Szakértelmet a szakértőtől

A szerző a Terror Háza Múzeum programigazgatója és a Sorsok Háza – Európai Oktatási Központ tervező munkacsoportjának tagja.

*

Tallai Gábor: Szakértelmet a szakértőtől

„Never argue with an idiot! They will drag you down to their level and then beat you with experience.” (Woody Allen)

Mielőtt bárki azzal vádolna, hogy vitázni kívánok Karsai Szakértő Lászlóval, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, erre nem kerülhet sor. Gerő András két ízben tett kísérletet, hogy tényekkel, érvekkel támassza alá álláspontját a Sorsok Háza körül kialakult diskurzusban, az eredmény borítékolható volt. Gerő legutóbb nem is Karsainak válaszolt, nyilván belátta, az autizmus egyetlen szakmát sem kímél. A válaszadás értelmetlenségéről többen meg voltunk győződve, lévén Kant tétele (a világegyetem egyetlen pontból is kibontható és megismerhető; népies változatban: vak tyúk is talál szeget), sajnos nem vonatkozik mindenkire. Karsainak az elmúlt másfél évtizedben tett megnyilatkozásait szemrevételezve, látni kell, gondolkodásmódja alig különbözik egy megvadult futball-rajongótól. A gond csak ott van, hogy ezzel a rendkívül szimpatikus attitűddel Karsai nem a labdarúgást választotta vizsgálódása tárgyául, hanem a XX. század egyik legsúlyosabb tragédiáját, a Holokausztot. És hogy érzékeltessük Karsai e látásmódjának esszenciáját: úgy mozog ő a történettudományban, mint az a foci-szakértő, aki 2014-ben úgy nyilatkozik, hogy ő már 1973-ban meglátta Uli Honeß-ben a majdani adócsalót, sőt, erről neki, és csak neki, két eredeti dokumentuma is van. Az ilyen vitáknak valóban nincs értelme, mert nem a párbeszédről szólnak, csupán a létezés egyoldalú, gyermeki kinyilatkoztatásáról, hogy „én vagyok, te pedig ne legyél”.

Karsai legújabb szövegére (A holokauszt exportálása Magyarországra. Avagy Schmidt Mária hitvallása, Magyar Narancs, 2014. december 4-i szám) mégis reflektálnom kell, ez a szövegtest ugyanis minden szempontból eliminatív, magyarán: ha érvényesnek fogadom el, megszüntet engem. Vagy ő, vagy én. Ritkán alakul ki ennyire egyöntetű helyzet, ez utóbbiért Gerő professzornak jár a köszönet, aki „kipiszkálta” ezt az elképesztő corpus-t Karsaiból. Rég nem láttam ennyire vegytisztán megnyilvánulni a két diktatúra szellemi örökségét, és bár Gerő előre figyelmeztette olvasóit („minél tovább beszél Karsai, annál rosszabb körök jönnek”), erre az utolsó „körre” nem számítottam.

Karsai László kedvelt öndefiníciója szerint szakértő. Ez fontos. Egy történésznek, vidéki egyetemi tanárnak lehetnek kétségei. Vívódhat. Nem úgy a szakértő! Nem véletlen, hogy Karsai monográfiák helyett leginkább szakértő publicisztikákat szeret írni, és hogy magától a nagy Somerset Maugham-tól lopjak: mint minden középszerű publicista, mindig a legjobb formáját hozza. Mindez nem lenne probléma, de miután Karsait a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) holokauszttörténeti szakértőnek kérte fel, a dolgok – és így Karsai mondatai – jelentős súlyt kapnak. Gerő Andrással folytatott vitája innentől már nem csupán egy történész és egy „szakértő” pengeváltása, amelyben Karsai – tessék elolvasni és bólogatni (linkeket lásd a szöveg végén! – a szerk.) – hamar vitaképtelennek bizonyult, hanem figyelmeztető és baljós fordulat. Amit Karsai állít, az elhatárolódás híján a Mazsihisz véleménye is, és mivel Lázár János miniszter úr vétójoggal ruházta fel a zsidó egyházat a Sorsok Háza tartalmi koncepciójának megalkotásában – a nem túl bonyolult legitimációs lánc végére futva – Karsai László állításai a magyar Kormány álláspontjává válnak. Nem babra megy hát a játék.

Nem vagyok mazochista, így csak a legutóbbi Karsai-szöveg abszurditásaira kívánok rámutatni. A felsorolás sorrendje jelentőséggel bír, a zsenge autizmustól haladunk a botrányig:

1.) A Gerőnek szánt válaszcikkében Karsai már kénytelen elismerni, hogy a MAZSIHISZ egyház, de szerinte „csak” közjogilag az. Másképp: az állam és az egyház szétválasztásának kívánalma továbbra sem értelmezhető Karsai számára, hiszen a MAZSIHISZ, ha egyház is, „csak” közjogilag az, tehát kapjon hatáskört egy színtisztán állami projektben. Nem a szakértőnek címzem, inkább megbízójának, Heisler András elnök úrnak szólok: az állam számára csakis a „közjogi létezés” számít, az alapján dönt, támogat stb. Karsai állítása sérti az Ön egyházának jogait és gyengíteni igyekszik egyháza és a magyar állam közötti amúgy rendezett kapcsolatot.

2.) Bár a MAZSIHISZ említett vétójoga esetében ez nem probléma, Karsai számára a magyar állam – Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János miniszter urakkal együtt – továbbra is vállalhatatlan, mert szekularitása megkérdőjelezhető. Bizonyítékot a MAZSIHISZ alkalmazottja erre az alkotmány szövegét indító „Isten áld meg a magyart” kitételben talál. Remek! Ilyen alapon az Egyesült Államok világi jellegét is megkérdőjelezhetné, hiszen hivatalos pénzén, a dolláron ott szerepel a felirat: „In God we Trust”, azaz bízunk Istenben. Előhozakodhatnék még Nagy-Britanniával, „Isten óvja a királynőt”, így indul himnuszuk, sőt, a szigetországban az államfő az anglikán egyház feje is! Ettől függetlenül nem szokás kétségbe vonni a brit állam világi jellegét.

3.) Árnyékbokszra hajazó megoldás következik: Karsai Szakértő László most már elismeri, a holokauszt faji alapon történt, de harcosan ragaszkodik a jelen vitában senki (!) által kétségbe nem vont tételéhez, hogy létezett társadalmi antiszemitizmus is. Ezután jön a szokásos Schmidt Mária-ekézés (néhány szövegösszefüggéseiből kiragadt – így is működő – mondat + haljon meg, haljon meg), majd váratlanul közli: igaz ugyan, hogy a numerus clausus nem állt ok-okozati kapcsolatban a holokauszttal, mégis „világszerte utat mutatott” az antiszemitáknak. Willi Münzenberg is megnyalná mind a tíz ujját az ilyen frappáns megoldástól. (Érdekes lenne, ha Karsai valódi történészként igazolni tudná, hogy például Adolf Hitler és Heinrich Himmler a numerus clausus tanulmányozása nyomán jutott el ahhoz a gyilkos ötlethez, hogy a zsidókat ki kell irtani.)

Karsai, mint oly sokszor, most is úgy tesz, mintha a holokauszt nem a német nácik által kigondolt és kivitelezett folyamat lett volna, amelynek magyar részében a magyar állam sajnos nagyon is meghatározó szerepet játszott. Helyette a hangsúly inkább arra kerül, hogy „a holokausztot kitervelők, az arra parancsot adók, az azt végrehajtók jelentős része meggyőződéses antiszemita volt. Őket és a zsidók deportálásából hasznot húzókat az antiszemita Horthy-rendszer készítette fel és nevelte…”. Innentől a holokauszt kitervelésének történelmi felelőssége már megoszlik Adolf Hitler és Horthy Miklós között, aminek affirmatív megfogalmazásához – a prekoncepción túl – nem ártana némi bizonyíték (pl.: Horthy sajátkezű feljegyzése és/vagy javaslata az Endlösung módjáról, végrehajtásáról, vagy kortársak tanúvallomása, hogy Horthy miként inspirálta a náci birodalmat stb.).

4.) Az itt felvillantott kisebb-nagyobb butaságok azonban érdektelenek. Lehet, hogy egy szellemi szférában furcsának tűnnek, de beleférnek abba a keretbe, ami a szellemi élet Karsai által is képviselt igénytelenségét jellemzik. Van az írásnak azonban egy olyan szakasza, amelyet már nem ment a sértett középszerűségből fakadó indulat, vagy az elvakult „focifan hevülete”. Karsai László a következő állítást teszi: „A holokausztot elkövető „keresztény nemzeti” társadalom”. Aki emellett elsétál, az nem tanult semmit a totális diktatúrák gyomorforgató csúsztatásaiból, milliméter pontossággal targetált ellenségképeiből! A holokausztot ugyanis államok, és nem társadalmak követték el. Nem a társadalom működtetett megsemmisítő táborokat, hanem a Harmadik Birodalom. Nem a társadalom gyűjtötte gettóba a zsidó honfitársainkat, és nem a társadalom vasúthálózata szállította őket ezekbe a táborokba. Nem a társadalom hozott zsidótörvényeket, hanem az állam. A társadalom kisebb vagy nagyobb mértékben támogathatta a holokausztot elkövető államot, de ebből nem következik az, hogy a társadalom elkövetőként szerepelhetne. Az, hogy valaki a holokauszt elkövetését a társadalomra hárítja, egyben az állam, és így az állami vezetők felmentését jelenti – azaz horribile dictu kétségbe vonja a háború utáni nürnbergi, illetve a vonatkozó magyarországi népbírósági ítéleteket.

Karsai állítása természetesen nem úgy „általában” fogalmazódik meg, hanem Magyarországot célozza. Más szavakkal: a Holokausztot a keresztény nemzeti tudatú emberek kollektíve hajtották végre!

Na, és itt kezdődik a botrány!

A kollektív felelősség és stigmatizáció módszere már nem engedi meg, hogy Karsai Szakértő Lászlót zsenge képességei és gyatra jelleme okán mentegessük; ez ugyanis már az a gondolkodási modell, amelyben az antiszemiták az általában vett zsidókat tették felelőssé mindenért, és ugyanezen logika alapján kiáltották a bűn hordozójának a bolsevikok a burzsoáziát. És persze van a kollektív alapú stigmatizációnak nemzeti változata is: a Beneš dekrétumok is „általában” a németeket és a magyarokat sújtották, ahogy a második világháború utáni magyarországi gyakorlat is „általában” a svábokat tette felelőssé. És sajnos manapság is van olyan szélsőséges politikai gondolat, amely kollektív felelősségben és kollektív stigmatizáció mentén hárít minden bűnt a „cigányokra”.

Karsainál a kollektív felelősség amúgy jelzősen szerepel: keresztény és nemzeti. Ebből az következik, hogy aki Magyarországon kereszténynek és nemzetinek gondolta magát, az elkövette a Holokausztot. Aki pedig ma is keresztény és nemzeti értékek mentén képzeli el életét, az Karsai logikája szerint a tettesek szellemi örököse. Nem tudom, Lázár János miniszter úr a két ünnep közötti időn kívül olvas-e bármikor, de elhivatottságom jeléül rövid összefoglalót adok: a MAZSIHISZ hivatalos holokauszt-szakértője kollektív alapon teszi felelőssé a Holokausztért a nemzetileg elkötelezett keresztényeket, sőt, valójában ők felelnek mindenért, hiszen a numerus clausus megalkotásával inspirálták Hitler, Himmlert, Eichmannt és az összes többi gyilkost. Hogy ez abszurd? Az. És mégis. Apor Vilmos, Mindszenty József, Márton Áron püspökök, Sztehlo Gábor, Bethlen István gróf, Schlachta Margit, Márai Sándor, Bibó István és azon névtelenek sokasága, akiknek embermentő gesztusaira szinte minden holokauszttúlélő visszaemlékezésében találunk utalást Karsai szemében nem létezőek. Ő bűnös „keresztény nemzeti társadalmat” vízionál, ami tarthatatlan állítás és történelemhamisítás. Ez tényleg a Gerő által említett "még rosszabb kör", bár attól tartok, ami nekünk sok, az Karsai egójának édeskevés.

Lényegét tekintve Karsai nem állít kevesebbet, minthogy a Holokausztért, egy népirtás, egy tömeggyilkosság végrehajtásáért a felelősséget a keresztény és nemzeti társadalom viseli. Ha Pilinszky szavaival botrány volt a soá, Karsai ezen kijelentése is az, mert legalább annyira hazug és gonosz, mint a nácik, a nyilasok vagy éppen a kommunisták gyilkos célokhoz igazított világmagyarázata.

„Itt állok, másként nem tehetek”, mondotta a nagy Luther, szégyellem, hogy hozzá futok, de hitvita ez is. Azért vagyok kénytelen reflektálni Karsai szövegére, mert a lényeget támadja, azt a szabad és demokratikus világot, amelyért annyian hoztak áldozatot, és amely kizárólag a személyes felelősségen alapulhat, nem a kollektív megbélyegzésen! A cikkért viselt felelősség elsődlegesen természetesen most is Karsai Lászlóé, aki de facto történelmet hamisított, és egy tarthatatlan gondolkodásmód képviselőjévé vált. De az ő felelőssége közéletileg nem meghatározó. Nem úgy, mint a másodlagos felelősséget viselő Magyar Narancs főszerkesztőjéé, aki teret adott ennek a gondolatnak, és egy lapnak mindig nagyobb a közéleti felelőssége, mint a szerzőnek. A Magyar Narancs – önképe szerint – szereti a kritikus gondolkodást, és nem szereti a politikai korrektség minimumát is nélkülöző megfogalmazásokat. Most nagyot hibáztak. Mivel azonban van élet a halál után, ha nyilvánosan, szerkesztőségi írásban elnézést kérnek, az önkorrekció gesztusától a világ – legalábbis náluk – helyrezökkenhet.

