Átnézve a programokat, két komoly jelöltje van a főpolgármester-választásnak

2019. június 14. 20:53

Ésik Sándor
Azonnali
Kálmán Olga programja legfeljebb zavarórepülésnek jó, de a DK szavazótáborának egy jelentős része egy tarka kutyára is szavazna, ha DK embléma lenne rajta.

Összefoglalva én azt látom, hogy van két, láthatóan szakértői csapat által összerakott program (Puzsér és Kerpel-Fronius), amelyek közül a Puzsér-féle részletesebb. És van egy »touch all the bases« szemléletű összefoglaló Karácsonyék részéről.

Kálmán Olga programja – legalábbis amennyit megtaláltam belőle –: 4 mondat. Ez legfeljebb zavarórepülésnek jó. Kerpel-Fronius indulása is jól láthatóan improvizált dolog, de Kálmán Olgáé meg provokatívan az.

Ezzel, ahogy már írtam korábban, nekem semmi bajom. A legutóbbi választáson a két legjobb eredményt elérő ellenzéki párt igenis állítson jelöltet egy előválasztáson. És azt is tudom, hogy a szavazópolgárok 10 százaléka veszi a fáradságot, hogy beírja a Google keresőjébe, hogy név + program. Ráadásul a DK szavazótáborának egy jelentős része egy tarka kutyára is szavazna, ha DK embléma lenne rajta, így nem tekinthető az ő szempontjukból irracionálisnak az a lépés, hogy kiállítanak egy rutinos és népszerű médiaszereplőt egy négymondatos programmal.

Sajnos kevesen vagyunk olyan választók, akiknél szempont az, hogy megnézzük: mennyi és milyen minőségű munkát tett bele a jelölt az indulásba. Ez egyébként az egyik kulcsa annak, hogy miért ilyen erősek még mindig Orbán pozíciói és miért olyan gyenge az ellenzék.

Dolgozni kell, programot írni, minden ajtón bekopogni. Ilyen alapon ennek a főpolgármester-választásnak két komoly jelöltje van: Puzsér Róbert és Kerpel-Fronius Gábor.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Ilyen vitát mikor vállal el a "Fidesz" törzsi tisztségviselői közül bárki is?!" - kérdezed.
Egy világbajnok sakkozó sem vesz részt a kihívók előversenyein. Miért kéne bevezetni hülyeségeket? A hülyék kedvéért?

Én a rombolást kérdezném tőled. Miben nyilvánult meg, mi az, ami Demszky idején jó volt mára pedig leromlott. Lehetőleg konkrétumokat és ne általánosságokat.

Szerinted ez vita volt? Ez cirkusz és kenyér volt a szurkolóiknak. Az nem vita, amelyben benne van, mindegy, ki nyer, mi támogatjuk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés