Apró mesék: magyar történelmi thriller a mozivásznon

2019. március 29. 16:30

Közvetlenül a második világháború utáni Magyarországon játszódik a márciusban megjelent mozifilm Szabó Kimmel Tamás főszereplésével. Szélhámosság, szerelmi háromszög, gyilkosság, homályos múlt, elképesztő látványvilág a hátborzongató történelmi thrillerben.

Az Apró mesék cím hallatán az ember leginkább egy játékos, rövid történetekből összeálló filmre asszociál, és ez jó érzéssel is tölti el – ezt a műfajt mindenki szereti.

Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró (Berni követ, Örök tél) első mozifilmjükben azonban kőkemény thrillert tárnak elénk, és történelmünknek egyik legkaotikusabb és -vészterhesebb időszakába,

a második világháború utáni Magyarországra kalauzolnak el bennünket.

A történet Budapesten indul. A háború alig néhány hónapja ért véget. A romokban álló főváros lebilincselő látványt és tökéletes hangulati alapozást nyújt a film első tizenöt percében. Az alkotás remekül veti be a klasszikus film noir stílusjegyeit: a borongós árnyalatú képek, a vágások ritmusa, a hitchcocki filmek hangulatát idéző zene végig alkalmasak a pattanásig feszülő hangulat fenntartásához a moziban. Betekinthetünk egy őrült kor epizódjaiba – például ahogy a detektív viszi munkába a prostituáltat. Látjuk a romokat, az utcán lógó nyilasok holttesteit, az elszabaduló infláció jeleit. 

Ezt a világot a jogon kívüliség és a végtelen kiszámíthatatlanság jellemzi.

Hankó Balázs (Szabó Kimmel Tamás) ebben a zavaros korban hivatásos szélhámosként működik, az újságok apróhirdetésein keresztül (melyekre az Apró mesék cím is utal) a háborúban elveszett szeretteiket kereső embereket keresi fel, és jutalom reményében – egy szál cigi, egy vacsora, egy kabát, szállás néhány éjszakára – előad egy történetet az eltűnt hozzátartozóról.

Szabó Kimmel Tamás

Ez a történet mindig ugyan arról szól: a magát Hankó Balázsnak kiadó személy – mert időközben már abban is elbizonytalanodunk, hogy valóban így hívják – előadja, hogy a keresett hozzátartozóval együtt szolgált a fronton, s az valódi hős volt, ő maga is neki köszönheti az életét. Utoljára akkor látta, amikor ez a hős egy talált beteg csecsemővel a karján nekivágott a végtelen, behavazott, fagyos orosz sztyeppének, hogy a gyermeket kórházba vihesse.

Az egyik esetben azonban

balul sül el a mese – menekülnie kell a városból.

Egy erdőben bolyongva találkozik Judittal, a fiatal anyával (Kerekes Vica), és fiával, Virgillel. Ők kezdetben bizalmatlanul fogadják, legszívesebben elkergetnék, de Balázs beveti a szokásos hazugságot: azt állítja, hírt hozott az asszony férjéről, akivel együtt harcolt a háborúban. Nem sejti még, hogy ezzel a történettel darázsfészekbe nyúlt. Kiderül, a nő valójában gyűlöli a férjét (Molnár Levente), s azt tervezi, ha az hazajön, megöli.

Kerekes Vica

A szélhámost befogadják, s rövidesen szenvedélyes szerelem alakul ki közte és a fiatal asszony között, Virgil pedig kap egy pótapát. Egy nap azonban hazaállít a férj. Az őt játszó erdélyi magyar színész, Molnár Levente – akinek a helyére eredetileg Nagy Zsoltot szánták – rendkívüli alakítást nyújt, hihetetlen feszültséget teremt maga körül, manipulálja a többi szereplőt. Mindenki legnagyobb megrökönyödésére régi ismerősként üdvözli Balázst. Másnap együtt indulnak vadászni. Indulás előtt Judit egy kést nyom Balázs kezébe, és arra kéri, csak ő térjen vissza.

A történetet állandó hazudozás kíséri végig:

szinte sosem kezelhetjük tényként azt, amit egy szereplő mond.

Különlegesen kezeli a film az igazság és hazugság viszonyát. Folyamatosan a kettő közötti határmezsgyén táncolunk: a Hankó Balázs-féle történetet elsőre elhisszük, hamar kiderül azonban, hogy az elmondott kontextusban az hazugság. A történet azonban újra és újra visszatér a fiatal szélhámos lázálmaiban, s lassan a néző is felteszi magában a kérdést: vajon lehet, hogy mégis van alapja a mesének? Egy jelenetben az „apró mesék”, a hazug történetek morálisan is igazolást nyernek: Judit kifejti, Balázs ezek által valójában örömöt és reményt szerez a szeretteiket reményvesztetten hazaváróknak.

 

Molnár Levente

A szereplők múltjáról gyakorlatilag semmit sem tudunk. A folyamatos hazugságok mellett ez is hozzájárul ahhoz, hogy a néző ne bízzon senkiben és semmiben. Egy olyan különleges korban járunk, ahol az emberek múltját igazoló dokumentumok javarészt megsemmisültek. Megfelelő igazolás által mindenki olyan történetet vehet magának, amilyet csak akar. Ebben a világban senki nem szeretné, hogy az igazság napvilágra kerüljön. Látszólag a jegyzőtől kezdve a katonai parancsnokon át a falu henteséig mindenki abban érdekelt, hogy a múltat jó mélyen eltemetve, a jog látszatának fenntartásával az élet minél hamarabb visszakerüljön a régi kerékvágásba, kerül, amibe kerül.

Megfelelő mennyiségű vadhús elegendő még a legszörnyűbb háborús bűntettet elfeledtetésére is.

Az Apró mesék egyszerre izgalmas és hátborzongató thriller és minőségi történelmi film. Újabb ékes bizonyítéka annak, hogy a magyar történelemnek ott van a helye a mozivásznon. 

 

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/145389

Ajánljuk még a témában