Harmadlagosan felelősség terheli továbbá a MAZSIHISZ-t. Karsai ebben a cikkben is szakértőjükként nyilatkozik, így ott a kérdés: felvállalható-e a magyarországi zsidó egyház számára egy keresztény- és magyarellenes, kollektív felelősséget és stigmatizációt tartalmazó gondolkodásmód? Remélem, nem. Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke már 2014 januárjában egyszer rákényszerült arra, hogy elhatárolódjon Karsaitól, aki akkor – szintén botrányosan – Schmidt Máriát egy nyilvános ház vezetőjéhez hasonlította és holokauszttagadónak nevezte. Akkor elég volt a felemás elhatárolódás, most azonban ez már kevés lenne. Ha ez az ember továbbra is a MAZSIHISZ szakértője marad, akkor a MAZSIHISZ nem tudja lemosni magáról a keresztény- és magyarellenes stigmát, a gyűlöletlogikát támogató magatartás vádját. Ha nyilvánosan nem határolódik el és demonstratívan nem válik meg Karsaitól, akkor sem Izrael állam, sem a nemzetközi zsidó szervezetek nem fogják tudni őt megvédeni attól a kritikától, hogy keresztény- és magyarellenes. Sajnos ilyen egyszerű ez.
Negyedsorban azonban felelősség terheli Lázár János minisztert is, aki személyes döntésével vétójogot biztosított a MAZSIHISZ-nek a Sorsok Háza ügyében, annak a MAZSIHISZ-nek, amelynek szakértője tűrhetetlen nézeteket vall, elfogult és gyűlöletkeltő. Lázár ezen döntésével most már egy keresztény- és magyarellenes, igazolhatatlan előítéletnek biztosít vétójogot, ami nonszensz. Nem csak azért, mert a miniszter politikai indíttatását tekintve kereszténydemokrata, és egy magát – örömömre – nemzeti kormányként definiáló testület politikusa, hanem mert annak a politikai családnak a tagja, amely nem csekély áldozatot hozott és hoz ma is a szabadságért, és a nemzeti önrendelkezés visszaszerzéséért.

Abban a 6. koporsóban – hogy Orbán Viktor huszonöt évvel ezelőtti felszólalására célozzak – az én elkövetkező húsz, vagy tudja ki hány évem is benne feküdt és fekszik most is. Ha azonban utat nyitunk, sőt, legitimitást adunk az olyan keresztény- és magyarellenes gondolatoknak, mint amilyeneket Karsai László megfogalmaz, gyerekeink fiatalsága is rámegy arra, hogy visszataláljunk a valósághoz, és végre kiszabaduljunk a valóságérzékelésünket torzító múlt századi ideológiák fogságából.

A helyes végkövetkeztetések érdekében rögzítsük: veszélyes és káros letagadni, elkenni, relativizálni a holokausztért viselt magyar állami felelősséget, és azt, hogy ennek milyen társadalmi támogatottsága volt. De legalább ilyen veszélyes és káros ezt a felelősséget kiterjeszteni, parttalanná tenni, sőt, hovatovább eljutni oda, hogy az egész magyar társadalom a felelős. Nem az, ahogy én sem vagyok felelős a Holokauszt vagy a Gulag bűneiért. Aki a felelősség ilyen módon történő kiterjesztésével eljut a totális felelősségig, valójában a konkrét felelősöket tünteti el. Erről szóltak a totális diktatúrák, amelyek többek között ezzel a módszerrel fosztották meg a társadalmakat önvédelmi mechanizmusaiktól.

Zárásképp: akinek nem tetszik az antiszemitizmus, annak nem tetszhet a keresztényellenesség sem, és fordítva. Ha nem tesszük szóvá, hogy az előítéletes gondolkozásban, illetve a gyűlöletkeltésben konkrét embereknek konkrét kijelentésekkel szerepük van, akkor nem tettünk semmit. A szabadság a szabadság minőségéért vállalt felelősséget is jelenti. Ha Karsai Lászlónak nem is enged választást a benne zajló háború, a többi szereplőnek van választása.

***

A Gerő-Karsai vita a Magyar Narancsban:

Gerő András: A felülről megosztott felelősség – Ki építi a Sorsok Házát?;

Karsai László: A történészek felelőssége;

Gerő András: Tévedések és eltérések – Viszontválasz Karsai Lászlónak;

Karsai László: Tévedések és megtévesztések – Vitában Gerő Andrással, Magyar Narancs, 2014.11.13.;

Gerő András: Jók és rosszak – Avagy ki az az Orbán Viktor?, Magyar Narancs, 2014.11.20.;

Karsai László: A holokauszt exportálása Magyarországra – Avagy Schmidt Mária hitvallása, Magyar Narancs, 2014.12.04.