Magyar Péter hatalmas stratégiai hibát követett el: színt kellett vallania, nem lett jó vége

A Tisza elnökének terve egy pontban félresiklott.

Az ország Rózsija őszintén mesélt az ünnepi készülődés közepette: a dupla Aréna-koncert és a készülő musical mellett a magánéletébe is betekintést engedett. Karácsonyi beszélgetés Demjén Ferenccel a Mandineren!

Demjén Ferenc a magyar könnyűzene egyik legismertebb díjazottja. A Kossuth-, Liszt Ferenc-, többszörös eMeRTon díjas ikont a közönség szeretete hajtja és tartja fiatalon. „Jólesnek a díjak, de nekem a közönség szeretete jelent mindent” – fogalmazott interjúnkban.
Az országos ismertséget a Bergendy, az országos sztárságot pedig a V’Moto-Rock hozta meg számára a hetvenes- nyolcvanas években. Azóta számos sláger született, mint a Jöjj vissza vándor, a generációk himnuszává váló Szerelem első vérig vagy a Hogyan tudnék élni nélküled. „A dalok mindig őszinték legyenek – ez volt a lényeg. Mindig arról írtam, amit megéltem, éreztem vagy tapasztaltam” – fogalmazott Mészáros Nórának.

A beszélgetésen szóba került a dalai köré írt sikerfilm is, a Hogyan tudnék élni nélküled?. Hasonló izgalommal figyeli az ebből éppen készülő musicalt.
A jövőt illetően Demjén továbbra is elszánt és nyitott: a decemberi dupla Aréna-koncert után a jövő évi jubileumi turnéra készül. Egy mondatban foglalta össze ars poeticáját:
Addig csinálom, amíg a közönség eljön, és tapsol a koncerteken.”
Mészáros Nóra ünnepi interjúja nemcsak egy művész útját rajzolja meg, hanem egy érzékeny, a zenéhez és közönségéhez ma is hű ember portréját. „Megmaradtam romantikus alkatnak” – mondja Rózsi, és a beszélgetésből egyértelmű: ez az érzékenység tette őt a magyar könnyűzenei élet legendájává.”
A Demjén Ferenccel készült zenés ünnepi interjút december 23-án nézhetik meg a Mandiner YouTube-csatornáján.
Nyitókép: Mandiner-archív