A népbiztos marxizmusa

Így sztoriztak Heller Ágnesék a Lukács-körről: itt van minden, amit tudni akart!

2019. június 18. 16:02

Hogyan találkozott Heller Ágnes Lukács Györggyel? Volt-e budapesti Lukács-iskola? Van-e ma konzervatív gondolkodás a lukácsisták szerint Magyarországon? Ilyesmikről beszélgetett hétfő este a budapesti Három Hollóban Heller Ágnes, Vajda Mihály, Weiss János és Agárdi Péter. Belterjességtől sem mentes beszámolónk.

Heller Ágnes, Vajda Mihály, illetve a Lukács Györgyről és tanítványairól könyvet író Weiss János és a Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány kuratóriumának tagja, Agárdi Péter jött össze hétfőn az Erzsébet híd pesti hídfőjénél található Három Holló kávézó pincehelyiségében, hogy beszélgessenek egy jót a filozófus-népbiztosról. A közönség főleg az idősebb korosztályok tagjaiból, illetve a Lukács-inkubátorból frissen kiemelt, ránézésre ELTE TÁTK-s vagy TEK-es fiatalokból tevődött össze.

Reménykedtem abban, hogy a beszélgetésből végre fény derül arra, amit mindig is tudni akartam Lukács Györgyről, de soha nem mertem megkérdezni. Az eszmecsere végül nem teljesen felelt meg a várakozásaimnak, de azért érdekes dolgokat hallhattunk Helleréktől Lukács végtelen toleranciájáról, a Lukács-körön belüli félténykedésekről, de még arról is, hogy miért nincs ma jelentős konzervatív értelmiség Magyarországon. Ha pedig mindig is égett a kíváncsiságtól, miért nem ajánlotta Heller Ágnes Lukácsnak Adorno Negatív dialektikáját, ez egyértelműen az ön cikke!

*

Az elsőt soha nem felejti el az ember. Miután a bevezető során Agárdi szájából elhangzott az a hideglelős kifejezés, hogy „tágan értelmezett Lukács-tradíció”, Heller Ágnes elmesélte: a negyvenes évek végén találkozott először a filozófussal, akinek a gondolataival már az érettségire készülve megismerkedett, de akkor nem tett rá nagy benyomást. A fizika szakos Hellert „boyfriendje”, a Lukács-tanítvány Hermann István bírta rá, hogy kísérje el a filozófus egyik órájára. Heller az általános relativitáselméletet értette, de abból, amit Lukács mondott, egy szót sem értett. Akkor döntötte el, hogy az lesz az életfeladata, hogy megértse Lukács mondandóját – így „választotta magát” mint filozófust.

1955 körül a Lenin Intézetben filozófiát tanuló Vajda Mihály hallotta, hogy Lukács előadássorozatot tart majd az ELTÉ-n, itt látta őt először, két alkalom után azonban Heller Ágnes vette át az előadásokat. Ezután évekig nem volt személyes kapcsolatban a filozófussal, de úgy érezte, a Lukács-tanítványokon keresztül „eljut hozzá” Lukács szellemisége. Először 1962-ben ment fel Lukács lakására, rettenetesen izgult, háromszor körbejárta az épületet, nehogy fél perccel előbb érkezzen. Az ajtóban aztán egy „apró, kedves öregember” fogadta, akivel „egész jól lehetett fecsegni – akármiről”. Ezután Vajda időnként, később gyakrabban meg-meglátogatta a filozófust.

„Faszcináló előadó.” Heller így jellemezte Lukácsot, aki óráin nagyon halkan, meggyőzően, jegyzeteibe bele-belepillantva beszélt. A kultúrfilozófia története Kanttól Hegelig című előadáson el sem jutott Kantig, minden évben úgy kezdte az előadást, hogy röviden összefoglalja az eddig mondottakat, és megint nem ért végére az előadásnak.

Heller hozzátette: Lukács először mindig bemutatta a tárgyalt gondolkodók – Schelling, Schopenhauer, Nietzsche – gondolatait, tőle hallhattak először róluk. Vajda elmondta: a hivatalos marxista álláspont úgy tartotta, hogy a Marxszal párhuzamos vagy utána jövő gondolkodók mind a „burzsoá dekadenciát” képviselték, akikről nem is érdemes beszélni. „Ez körülbelül Lukácsnak is az álláspontja volt” – jegyezte meg Heller, de ő legalább előadta az általa „nagyon negatívnak” tartott filozófusokat, és csak utána kritizált. Heller állítja: a „marxista Lukáccsal” ők sohasem találkoztak, a filozófiai-esztétikai szövegeket szabadon tárgyalták, a filozófus marxizmusa csupán abban nyilvánult meg, hogy mindig elmondta, mi az adott gondolkodó társadalmi alapja.

Fun fact. Az amúgy nagy dohányos Lukács nem gyújtott rá egyetemi előadásai közben, szemben Füst Milánnal, „aki – neve is mutatja – állandóan füstölt” – mondta Heller. Ugyanígy az irodájában sem cigarettázott a filozófus, ezt a fegyelmet még diákkorában, Simmeltől tanulta el.

Veszedelmes viszonyok. Vajda elmondta: sokáig nem volt szó arról, hogy létezne budapesti iskola, a Lukács-körön belül voltak idősebbek és fiatalabbak. 1946-47 után Lukács közvetlen környezetéhez Szigeti József, Mészáros Vilma, Zoltai Dénes, Hermann István tartoztak, aztán amikor a Rajk-per vészterhes légkörében lezajlott Lukács-vita után kiszorították a filozófust a szellemi életből, Heller, Hermann és Mészáros maradtak vele. A náluk fiatalabb Márkus György, Fehér Ferenc és Vajda később csatlakoztak a körhöz.

Az öreg nem akarta leszűkíteni a tanítványi körét” – hangsúlyozta Vajda; a Lukács-kör élete tele volt feszültségekkel. Ez minden filozófiai iskolára igaz, Plótinosz és Platón tanítványainál is így volt – vágta rá némiképp szerénytelen analógiával Heller. A tanítványok versengenek azért, hogy a mester őket tartsa többre, a Lukács-kör magját alkotó budapesti iskola négy tagja között nem volt féltékenykedés, de a többiek és köztük igen. A Lukács által amúgy nagyon szeretett Eörsi Istvánt például emésztette a féltékenység, amiért az öreg többre becsüli Helleréket, mint őt.

Politika. Vajda szerint politikai ellentétek is szerepet játszottak Lukács tanítványi körének felbomlásában. Bence György és Kis János radikálisabb kritikáját fogalmazták meg a fennálló rendszernek, Vajdáék igyekeztek „óvatosabbak” lenni, nem annyira politikai, mint filozófiai bírálatát kidolgozni az uralkodó ideológiának.

A beszélgetés ezen pontján végleg úrrá lett a résztvevőkön a szőrszálhasogató belterjesség. Persze bocsánatos bűn ez a baloldali ideológiák tekervényes útjain együtt végigcsatangoló, idős értelmiségiek részéről, a volt gimnáziumi osztálytársak se különbek, ha hosszú évek után összefutnak – csak hát Vajdáék a legendás közös berúgások helyett arról vitatkoztak perceken át, hogy melyik évben hirdették meg az Új Gazdasági Mechanizmust, mit jelentett a „terjedelmi marxizmus” kifejezés, vagy hogy a Kortárs melyik számában jelent meg a marxista pluralizmusról szóló, mérföldkő-jellegű Márkus György-cikk.

Vajda elmondta: a hatvanas években lehetett már kísérletezni, a Lukács-tanítványok azt remélték, hogy szabadabb szellemi légkör alakul ki, az 1968-as csehszlovákiai szovjet beavatkozás után aztán ismét nagyobb óvatosságra kényszerültek. Vajdát 1973-ben elbocsátották a Filozófiai Intézettől, de nem vetette meg azokat, akik a fennálló körülmények között továbbra is tanítottak az egyetemen, Kenedi Jánost is őrültnek tartotta, amikor kijelentette, hogy mindenkinek ellenzékivé kell válnia, ott kell hagynia az állását.

Lukács, a nagy megengedő. Lukács György a „marxizmus reneszánszában” hitt, Hellerék szerint viszont a tanítványai saját ízlésük és érdeklődésük szerint értelmezhették ezt a kifejezést, a tanítványi körnek nem volt közös projektje, ami szerint gondolkodni kellett volna, mindenki ment a saját feje után, a budapesti iskola „nem volt intézmény”. „Cikkeket írtunk, megkritizáltuk egymást, jól éreztük magunkat” – fogalmazott Heller. Lukács egész életében iskolákat akart alapítani, mivel egy ember gondolatai füstbe mennek, az iskola azonban megmarad. A filozófus egyébként nem csak velük állt közelebbi kapcsolatban, például Jancsó Miklósnál és Bíró Yvette-nél is gyakran megfordult.

1949, 1973, 2011. Heller Ágnes egyszer érezte úgy, hogy veszélyben van az élete: amikor 1957-ben az Esztétikai Tanszék könyvtárában revolvert találtak. A beszélgetők nagyon egyetértettek azt illetőleg, hogy az 1949-es Lukács-vita, az 1973-es filozófusper és a 2011-ben kitört filozófusbotrány ugyanabba a folytonosságba illeszkednek, Weiss szerint a vádlók ugyanazt a retorikát használják. Vajda megjegyezte: a hetvenes években azzal volt a baj, hogy hogyan gondolkodnak, míg 2010 után azzal, hogy gondolkodnak egyáltalán. Mivel a mai rendszert csak a pénz érdekli, azzal vádolták meg őket, hogy loptak – fejtegette.

Az a bizonyos lukácsi szellem. Heller szerint a filozófiai kultúrát Lukács György és néhány más gondolkodó teremtette meg Magyarországon a századfordulón, majd a második világháború után. Ez nem „szakfilozófia” volt, ezen a téren Lukácstól nem tanult semmit, Arisztotelészről a filozófus nem tudott sokat mondani, mivel nem nagyon ismerte – szögezte le Heller. Ő gondolkodni tanult Lukácstól.

Nem véletlenül Lukács A magyar filozófus a világ szemében”, a Lukács-iskola nem vallja ugyanazokat a gondolatokat és -izmusokat, mint ő, de a lukácsi szellem, gondolkodásmód ott van bennünk – jelentette ki Heller. Az is kiderült: Lukács imádott vitatkozni, boldog volt, amikor ellentmondtak neki.

Heller esete a konzervatívokkal. Agárdi Péter, a beszélgetést szervező Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány kuratóriumának tagja arról értekezett, hogy a népi-nemzeti, konzervatív csoport jelentős szerepet játszott abban, hogy 1973-ban kicsinálták Vajdáékat. Lukács ellen, tanítványai ellen is az volt a fő vádjuk, hogy „nem elég magyarok”. Heller arról beszélt, hogy szerinte jelenleg nincs jelentős konzervatív értelmiség Magyarországon, akik vannak, azok ellenzékiek. Azok pedig, akik az „etnikus nacionalizmus” szekerét tolják, nem minősíthetők konzervatívnak.

+1: Heller szerint nem lehet mai szemmel nézni azt, hogy ők marxisták voltak, mindenki valamilyen -ista volt ugyanis. Ha nem marxista, akkor strukturalista, egzisztencialista, pozitivista vagy más egyéb voltál – magyarázta. Egy kérdésre Heller elmondta: Adorno Negatív dialektikája szerinte rossz, unalmas, agyonírt és agyonspekulált könyv, ezért nem ajánlotta Lukácsnak. Ugyanez a véleménye Sartre A dialektikus ész kritikája című könyvéről.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/150263

Ajánljuk még a témában