Cortez után 500: így született Latin-Amerika

2019. szeptember 7. 8:28
Most ötszáz évvel ezelőtt Hernán Cortez megindult seregével az azték főváros felé, két tökéletesen idegen civilizáció összecsapására készülve. Az évszázadok során azonban sajátos, különös kultúra született az összeütközésekből, Mexikótól Dél-Amerikáig: ennek nyomába eredtünk.

Írta: Paár Ádám

„Kik vagyunk, amikor argentinnak nevezzük magunkat? Európaiak? Megannyi rézbőrű arc meghazudtol bennünket. Indiánok vagyunk? Szőke dámáink megvető mosolya talán az egyetlen válasz. Kevertek? Senki sem akar az lenni, és sok ezren vannak, akik sem amerikainak, sem argentinnak nem akarják magukat nevezni.”

(Domingo Faustino Sarmiento argentin író, elnök)

 

1519-ben a spanyol konkvisztádor, Hernando (Hernán) Cortez partra szállt félezer katonájával a mai Mexikó földjén, azon a helyen, ahol Veracruz kikötővárosa áll. Három évig tartó hadjáratban Cortez meghódította a hatmilliós Azték Birodalmat, a leggazdagabb területet, amelyet addig a spanyolok Amerika földjén láttak (még nem sejtették, hogy délebbre még mesésebb gazdagságú zsákmány, a hétmilliós Inka Birodalom terül el, a mai Peru és Ecuador területén).

A két kultúra – a spanyol/európai és azték/amerikai – találkozására, és e találkozás következményeire emlékezünk ebben az írásban most, kerek ötszáz évvel azután, amikor is 1519 nyárutóján Cortez seregei a hegyeken keresztül az aztékok fővárosa felé tartottak.

*

Cortez az Azték Birodalomnak alávetett indián törzsekkel és városállamokkal harcolva 1519 augusztusában jutott el a csodás főváros, Tenochtitlán falai alá. A különös idegenek érkezése megzavarta az azték uralkodót. Az ekkor uralkodó II. Moctezuma császár és papjai kétségbe estek. Egyre-másra rossz előjelek árnyékolták be Moctezuma uralkodását: előbb szárazság sújtotta a birodalmat, majd gömbvillám égetett porrá egy templomot Tenochtitlánban, végül abban az évben, amikor üstökös suhant át az égbolton,

megérkeztek kelet felől, Campoal fokán túlról az ismeretlen, szakállas fehér emberek.

Hogy rendkívüli lények, az nem lehetett vitás: furcsa állatokon ültek, olyan fegyverekkel harcoltak, amelyek tüzet okádtak, és négylábú, vad, nagytestű állatok kísérték őket, amelyek csatában elbántak egy emberrel is.

Vajon igaz a mendemonda, hogy Quetzalcoatl, a Tollas Kígyó tért vissza? Az aztékok Quetzalcoatl, a maják Kukulkan néven emlegették az istent, aki elutazott keletre, a tengeren túlra, de megígérte, hogy visszatér. Azt beszélték, ez az isten nem kívánt emberáldozatot, csak madár- és kígyóvért fogadott el. Az „aranykor” istene volt, akit a többi isten száműzött.

Tenochtitlán lagúnavárosa a mai Mexikóváros helyén

Míg Moctezuma habozott, szembeszálljon-e az ismeretlenekkel vagy higgyen a mendemondában, Cortez egyre közeledett, vér- és lángcsíkot húzva maga után. De a konkvisztádor nemcsak kegyetlen hadvezér volt, hanem jó diplomata is. Az azték emberáldozatok és adók által megnyomorított alávetett népekkel elhitette, hogy felszabadítójuk. Táborában volt egy fiatal nahua indián lány, Malinalli, akit a spanyolok Doña Marina névvel illettek. A szakirodalomban a neve többnyire egyszerűen: La Malinche.

Ő vált a spanyolok és az indiánok, a hódítók és meghódítottak közötti kapcsolat szimbólumává.

Malinalli 20 másik lánnyal együtt ajándékként került Cortez táborába. Megkeresztelték őket, és Malinalli megtanult spanyolul. Mivel intelligens lány volt, hamar felhívta magára Cortez figyelmét. Ő tolmácsolt a konkvisztádor és az azték helytartók, valamint a törzsfőnökök között. Ott volt Cortez mellett a Tenochtitlánba való bevonuláskor, és akkor is, amikor 1520. június 3-án a „szomorú éjszakán” (Noche Triste) az aztékok elől menekülniük kellett. Idővel Malinalli fiút szült Corteznek. Egyikét a mesztic (indián-fehér) gyermekeknek, akiknek ereiben a hódítók vére elvegyült a meghódoltak vérével. Emellett a saját alattvalói által meggyilkolt (halálra kövezett) Moctezuma lánya, aki a keresztségben az Izabella nevet kapta, szintén szült egy gyermeket Corteznek: Lenor Cortez Moctezumát. A hódító biztatására tisztje, Pedro de Alvarado szintén indián lányt vett feleségül. Ezek dinasztikus kapcsolatok voltak, de vezéreiken kívül az egyszerű katonák is – fehér nők híján – indián párt választottak. Lassan kialakult egy új embertípus a gyarmatokon.

*

Moctezuma és Cortez

Mexikóban és másutt is, egész Spanyol-Amerikában egy sajátos pigmentológiai hierarchia alakult ki, amelyben a bőrszín és származás határozta meg az egyén helyét. Bár régióról régióra változtak a kategóriák, alapvetően a következő volt a rangsor. A hódítás utáni társadalomban természetesen a spanyolok álltak a társadalmi hierarchia csúcsán. Idővel az anyaországiak és az amerikai születésűek, a kreolok elkülönültek. A fehérek alatt álltak a rangsorban a meszticek, azaz a fehér és indián szülők gyermekei. Majd a mulattok, vagyis a fekete és fehér szülők gyermekei következtek. Aztán a zambók, vagyis az indián és fekete szülők gyermekei. Majd az indiánok, és a hierarchia alján a feketék, akik valamennyien rabszolgák voltak.

Spanyol-Amerika társadalma fehér dominanciájú volt: például a hivatalnok nem lehetett indián vagy fekete születésű. 1578-ban törvényt hoztak Mexikóban, hogy a feketék nem lakhatnak indián falvakban, megakadályozandó a vegyes házasságokat. A spanyol gyarmati hatóságok abból a feltételezésből indultak ki – nem logikátlanul –, hogy a félvérek, akik nem tartoznak igazából se ide, se oda, ugyanakkor mindkét kultúra értékeit magukba szívják,

motiváltabbak lehetnek a lázadásban.

Valóban, számos meszticet és mulatott találhatunk a későbbi felszabadító, függetlenségi háborúkban. Elég olyanokra gondolni, mint a mesztic José María Morelos mexikói pap, szabadságharcos vagy a mulatt Manuel Carlos Piar, a venezuelai Bolívar harcostársa. Mégse beszélhetünk olyan értelemben vett „faji előítéletességről”, mint az észak-amerikai angol gyarmatok esetében. Magának a spanyol államnak is érdeke volt, hogy a korábbi indián elit önként meghódoló részét beillessze az új társadalomba, és természetesen a katolikus egyház oktatási szerepe révén egy tanult indián réteg is megjelent a közéletben. Az is igaz, hogy bár a bőrszín sokat számított, és sokszor akadályt jelentett, a nagy vagyon „kifehérítette” tulajdonosát, és a kapcsolati tőke megnyitotta az alkirályok elő- és hálószobáit is.

Nem minden indián élte meg sorscsapásként az Azték Birodalom végét. Az aztékok ellenségei tevékenyen hozzájárultak Cortez győzelméhez. Hogy Cortez kicsiny serege nem pusztult el, döntően indián szövetségesei érdeme, akik logisztikailag, élelemmel, vízzel, információval, majd harcosokkal is segítették a gyűlölt azték hatalom elleni harcban.

A történelemben ritka módon a győztesek hálája nem maradt el.

Tlaxcala városa, amely a legnagyobb áldozatot hozta a spanyolok oldalán, kiváltságokat kapott. A tlaxcalai indiánok e kiváltságok birtokában úgy éltek, mint a spanyolok: hölgyeik hordszéken vitették magukat, férfijaik kardot és tollas kalapot viseltek, mintha csak Spanyolország valamelyik városában lettek volna. Még a 19. században is büszkék voltak az I. Károly spanyol király (V. Károly német-római császár) által szentesített előjogaikra, amelyeket persze a spanyol korona idővel mind szűkebb térre szorított.

*

Mexikóváros a 18. században

A spanyol, indián és fekete kultúrának voltak közös elemei. Ilyen volt a – Latin-Amerikában mindmáig hagyományként élő – machismo, a férfiasság kultusza. A hódítók katolikus vallása kohéziós erővel bírt a társadalomban, noha az indiánok és az afrikai rabszolgák is átmenekítettek sok szimbólumot és motívumot korábbi vallásukból. A mexikói indiánok sok közös vonást találtak a kereszténységgel: a Földanya és Szűz Mária megfeleltethető volt számukra, mindkét kultúrában hittek a halál utáni életben, sőt még a böjt is hasonló volt. Hogy milyen hatást gyakorolt az indián kultúra, azt mutatja, hogy az indián arcvonású (barna bőrű, vágott szemű) Guadalupe-i Szűz alakját hímezték a mexikói függetlenségi háború zászlajára. Az életmódban is a spanyol nemesség lett a mintaadó. Létezett egy bizonyos „úrhatnámság”, amely az előkelőség, a büszke származás, a hedonista életvitel keveréke volt.

A 18. századi értelmiség tagjai, valamint a 19. századi nemzeti elitek felemásan viszonyultak Spanyol-Amerika mesztic és indián örökségéhez. Egyrészt érvényesült az indián alakjának romantizálása, a rousseau-i „nemes vadember” és a Guadalupe-i Szűz jegyében. Másrészt sokan amolyan széchenyis és Szekfű Gyula-i stílusban ostorozták a „nemzeti” – illetve ez esetben „kontinentális” – bűnöket, amelyek voltak: a kreol „gőgje”, a meszticek „úrhatnámsága”, az indián „passzivitása”, és általában a közrestség minden téren, minden csoport részéről.

Mindezért a felelősséget Spanyolországra hárították,

amely szerintük nem kezelte önmagával egyenrangúan gyarmatait. Néhányan eljutottak oda a századvégi pozitivisták, a cientificók közül, hogy fehér, de szigorúan csak észak-európai bevándorlás támogatásával kell fölfrissíteni a latin és indián vért. Mexikóban a pozitivizmus összekapcsolódott elég szerencsétlen módon a Porfiriato rendszerével, azaz Porfirio Díaz (1876-1910) diktatúrájával, és a szociáldarwinizmussal, amelynek hívei lenéztek mindent, ami latin- és indián-amerikai, és magasztaltak mindent, ami észak-európai és észak-amerikai. A magasztalásból pedig országuk Európától vagy Észak-Amerikától függő helyzete lett. Díaztól a kubai Batistáig ér a sor azon elnökökből, akik ebbe a zsákutcába futottak bele.

Díaz hatalmának az 1910-es mexikói forradalom vetett véget. Az 1910-es forradalom a középrétegek forradalma volt a nagytőkések, nagybirtokosok oligarchiája ellen. Az egymást követő kormányok nemcsak az ország külföldi vállalatoktól való függőségét szüntették meg, és földosztást hajtottak végre a szegényparasztság között, hanem meghirdették a „meszticizálódás” programját. José Vasconcelos oktatási miniszter kijelölte célként az analfabetizmus felszámolását és a mexikói nemzeti kultúrának a népi kultúrával való feltöltését.

Jelenet az 1910-es mexikói forradalomból

A cél az volt, hogy kiemeljék a passzivitásból az ország indián paraszti tömegeit, és kulturálisan egy „meszticizálódást” hajtsanak végre:

képletesen a faji ellentétek megszüntetésével, gyakorlatban a középosztály erősítésével.

Latin-Amerika-szerte új kulturális irányzat született, az indigenismo, amely az indián öntudatosodás érdekében alakult. Kicsit a magyar népi mozgalomhoz hasonlítható: ez is a parasztba (az indián parasztba) vetette horgonyát, és ez alapról kívánta megújítani a nemzetet. Az indigenismo hadat üzent „harmadik erőként” mind a hagyományos oligarchisztikus eliteknek, mind baloldali modernizációs kísérleteknek, amennyiben az utóbbiak nem törődnek a földkérdéssel.

Az indián kultúra ma ismét reneszánszát éli. Jelen van a mexikói freskófestészetben, a kézművességben, a mexikói filmben, amelyek bőven merítenek motívumokat az indián múltból. Az látható az 1980-as évek óta, hogy Mexikóban is, Latin-Amerika más részein is az indiánok egyre aktívabbak a politikában, és határozottan kiálltak lakóhelyük védelme és kulturális jogaik mellett, akár a baloldali (ld. Nicaragua, Mexikó), akár a jobboldali (Bolívia, Brazília) rendszerekkel szemben.

