„Az összes európai fővárosban feszülten várják, hogy mi lesz az április 12-i választások eredménye. A tétet Alice Weidel, Németország legnépszerűbb pártjának, az AfD-nek az elnöke határozta meg a legpontosabban a Mandinernek adott interjújában, amikor is arról beszélt, hogy jelenleg Orbán Viktor jelenti az egyetlen garanciát arra, hogy Ukrajna ne legyen az Európai Unió tagja.
Budapestre látogatott Alice Weidel, az Alternative für Deutschland társelnöke, aki Szalai Zoltánnak, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztőjének, a MAXIMA műsorában adott interjút.
Úgy tűnik tehát, hogy Európa-szerte pontosan látják és érzik, hogy mi múlik a magyar voksoláson.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Nincs ennél látványosabb bizonyíték: Magyar Péter mélyen hallgat az eddigi legfontosabb ügyben
Április 12-én ugyanis nemcsak az dől el, hogy ki vezeti tovább Magyarországot, hanem az is, hogy Ukrajna rövid idő belül az Unió tagja lesz, vagy sem?
Látjuk, hogy a józan európai hangok – amelyeket igyekeznek szélsőségesnek bélyegezni – egyértelműen a magyar miniszterelnök mellett állnak, ahogyan az európai társadalmak többsége is. Ez persze nem véletlen: mindenki pontosan látja, hogy Ukrajnával együtt a háborút hoznánk be az Európai Unióba. Onnantól kezdve ugyanis életbe lépne az Uniós szerződés azon cikke, amely szerint a tagállamoknak kötelességük megvédeni egymást külső támadás esetén. Ez pedig utat nyitna európai katonák Ukrajnába küldése előtt, amire a háborúpárti elit már most is készíti fel a társadalmakat.
Az tehát, hogy európai – és így magyar – fiatalok haljanak meg a keleti fronton, egy nagyon is reális elképzelés abban az esetben, ha szerződéses sorsközösséget vállalunk Ukrajnával.
És akkor még nem beszéltünk az ukrán tagság gazdasági következményeiről. Arról, hogy a Magyarországnak járó fejlesztési pénzek szinte teljes egészében Ukrajnába mennének, vagy arról, hogy a mezőgazdasági támogatások is Kijevet illetnék, miközben az onnan érkező olcsó és rossz minőségű élelmiszer korlátok nélkül áraszthatná el az Uniós piacot. Minden józan gondolkodású ember belátja, hogy ez nem lehetséges és az ukrán tagság olyan károkat okozna, amelyeket évtizedekig hevernének a nyugati társadalmak és gazdaságok. A Patrióta erők közül ugyanakkor jelenleg egyedül Orbán Viktor van olyan helyzetben, hogy megakadályozza a brüsszeli ámokfutást.”
Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály / Fischer Zoltán / MTI
Nem rengeti meg Ukrajna energiarendszerét a Szlovákiából érkező vészhelyzeti áramellátás esetleges leállítása – állítja az ukrán állami áramszolgáltató, az Unergo.
Parlamenti képviselők, neonáci hátterű vezetők és Zelenszkij-közeli politológusok már nyíltan reménykednek az Orbán-kormány bukásában és Magyar Péter hatalomra kerülésében.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
angie1
2026. február 24. 08:01
Azért fosnak és tesznek meg mindent a magyarok ellen, mert tudják, hogy ez ébresztőt fújhat minden európainak és ezzel vége a hatalmuknak!
Hajrá magyarok! Hajrá Fidesz!
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!