„Meglepő és mulatságos: Caramel, a Quimby, a Halott Pénz kiáll a színpadra, aztán elmondja, hogy szeressük egymást, gyerekek, ne engedjük, hogy a politika szétválasszon minket, egy ország vagyunk, love, love, love. Ezzel nincs is baj, szeretni szükséges. De hogy a magyar közéletben a szeretetkoktél megrészegít-e bárkit, arra nézve erős kétségeim vannak. Nem, én sem szeretem a kommunista gyilkosokat, sem a porontyaikat, ahogyan az agyatlan liberálisokat sem, és ezt akkor is vállalom, ha emberileg, magánérintkezésben egyébként türelmesebbnek szükséges lenni. Viszont a te békésnek álcázott mondataid mögött nincs semmi tartalom, Caramel. És nem azért, mert – mint hangsúlyoztad – cigánytelepről jöttél és nincs érettségid (ez tényleg senkit nem érdekel), hanem egyszerűen azért, mert szamárságokat beszélsz.
Vagy ti tényleg elhiszitek, drága Caramel, hogy az utópiátok valósággá nőhet? Komolyan elhiszed, hogy ha a színpadról erkölcsileg simogató mondatokat préselsz ki magadból, mindenki más majd szépen összeborul az ellenfeleivel? Nekem úgy tűnik, mintha a világ sem értené az új békehimnuszt.