Elhunyt Tarr Béla

A magyar filmművészet meghatározó alakja hagyott itt minket.

A Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című filmek alkotója életének hetvenegyedik évében január 6-án hunyt el.

Február 6-án délután 2 órától vesznek végső búcsút Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőtől Budapesten a Fiumei úti sírkertben – tette közzé a Magyar Filmművészek Szövetsége kedden a Facebook-oldalán.
A Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című filmek alkotója életének hetvenegyedik évében január 6-án hunyt el. Tarr Béla 1955-ben született Pécsen. Pályafutását tizenhat évesen amatőr filmesként kezdte. Később a Balázs Béla Stúdióban dolgozott, a magyar kísérleti film legfontosabb műhelyében, ahol elkészítette első játékfilmjét, a Családi tűzfészek című alkotást 1977-ben.

Ezt is ajánljuk a témában

A magyar filmművészet meghatározó alakja hagyott itt minket.

Tarr Béla készítette az első magyar független játékfilmet, a Kárhozatot, amelyet 1988-ban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be, és amely jelentős nemzetközi sikert aratott.
A filmrendező 1989-1990-ben Berlinben élt a DAAD Berliner Künstlerprogram vendégeként, majd vendégprofesszorként kezdett tanítani a berlini DFFB-n (Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlin), ahol 2011-ig folytatta oktatói tevékenységét. 1997-ben a Európai Filmakadémia tagjává választották. 2003-ban megalapította a TT Filmműhelyt, amelyet 2011-ig vezetett. A TT Filmműhely készítette filmjeit, miközben Tarr producerként is közreműködött több jelentős alkotó munkájában.
Miután 2011-ben A torinói ló című játékfilmjét utolsó alkotásaként jelentette be, életművét lezártnak tekintette, pályája új szakaszát az oktatásnak szentelte, hogy a filmkészítés új formáinak fejlesztését elősegítse.
Számos kitüntetést nyert el: 1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott. 2010-ben elnyerte a Magyar Kultúra Követe címet, 2012-ben a magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját. 2011-től 2023-ig a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke volt, majd tiszteletbeli elnökké választották.
Művészetét több külföldi kitüntetéssel, egyebek közt a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával és a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával, számos nemzetközi filmfesztivál életműdíjával ismerték el.
2023-ban megkapta a tiszteletbeli Európai Filmdíjat. Tavaly februárban a 44. Magyar Filmszemle, legutóbb pedig a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjával tüntették ki.
(MTI)
Nyitókép forrása: Odd ANDERSEN / AFP