„Két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat vagyok” – ennyi volt, Magyar Péter tökéletesen alkalmatlannak bizonyult

Valahányszor felmerül, hogy talán nem kellene okostelefont nyomni a gyerekek kezébe, menetrendszerűen érkezik az ellenkezés: a „tiltás” mindig rossz módszer (hisz micsoda lelki sérüléseket és „tiltott gyümölcs”-effektust okoz az is, hogy nem veszünk nekik elektromos körfűrészt), hanem inkább minél hamarabb meg kell őket tanítani arra, hogy jól használják az okoseszközt. Hogy felelősen járjanak el, tudatos médiafogyasztókként böngészgessenek az interneten, s

Erre érkezik Magyar Péter a konszenzuális együttlétről szóló minapi szürreális előadásával, amelynek keretében

felütve azt egy „két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat vagyok” címkével. Mindeközben forrásmegjelölés nélkül idézi a nagybeteg Antall József pizsamás interjújából, hogy „én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom”, továbbá bibliaórát tart nekünk Wass Albert megfogalmazásában, mondván, „Ki mint vetett, azonképpen arat” – úgy értve a vetést és az aratást, hogy

ellenben ha ő egy politikai tábor egyetlen reménységeként gond nélkül, konszenzuálisan bemegy hajnalban egy számára állítólag teljesen ismeretlen kábítószeres helyre, és ott szexuális kapcsolatot létesít konszenzuálisan az őt hónapok óta zsaroló exével, nagyjából hét órát töltve a helyszínen ebben az elcsábult állapotban (konszenzuálisan), akkor ő ennek semmiféle következményét ne viselje, vele ne jöjjön szembe az interneten még az ominózus hálószobáról készült fotó se, a neve említése nélkül se, mert az úgy már nem törvényszerű aratás, hanem egy mindenkor a családját, közösségét és hazáját szem előtt tartó szegény háromgyermekes apa aljas lejáratása.

akkor mégis ki és milyen alapon gondolja, hogy egy minden szempontból fejletlen és tájékozatlan kisiskolásnál megszólal a vészcsengő, valahányszor jól hangzó, ám hamis tartalomba fut bele az interneten? Ha számos diplomás tiszás nem képes egy olyan alapszintű reflexióra, hogy „hát, az ilyesmi bizony nemzetbiztonsági kockázat lehet, de spongyát rá, remélem, tanul belőle”, hanem egyenesen büszke arra, hogy kedvenc politikusának ilyen izgalmas a nemi élete, akkor miért indulnánk ki abból, hogy egy kiskorú viszont képes lehet mindenkor figyelmesen és gondosan kielemezni a pixeleket, a számára vonzó tartalmak ösztönös lájkolása és fogyasztása helyett?

– akkor miért tartjuk elvárhatónak, hogy egy gyerek viszont kérlelhetetlen tényellenőrként nézzen minden szédítő-villódzó TikTok-videót?

Ha családanyák, családapák és jogvédők a világ legtermészetesebb dolgának érzik, hogy egy saját lakással rendelkező, akkoriban 43 éves elvált családapa hagyja magát elcsábítani, és egy drogos buliban lefekszik a zsarolásra hajlamos exnőjével (ahelyett, hogy taxival elmennének valamelyikük lakásába, ha már), az vajon mit üzen egy saját lakással nem rendelkező, meggondolatlan kamasznak? Nyilvánvalóan azt, hogy egy a lényeg: legyen a dolog konszenzuális.

De ha még egy elitcsaládba született, miniszterelnöki babérokra pályázó 43 éves jogász is simán belemegy egy efféle helyzetbe, akkor mit gondolunk: kamaszlányok nem futhatnak bele „konszenzuálisan” a bajba?

Egyik nap lájkoljuk, hogy milyen férfias is az, három fiúgyermek apjaként egy átbulizott éjszaka során elcsábulni, és egy drogos helyen, két zsarolós fenyegetőzés között nemi életet élni – a másik nap pedig szörnyülködünk, hogy micsoda világ ez, mik történnek fiatalokkal a pesti vagy a vidéki éjszakában. Pedig honnan tudja a szerencsétlen kiskorú, hogy milyen szituációkba tilos belemenni, ha értelmiségi szülők is rendben lévőnek tartják az átbulizott éjszaka végi spontán elcsábulást?

Ha jobban tetszik Wass Alberttel szólva: a „ki mint vetett, azonképpen arat” gondolat szem előtt tartása. Nemcsak akkor, amikor másoknak kell hatásvadász módon prédikálni, hanem akkor is, ha ott a nő, ott az ágy és ott a késztetés.

Annál férfiatlanabb, felelősségáthárítóbb húzás nemigen létezik, mint amikor a „konszenzuális együttlét” esetleges következményeit bárki is mással akarja elvitetni –

Ő tehát megbukna „emberként és anyaként” azért, mert az exférje közszereplő létére felelőtlenül viselkedett a pesti éjszakában; ő mint saját otthonában lehallgatott exfeleség lesz szíves kinyomozni, kinél milyen felvétel lapul exférjéről és annak valamely nőjéről, akiről másfél évvel később az exférj se tudja pontosan, hogy az akkori barátnője vagy az exe volt-e; és lesz szíves azt a felvételt valamilyen módon letiltani. Ő, Varga Judit. Mert különben „megbukna emberként és anyaként is”.

akikkel nyilván épp együtt sütné a habos almást, ha nem egy fekete-fehér csendélet miatt kellene önként magyarázkodnia? Ki kényszerítette őt abba a szobába, tán Varga Judit? S amikor apaként ott, azon a vasárnap hajnalon a drogra és az ismeretlen környezetre fittyet hányva hét órán át jól érezte magát, hányszor lebegett szemei előtt fiainak életkora? Ha netán egyszer sem, vagy ha eszébe is jutott, de mégis ott heverészett vasárnap délig, akkor most milyen jogon használja fel őket az előremeneküléshez?

Vagy amikor – miután 2024 márciusában a 444 közzétett egy lesifotót Varga Juditról és párjáról – Magyar Péter kirakott egy fényképet magáról és akkor még Vogel Evelinről, engedve, hogy a kommentszekcióban ismeretlenek kitárgyalják, milyen „minőségi csere” részéről ez a nő: akkor közben mondogatta magában, hogy hány évesek a közös fiaik, és mit érezhetnek, ha beleolvasnak a hozzászólásokba? Ha már a közmegegyezés az, hogy minden gyereknek lapulhasson a zsebében egy okostelefon, elvárható lenne minden felelős szülőtől, hogy legalább a saját oldalán ne engedjen teret a gyermekeire nézve káros beszólásoknak.

Az exfelesége szíveskedjék intézkedni az ügyében, a közönség lájkolgassa és terjessze szorgosan afeletti önsajnálatát, hogy egy szimpla szobabelső képével megzavarták a fiaival való együttlétét –

Kedves fiatalok, legyetek ügyesebbek a szüleiteknél: számoljátok össze, hány ordító képmutatás és ellentmondás sűrűsödik ebben az egyetlen történetben. Aztán pedig felejtsétek el a telefont, és foglalkozzatok valami lélekemelőbbel.

***

(Nyitókép: Molnár István Péter / Magyar Nemzet)

***