A fecskékkel van összefüggésben az egész

2019. szeptember 13. 19:31

Konrád György
Litera
Minden életsors el volt képzelve. Az enyém úgy volt elképzelve, hogy angol nyelven tanulok, Oxfordba megyek, aztán visszajövök Berettyóújfaluba, az üzletet folytatom. Interjú. (2018)

„JL: Indulásként a gyerekkori, a berettyóújfalui évekről kérdeznélek. Milyen volt ebben a világban felnőni, nevelkedni, az első lélegzeteket venni?

Tizenegy éves koromig voltam Berettyóújfaluban lakos. Apám jómódú vaskereskedő, a falu közepén állt a háza. Akkoriban merész dolog volt, hogy épített egy emeletes házat, mert az alföldi községek vízszintesen terülnek el. A földszinten volt a bolt, az emeleten a lakás. Egy kicsit megrökönyödtek ettől. Anyám nagyváradi jómódú zsidó polgár családból jött, Berettyóújfaluban nem volt annyira elragadtatva a falutól meg a társaságtól, de azért volt társasága. Volt egy baráti kör, értelmes emberek, szellemes kereskedők, ügyvédek, orvosok. Időnként találkoztak. Ketten voltunk gyerekek Éva nővéremmel, és voltak nevelőnőink. Eleinte német nyelvűek, osztrákok vagy bajorok, aztán amikor Hitler rosszallotta, hogy német állampolgárok zsidóknak dolgoznak, elmentek, és maradt egy kedves dunántúli nő. Az elemi iskola a berettyóújfalui zsidó hitközségi elemi iskola volt. Két tanterem, hat osztály. Először a Kreisler tanító úr, aztán Vali néni. Mindketten elég szigorúak voltak. Kreisler tanító úr tenyereseket osztogatott tolltartófedéllel, Vali néni intellektuális fölényével élt, tulajdonképpen jó tanító néni volt. Berettyóújfalu annyiban volt érdekes, hogy számomra az egyetlen lehetséges térforma volt. Noha voltam látogatóan Debrecenben, Nagyváradon sokkal inkább, mert anyám családja oda való, és valamelyest el is igazodtam ott, illetve erre-arra Erdélyben, egyszer Budapesten, vagy talán kétszer is, és attól én el voltam bűvölve. Általában nagyon tetszettek nekem a városok. A debreceni Piac utca, ahova bementünk, vagyis inkább szekereztünk. Volt ugyan a rokonságban autó, de inkább egy jó szekérrel indultunk neki. Három óra volt az út. Aztán beérni a Piac utcára, ahol tágasság van, és meglátni a nagytemplomot és a kollégiumot: olyannyira érdekes volt, hogy aztán a kollégiumnak lettem tanulója és lakója, pontosabban a református főgimnáziumnak. Ezekhez hozzátartozik még a séta. Megy az ember az állomásig, vagy elmegy a tisztviselőtelepig, a gazdasági iskoláig, ahol bosszanthatja a pulykákat. Mondhatja, hogy szebb a páva, mint a pulyka. És hát tényleg bosszankodnak. Ott van a Berettyó, egy folyam, lehetne rá mondani. Négy-öt méter széles, ha rendesen viselkedik. Ha viszont rosszalkodik, akkor meglepően széles tud lenni. Kiönt, nagy az ártér. Nem akkora, mint a Duna. A hídról nézni a hömpölygő Berettyót nagy élmény, csuda volt. Megbűvölődtem az épületektől, a településektől, mert szerettem a kis falut, de szerettem a várost, a még nagyobbat. Talán nem véletlenül lettem városszociológus. Ha kedvenc passziómat keresném, azt mondanám: sétálni valahol, ahol még nem jártam.

(...)

JL: Említetted a kaszavásárlást. Erről az jut eszembe, hogy édesapád foglalkozásából következően erőteljesen anyagi környezet vett körül téged. Ez a tárgyi környezet egy gyerek számára nyilván meghatározó, és izgalmas fantáziákat is előhív.

Igen. Egy ilyen boltban szerszámok láthatók. Szerettem mesterkedni. Ehhez hozzátartoztak a segédek, akik maguk is ezermesterek. Bámultam a tevékenységüket. A kapcsolat az eladó segédek és a vevők között ugyancsak nagyon érdekes, mert mindenki ismert mindenkit: kedves bátyám, kedves néném. Tudták, mire mi való. Ebbe beletartozik a tisztelet kifejezése. Meg más is. Volt egy bizonyos Szabó úr, a szippantós kocsi kezelője. Amikor belépett az üzletbe, máris elrikkantották magukat, hogy »Itt van Szabó úr!«, mindenki igyekezett őt gyorsan kiszolgálni, ő pedig elégedetten nézett körül, mert nem tudta, hogy a szagától akartak megszabadulni.

JL: A tárgyakhoz van-e egy erőteljes, ragaszkodó viszonyod, vagy ez csak annak a környezetnek az emlékvilága?

Én mérnök akartam lenni. Aztán voltak olyan álmaim – akkor már ábrándozósabb voltam –, hogy lesz egy repülőgépgyáram a korcsolyapályánál, ami valójában egy libaúsztató. Ott röptetem majd a falu gépét. Csináltam is egy repülőgépet. Gondoltam, masszív legyen, egy vasboltban masszív dolgok vannak, tehát acéldrótból csináltam. Megtanultam, hogyan lehet hajlítani a tűzben, beletettem a parázsba. Volt egy Üveges Lajos nevű segéd, aki a hierarchiában a második volt, ő volt az én cinkosom. Megmutatta, hogyan lehet hajlítani az acéldrótot, és mindenféle szerszámmal bánni. Az első segéd egy Rácz Miklós nevű férfi volt, komoly, értelmes ember. Ő nem volt a cinkosom, mert ha meglátott az erkély tetején – ott volt egy rács – lovagolni, akkor feljött csendesen, és leemelt onnan. Volt ott a padláson egy lőszerraktár. Lécekből lett egy ketrec kialakítva, azon belül egy betontartály, abban lőszerek. Engem ez nagyon érdekelt, gyufát pöcköltem közéjük. Akkor is pont ez a Rácz Miklós jött fel a padlásra, és ezt meglátva leemelt, majd közölte apámmal, mit csinált a Gyurika.

JL: De akkor ebből a repülőkészítésből arra is gondolhatok, hogy jó manuális készségeid voltak.

Voltak, igen.

JL: Édesapád támogatta volna ezt az ambíciódat?

Minden életsors el volt képzelve. Az enyém úgy volt elképzelve, hogy Berettyóújfaluban járok majd polgári iskolába tízéves koromtól fogva, aztán át a Sárospataki Gimnáziumba, hogy angol nyelven tanulok, és innen majd Oxfordba megyek, aztán visszajövök Berettyóújfaluba, az üzletet folytatom. Kohn Ignác utóda Konrád József vaskereskedése, ez volt kiírva az üzletre. Apám már azt is kigondolta, hogy ez a felirat majd »Konrád György vaskereskedése« lesz, és persze sorban a nevek, hogy kiknek az utóda. Szerette volna, ha a vasszakmánál megmaradok, nem tartotta realisztikusnak a repülőgépgyárat.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 86 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A közéleti múltja után már nem vagyok kíváncsi a magánéleti anekdotáira.

Konrádot túlértékelte egy nemzetközi lobbi, s ezért azokban a körökben ájulásig kötelező volt őt imádni. A politikában kifejezetten amatőr volt, de ezek a társai profinak kijáró tiszteletet követeltek neki.

"Konrád volt VALAKI,"
Hát még, ha filmet is csinált volna...

Aczél-Apfel - aki nálam a kisebbik rossz volt - úgy vigyázott a tágabb rokonságra, hogy külföldi utakat szervezett számukra.
Ahol a tágabb rokonság már várta a büntetetteket.
Így lettek világhírűek...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés