Áttörés

2019. július 4. 09:13

Sitkei Levente
Magyar Nemzet

2019-ben a V4 tanítja demokráciára a nyugati elitet.

„Több Európára van szükségünk. Nemcsak egy monetáris unióra, hanem egy úgynevezett fiskális unióra is. De a legfontosabb a politikai unió. Ez azt jelenti, hogy lépcsőzetesen át kell adnunk a hatalmat az országoktól Európának – mondta Angela Merkel. Na nem most, hanem 2012-ben, amikor hatalma csúcsán volt, s ő döntött arról, merre is halad az európai integráció. Senki se kérdőjelezte meg, hogy a nagy és bölcs német vezető helyesen dönt, ha kétsebességes Európát lát jónak, a nemzeti érdekeket látványosan felülírják az összeurópai érdekek az ő szemében, ez pedig voltaképp mindenkinek jó. Aztán mégse lett jó. Mert Angela Merkel azt az utat követte, mint elődei, tehát a német érdekeket európai érdekeknek tüntette fel, így is beszélt róluk, s 2019 nyarára ráomlott az általa felhúzott építmény.

Van valami nagyon szimbolikus abban, hogy a német kancellár a csúcsjelölti rendszer érdekében inkább támogatta volna a rivális pártcsalád jelöltjét, Frans Timmermanst az Európai Bizottság élére, mint saját párt- és honfitársát, Ursula von der Leyent. A német védelmi miniszter ugyanis alternatív jelölt, nem kanonizált, nem a mesterterv része. Nem európai érdek a megválasztása a merkeli logika szerint.

Márpedig az Európai Unió csak úgy működhet, ha a részt vevő országok megtalálják a számításukat a keretei között. Ahogy torzult görcsössé a migráns válságot követő német politika és lehullott a mindig mosolygó Mutti álarca, úgy kezdődött el a nemtelen és szánalmas Közép-Európa elleni odamondogatós időszak. Mert az EU tagjai nem egyenrangúak, kizárólag papíron működik a 28 tagú közösség véd- és dacszövetségként. A nagyok saját játszmáikat tartják szem előtt, a kicsi, főleg a később csatlakozott tíz ország vitáit a gyerekek civakodását jóindulatú mosollyal figyelő óvó néni leereszkedő stílusában fogadták. Mert megtehették, és minden kicsi elfogadta, hogy ők a homokozóba valók, nem a padra.

Pedig nem szabadott volna ezt soha elfogadni. A több Európa mindig hamis szlogen volt, egy életidegen maszlag, amely makrogazdasági mutatókból álló világot feltételez, s kihagyja az egyenletből, hogy Euró­pa félmilliárd ember otthona. Magyarország nem fogadta el, hogy ennek így kell lennie, és természetes szövetségeseivel, a dinamikus és sokat látott visegrádi országokkal karöltve megmutatta, senki se nézheti le az unió egyetlen tagját sem. Szomorú, hogy 2019-ben a V4 tanítja demokráciára a nyugati elitet, nem túl sok sikerrel, de örömteli, hogy ez a négy ország képes volt a nyugat-európai elit játékszerét, a csúcsjelölti rendszert kikezdeni és bedönteni.

Ezzel a súlyos demokráciadeficittel küzdő Európai Unió is csak nyer, mert hosszú távon úgyse maradhatna fenn egy ilyen projekt. Ennek megfelelően nem a német védelmi miniszter személye a fontos, csak az elv, ahogy a kártyavár stabilitású rendszeren kívülről tudott érvényesülni.
Az pedig legyen mások szégyene, hogy Belgium ügyvivő miniszterelnöke úgy lesz az Európai Tanács első embere, hogy saját országában nincs kormány, várhatóan egy ideig nem is lesz, de Charles Michel máris elhagyja az évtizedek óta süllyedő hajót, feltételezve, hogy mások majd megmentik, neki jobb ajánlatot hozott a postás. Az új Európai Unió tisztségviselői nem hozhatnak hatalmas változást, hiszen a régi, megcsontosodott pártok képviselői ők, ezeréves beidegződésekkel és szövetségi rendszerrel. A magyar határozottság és ügyes diplomácia azonban mégis diadalmaskodott, áttörte a szilárdnak tűnő kőfalat, ez pedig azt jelenti, hogy nagy reményekkel nézhetünk az EU reformfolyamata elé.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/151087

Ajánljuk még a témában