Hogy az indián öntudatosodás képes-e változtatni a kontinens sorsán, az persze kérdéses. De az biztos, hogy kerek ötszáz évvel Cortez hadba vonulása után, a háborúk, majd a békés egymás mellett élés, s végül az egybekeveredés után Mexikó az európai és az indián kultúrák olvasztótégelyeként, az Egyesült Államok árnyékában is Latin-Amerika vezető hatalmává nőtte ki magát.

Összesen 91 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Talán hiánypótló lesz itt sokaknak és a szerzőnek is, hogy a spanyolok hihetetlen győzelmének egy igazán fontos oka volt: a spanyolok által behurcolt himlő és kanyaró az akkori indián népesség 90%-át kipusztította, mivel ez az izolált populáció először szembesült ezekkel a betegségekkel, genetikai védekezés nem alakulhatott ki ellenük. Ennyi- a többi hadova...

"-1520 July 10 Spanish begin retreat from Tenochtitlan. Heavy losses. Called Night of Sorrows
-1520 July 14 Battle of Otumba, Spanish get away with difficulty
-1520 September Smallpox, kills many, including the new Aztec leader
-post epidemic, Cortes and native allies advance again toward Tenochtitlan.
-1521 August 14 Cortes and allies take Tenochtitlan."
https://en.m.wikipedia.org/wiki/Spanish_conquest_of_the_Aztec_Empire

Hát szerintem nézz utána pár ténybeli dolognak...
"The devastating effects of smallpox in the New World

It has been estimated that the population of Mexico fell from over 30 million people before the arrival of Cortés, to a mere 1.5-3 million by 1568. The destructive effects of the disease did not end there, and the disease also ravaged the great Incan Empire.

Although the exact numbers will never be known for certain it is estimated that smallpox killed between 40 and 50 million of the native population of the New World. Some estimates are even higher and state that as many as 90% of the population died.

What is known for sure is that the conquest of Mexico was hugely influenced by the arrival of this deadly disease and that the defeat of the people of Mexico was significantly contributed to by the smallpox virus."
https://www.pastmedicalhistory.co.uk/smallpox-and-the-conquest-of-mexico/

Hát, ez ilyen "csak a szépre emlékezem" - cikk. Tényleg elfelejtkezik arról az Amerikát sújtó brutális járványsorozatról, amely a bennszülött lakosságot majdnem megsemmisítette, a XX. századot illetően pedig arról a brutális katolikusüldözésről, amely egyenesen a szentmisék betiltását is jelentette (lásd: Graham Green: Hatalom és dicsőség).

Hubakker. Pedig alapjában nem írnál hülyeségeket. Abban igazad van, hogy az Azték Birodalom bukása az egyfajta istenítélet volt: azért buktak meg, mert az egész korabeli indián társadalommal meggyűlöltették magukat a rengeteg emgeráldozat miatt.

De hogy ez a kánaáni kultusz leágazása volna... Bocs, ez 1 db. baromság.

Kolombusz jut róla az eszembe, aki héber tolmácsot vitt magával, mert Iztael elveszett törzseit akarta ott megtalálni...

Biztos, hogy vannak, akik így tudják, de attól még hülyeség. Az európaiak Kolombusz előtti amerikai jelenlétének semmiféle igazolt nyoma nem ismert a kanadai viking telepeket kivéve. Utóbbiak viszont pont azt bizonyítják, hogy a régészek nem doktrinérek, ha kiásnak valamit, akkor el szokták ismerni, hogy kiástak valamit.

Biztos, hogy vannak, akik így tudják, de attól még hülyeség. Az európaiak Kolombusz előtti amerikai jelenlétének semmiféle igazolt nyoma nem ismert a kanadai viking telepeket kivéve. Utóbbiak viszont pont azt bizonyítják, hogy a régészek nem doktrinérek, ha kiásnak valamit, akkor el szokták ismerni, hogy kiástak valamit.

Szóval annak a ténynek, hogy pár évtized alatt az őslakosok 90%-a kipusztult a spanyolok által behurcolt fertőző betegségektől, ami méretében akkora pusztulás volt, hogy egyesek szerint még akkoriban klímaváltozást is okozott- nincsen relevanciája latinamerika kialakulásában?

https://www.pastmedicalhistory.co.uk/smallpox-and-the-conquest-of-mexico/
http://theconversation.com/how-smallpox-devastated-the-aztecs-and-helped-spain-conquer-an-american-civilization-500-years-ago-111579

És akkor áll amit mondtam?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés