„Ennek a világnak vége van” – Bemutatták Schmidt Mária Nyugaton a helyzet változóban című új könyvét

2014. január 23. 11:46
Milyen kihívások előtt áll a Nyugat a huszonegyedik század elején? Mi lesz a nemzetállamokkal? 2010-es Politikailag inkorrekt című kötete után újabb gyűjteményes munkát adott ki Schmidt Mária. A közéleti vitákban aktívan megszólaló történész a Nyugaton a helyzet változóban című esszékötetének főbb gondolatait Betlen Jánossal, Békés Mártonnal és Pogonyi Szabolccsal beszélgetve fejtette ki a Terror Házában rendezett szerdai könyvbemutatón, amely bővelkedett a spengleri pesszimizmust tükröző kijelentésekben.

„Hogy ha valakit bármi érdekel a világról, azt megtalálja. No nem a megoldást, hanem egy karakteres véleményt” – kezdte a Nyugaton a helyzet változóban című kötet ismertetését Betlen János. A beszélgetés moderátora kiemelte: Schmidt Mária könyvében annyira változóban van a Nyugat, hogy Kínáról is van benne szó, vagyis a műsorvezető az ismert ironizálva rácsodálkozó stílusában vezette a könyvbemutató beszélgetést.

„Milyen kihívások előtt áll a Nyugat a huszonegyedik század elején? Mi lesz a nemzetállamokkal? Megmaradnak, vagy átadják a helyüket a birodalmaknak? Mi lesz az állam szerepe? Visszaszorul, vagy épp ellenkezőleg, megerősödik? Kell-e mindenkinek dolgoznia, munkahellyel rendelkeznie a jövőben? Lesz-e egyáltalán elegendő munka? És mi lesz a családdal? A hittel? Milyen következményekkel jár az életkor kitolódása? Fenntartható-e az a szociális ellátórendszer, ami a huszadik század egyik legfontosabb vívmánya? Várhatunk-e a Nyugatra, amíg új válaszokkal, megoldási javaslatokkal áll elő, vagy szánjuk el magunkat, és menjünk a saját fejünk után?” – ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket tett föl esszéiben a Terror Háza főigazgatónője. Schmidt célja, hogy közös gondolkozásra indítson, ezzel kiutat találva a szerző szerint nem gazdasági, hanem morális-kulturális eredetű válságból.

A válság fő okaként Schmidt Mária azt jelölte meg, hogy Nyugaton valamikor a második világháború után, leginkább az 1960-as, 1970-es években a „jólét” fogalmát tévesen a „jól lét”-tel kezdték azonosítani. Az áhított „jólét” elérésének prioritása miatt pedig minden más régi érték – hit, nemzet, család – leértékelődött, aminek egyenes következménye lett a közösségek gyengülése. Az oktatás egyre alacsonyabb nívója csak elmélyítette a válságot, és innen már a különböző okok egymást erősítik, mondhatni felgyorsítják a válságot.

 
Visszafelé nem vezet út – és az új utat közösen kell megtalálnunk
 
Békés Márton történész már az elején leszögezte: „nem olvas olyan könyvet és nem ír olyan könyvről, ami neki nem tetszik, mert az időpocsékolás”, de Schmidt Mária könyve tetszik neki, mivel „kényelmetlen kérdéseket tesz fel”. Ráadásul „nem egy vitatkozó, nem egy háborgó, sérelmekkel teli férfi írta, hanem egy nő” – hangsúlyozta Békés, aki nemcsak ezért érezte üdítőnek a kötetet, hanem mert „ez a könyv a múltból a jövőbe mutat”, utalva ezzel arra, mennyire untatja már az, hogy hetven évvel ezelőtti történelmi eseményekről vitatkozunk kéthetente.
 
Pogonyi Szabolcs politikai filozófus viszont éppen olyanok műveket szeret olvasni, amelyekkel jó vitatkozni, ezért tetszettek neki Schmidt esszéi.
 
„Senki se vitatkozik?” – kérdezte a felvezetőkre reagálva Betlen, és hogy lendítsen a beszélgetésen, a nyugati társadalmak elöregedését, a születésszám-csökkenés problémáját dobta be, amelyet szerinte nem lehet a hit elhagyására visszavezetni.
 
Békés Márton erre a legelöregedettebb ország, a hi-tech Japán esetét hozta fel. Békés Japán problémájában paradigmatikus példáját látja annak, hogy „a folyamatos és kóros telefonfogdosás, az állandó online-jelenlét igénye az érzelmi és testi stimuláció elsikkadásához vezetett. Ez egy lapos kultúrkritikának hangzik, de szerintem igaz”. Meggyőződése szerint „a születésszám-csökkenés az emberi kapcsolatok megzavarodottságából ered”. Ezért a brüsszeli „szilikonalapú életforma” helyett a Kusturica-filmekből áradó balkáni, fűszeres életmegélést ajánlotta a hallgatóság figyelmébe.
 
Betlen a két formáció összevetését és a Balkán-Brüsszel útirány megfordítását hallva tágra meresztette a szemét, és úgy kommentálta: „Nekem, aki marxista dialektikát tanultam az egyetemen, ez elképzelhetetlen”.
 
Lehet-e Nyugaton még bárhova is integrálódni?
 
Pogonyi Szabolcs a hit és a születésszám korrelációjának hipotézisét a francia és az olasz születési statisztikákkal ütköztette, miszerint a szekularizált Franciaországban több gyerek születik, mint a vallásos Olaszországban.
 
Békés Márton úgy vélte, „a világon minden kontinens Nyugat akar lenni, egyetlen kontinens nem akar ez lenni, ez a Nyugat”, és a válság vektora szerinte a kulturális önfelszámolás felé mutat. Schmidt Mária egyetértett történész kollégája diagnózisával: a „multikulturalizmus” fetisizálásával Európa olyan népek tömegét fogadta be, amelyeknek kulturális kohéziója erősebb, így „nem tudjuk megemészteni őket”.
 
Pogonyi Szabolcs erre azt válaszolta, a tömeges bevándorlás jelenségének problematizálása félrevisz: „Franciaországban nem a bevándorlókkal van baj, mert ezek már harmadik generációsok, franciául beszélnek, francia focicsapatoknak szurkolnak, francia zenét hallgatnak. Ez nem bevándorlóprobléma, ez integrációprobléma”.
 
Schmidt Mária karakteres állítást fogalmazott meg, amikor kifejtette: „a probléma lényege, hogy ezek az emberek már nem tudnak hova idomulni, mert nincs olyan eszme, amelyhez idomulni lehet”. Szerinte „Németországban a törökök nem tudnak németek lenni, mert már a németek sem akarnak németek lenni. Mert már a németség eszméje tűnt el”. Schmidt úgy vélte, a „nemzeti eszme” eltűnésének oka a már említett, az 1960-as, 1970-es évektől eluralkodó jólét fétis, amelyet indikátorpapírként mutatta, hogy a gazdasági teljesítmény és a GDP került figyelmünk fókuszába, politikai döntésekről pedig a közgazdászokat kérdezik először a médiában. A közgazdászok szakértői mítoszának kialakulásával pedig egyre inkább eltűntek azok a politikusok, akik víziókat képesek megfogalmazni és tekintélyek lehetnének.
 
A történész az Európai Unió válságára egyedüli megoldásként azt látta, hogy az EU erős nemzetállamok szövetsége felé mozdul el, egy nemzetekfelettiségre törekvő technokrata birodalom nem jelenthet kiutat. „Ennek a világnak vége van” – szögezte le mintegy konklúzióként Schmidt Mária az új könyve bemutatóján.

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

„Ennek a világnak vége van”
Már Gyurcsány Ferenc is megmondta, hogy ha ők kormányoznak másvilág lesz. ;-)

Akkor most mi a helyzet?

Olyan, hogy németség eszméje egy A Német Szövetségi köztársaság mely mesterségesen kreált dolog Volt és tragédiához vezetett.

külömböző kulturáju, történelmü tartományokból (országokból)áll. Arról már nem is beszélve, hogy külömböző gazdasági fejlettségi szinten.

Ebben a konstrukcióban a tartományok lényegileg lemondtak olyan jogokról ami a helyi közöségeket tudta volna erösiteni. Identitásukat nemzettudatukat erösithette volna, hanem egy közös német tudatot probáltak ráeröltettni a helyi közöségekre. A felszinen lehet, hogy szépen mutat, de a mai napig él az, hogy bárki bárhol is él Németország területén a gyökereiből eredendő kulturális külömbözősége sőt ellenszenve , gögje, vagy felsöbbrendüsége kibukik.

A "Pfelzerek" lenézik a "Saarlendereket", a "Bayorok" még mindig jőttmentnek kezelik más tartományból jövőket. A "schvábok" lustáknak tartják "pfelcereket" és így tovább.

Az érdekeség még Berlinben is jellemző ha valakivel beszélget az ember nagyon rövid ídő után rátér arra, hogy Ő nem Berlini, hanem x y. aminek van egy olyan kihallása, hogy Ő nem tartja magát az ottani multi-kulti nagyvárosinak. Ő büszke a maga gyökereire.

A Magyarországra utazó turisták Sem azt mondják, hogy Ők németek, hanem a Tartományuk, országuk nevét teszik hozzá.

Nagyon sok esetben ha kérdezi az ember, hogy honnan jőtt: válasz Hessenből, Hamburgból stb ami Németországban van.

Amikor bárhol minket kérdeznek az vágjuk rá, hogy kik vagyunk, magyarok, Magyarországról.

Ez lehet, hogy nem nagy dolog, de jelentősége a néplélekbe igenis óriási, mikor identitásról van szó.

Válaszok:
Türelem | 2014. január 23. 18:24

Bár az eszét néznéd, de ez sem megy neked.

Mi akadályozza meg Európát abban, hogy ne csak földrajzilag legyen Ázsia egyik félszigete?

"Ennek a világnak vége van"

Az a bajom Schmidt Máriával (is), hogy ilyen kiindulási pontjai vannak, viszont különösebben nem részletezi ki vagy indokolja meg egyiket sem. A saját alapérzéseit abszolút kiindulópontnak tekinti. Ha a száz évvel ezelőtti helyzethez viszonyítjuk, akkor szinte alig van ok a pesszimizmusra, mert a Nyugat és a Kelet is szinte háborítatlan békében fejlődik. Teljes illúzió a Nyugat valamiféle totális egyeduralmáról álmodozni, az csak egyesek képzeletében létezett.

"Pogonyi Szabolcs a hit és a születésszám korrelációjának hipotézisét a francia és az olasz születési statisztikákkal ütköztette, miszerint a szekularizált Franciaországban több gyerek születik, mint a vallásos Olaszországban."

Fasza, magas színvonalú beszélgetés lehetett ez. A franciáknál történelmi okok miatt sem lehet etnikai adatgyűjtést végezni, de az egészségügy segít nekünk. A sarlósejtes vérszegénységre szűrt újszülöttek 35%-a 2012-ben pozitív volt, ami azt jelenti, hogy néger, vagy észak-afrikai arab szülők leszármazottja.A párizsi régióban ez 60%. A "fehér" franciák reprodukciós rátája pontosan ugyanannyi mint az olaszoké (magyaroké!): 1!

Az ősszel jártam egy településen, ahol a németek már régóta vásároltak házakat. Az egyik ilyen ház kapuja mellett, egy hatalmas kétnyelvű táblán az áll, hogy Bajor Szabad Állam. Münchenben hasonlóan erős indentitást tapasztaltam. Ami számomra tiszteletet parancsolt.

Egy németnek még van esélye identitása megőrzésére,a fővárosi liberális fertő túlélésére, de mit kezdjen magával egy tíz milliós nemzet.

Igaz az, amit hűvaze ír, de szerintem nem járható út a nemzet számára. Már az államalapításban bele volt kódolva az igazodás, ez biztosította a nemzet megmaradását, évszázadokon át a túlélést. Az igazodási kényszer alól szerintem nem bújhatunk ki. Az más kérdés, hogy ebben nem bizonyultunk eminens tanulónak.

Jobban oda kellene figyelni a jelzésekre, a tünetekre. Mint például arra, hogy a legújabb nemzetközi felmérés szerint a világ különböző országaiban tevékenykedő cégek igazgatóinak elégedettségi listáját India-Kína-Dél-Korea vezeti, az USA és Németország is csak a középmezőnyben foglal helyet. Azaz ezek az igazgatók, legtöbbször multinacionális cégek vezetői piaci-politikai bizalmi indexe ezt a képet mutatja.

Talán ehhez kellene igazodnunk. Vagy ehhez is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés