állnak rendelkezésre mindehhez. Karácsony noteszében most bizonyára hirtelen megszaporodnak majd az előjegyzett találkozók. Az ellenzék túlnyerte magát, a pozíciók, intézményi státuszok, források sokaságáért elindul a tülekedés. Nem elég, hogy a Párbeszéd főpolgármesterének támogatása már eleve a „régi balliberális oldal” több szereplőjétől is függ majd (olyanoktól, akiket jól megismert Zuglóban), de nyakába kapta a főváros intézményeinek és cégeinek összes belső harcát is vasárnap. Végül a kormánnyal is számtalan vérre menő összecsapás várható az egészségügy, az oktatás, a közlekedés, a nagy beruházások vagy  klímavédelem kérdéseiben.

Meggyőződésem, hogy ezekben a harcokban csak úgy tud majd erőt mutatni, ha kiépíti saját mozgalmi, intellektuális és politikai hálózatait. Ha megtalálja azokat a civil, értelmiségi, szakmai és politikai szövetségeseit, akikben megbízhat.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 93 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Te, én ezt a házmestert már régi tiltottam, baloldali troll, ugyanaz, mint Palika vagy Counter volt, előadja, hogy szerinte mit mondana egy jobboldali szimpatizáns.
Amennyi eszed van, te meg ugrasz az oltására :)

Lássuk azt a programot:

"Megújulás: megtörni az ellenzéki érdekcsoportok és háttéralkuk rendszerét, elindítani a létező pártok megújulását, anélkül, hogy az összefogás taktikai fegyverét feláldoznák."

Korábban a baloldalnak a korrupció nem a kormányzás része volt, hanem a korrupció eszköze volt a kormányzás. Amilyen érdekcsoportok ott vannak a háttérben, hát azokhoz nagyon kevés Karácsony, de még a naiv idealisták is. De ez is csak ilyen Mércés álmodozás, Karácsony pontosan tudja, hogy őt elássák, ha nem vág jó képet ahhoz, amit a háta mögött és a nevében csinálnak.

"Intellektuális innováció: megtörni a hegemón helyzetben lévő liberális gondolatok egyeduralmát és felépíteni egy rendszerkritikai alapú Orbán-ellenes gondolkodásmódot és értelmiségi-kulturális-politikai hátországot."

Na, ez mindig ment, az Orbán-ellenes rendszerkritikát folyamatosan kapjuk 1993 óta (amikor a Fidesz szakított az Szdsz szimpatizáns frakcióval), ebben nem lehet hiba.

Budapest felpezsdítése: Megteremteni egy olyan széles társadalmi bázist, amelynek kapcsolata a politikával a civil részvételen, a döntésekbe történő bevonáson, a pluralizmuson, a szolidaritáson és az autonóm szereplők sokszínűségén alapul."

Blabla. Nagyon szépen hangzik, de - mivel biztos vagyok benne, hogy amit lehet, azt ellopnak - annyi lesz belőle, hogy aki ráér, az szabad idejében mehet ásni, füvesíteni és kampányolni a baloldali értékek mellett. Ettől biztos sok fiatal azt fogja gondolni, hogy most őt bevonták a döntési folyamatokba, tett valamit a közösségért, de egyszer majd leesik a hályog, és rájön, hogy mennyire átverték.

"Országos alternatíva: meg kell oldani azt a feladatot – amit Zugló vezetése során nem sikerült teljesen – hogy egy „kisebb” egység vezetésével kikristályosodjanak azok a keretek, amelyek szükségesek egy „nagyobb” egység vezetéséhez. Vagyis Budapestről kell megszervezni azt az alternatívát, amely képes elérni a vidéki Magyarország ingerküszöbét és támogatását a kormányzati médiadömping ellenére is."

Amíg így állnak hozzá, hogy Budapestről kell megoldani a "vidékiek" gondjait, addig egészen biztosan nem fog menni, ott sem hülyék laknak, és még kevésbé szeretik, ha hülyének nézik őket - valamint ha korábban soha nem látott emberek mennek oda, és meg akarják magyarázni, hogy eddig mit csináltak rosszul. De ez beleillik a baloldali "nagy a sötétség vidéken" felfogásba.

Karácsonynak annyi lenne a dolga, hogy nem veri szét Budapestet.
Amit a szerző leírt, egyik sem a főpolgármester feladata és kompetenciája.

Nekem ebből az jött le, hogy létre kéne hozni a Budapesti Kommünt. Vannak kétségeim a ennek
sikere felöl.

Kezdek arra gondolni, hogy 2006-hoz hasonlóan, most is félgőzzel dolgozott a Fidesz, hogy a baloldal megmutathassa, mit tud csinálni. Akkor ez tényleg megmutatta, hogy két egymást követő ciklus egyenes út az államcsődbe, most meg lehet, hogy leengedi a gőzt 2022 előtt, mert kiderül, hogy más tét nélkül okosakat mondani, és más működtetni egy kétmilliós várost.

Válaszok:
DrPepper | 2019. október 18. 10:50

Pedig ott van előttük a működőképes modell, de úgy tűnik, a külföldről érkezett "think-tank"-oknak jobban hisznek.

Van egy kis rész, aminek az ő szempontjukból lenne értelme, de nem fogják tudni megcsinálni:
"Megújulás: megtörni az ellenzéki érdekcsoportok és háttéralkuk rendszerét, "

Innentől mosolyogva olvastam, pedig ez az első pont.

Eddig azt hittük, hogy Karácsony a megvalósíthatatlan és demagóg ígéreteivel a főpolgármesterségre kapott megbízást és nem a kormány megdöntésére.

Bízom benne, hogy így lesz.

Az eddigi lehetséges program:
- állatkert bővítés leállítása
-kézilabda stadion építésének leállítása
-atlétikai stadion építésének megfúrása
-ingatlan adó
-6-ról 7 éves korra emeli az ingyenes bkv-t
-lokál kitiltása ( a metro jobb volt, mert az ballib volt)
-Dörner György nem lesz színházigazgató ( elöre tudja)
-Wass Albert lenácizása

Mi a megvalósítható? Ez nem több, mint egy elmélkedés. Szerintem a ballib politikusoknak nem tetszik ez az írás:-))))))

Ha abból indulunk ki, hogy Tarlós már maga sem akart még egy ciklust (korábban is jelezte, hogy megválna a tisztségtől) elég reálisnak hangzik.

Gondolom, sokra megy Karácsony az ilyen elméletieskedésekkel.

Civilek bevonása a döntésekbe: hát csinálja csak a drága úr, majd szétvitatkozzák az időt és nem születik döntés.

A demokrácia arról szól, hogy felhatalmazunk valakit a döntéshozatalra, nem arról, hogy az illető adjon a kibiceknek döntési jogokat. Aki döntéshozó akar lenni, az induljon a választáson.

Nem biztos, hogy minden héten mást mondani, mint Gyurcsány, hosszú távon kifizetődőbb.

Hogy mi mindent "kell"?!

A várost vezetni - esetleg?

Nem biztos, hogy eltart Karácsonyig ez a Karácsony-Köztársaság.

Tudod mi fog következni? A 10 éve kiéhezett sáskák tarlóig lerágják Budapestet!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés