A természet nem tárgyal, a gravitáció pedig nem egy vélemény

„Az egyik legmegdöbbentőbb üzenet, amit a jövő régészei kiolvashatnának, az lenne: Az emberek egy ponton elkezdték tagadni azt, amit magukról tudtak. Már nem a testében lakott, hanem egy absztrakcióban: egy választott nemi identitásban, egy internetes névben, egy gondosan szerkesztett profilban.

Az emberi lét egyik legkülönösebb sajátossága épp az volt, hogy folyamatosan harcolt azzal, ami ő maga volt. És ebben biztosan egyedülállóak vagyunk amúgy az univerzumban. Ahogy valószínűleg a kommunizmussal sem kísérleteztek máshol.

És sajnos az a helyzet, hogy amikor valaki elhiszi, hogy a teste hazudik, és az igazság valami megfoghatatlan érzésben van – ha egy társadalom eljut oda, hogy már nem tudja, mi a nő és mi a férfi, hogy mi a gyermek és mi a szülő, hogy mi a teremtett és mi az épített –, akkor már nem a változásban él, hanem a széthullásban.

Az emberiség akkor kezdett fejlődni, amikor megértette a természetet, nem amikor megtagadta.

A gravitáció pedig nem vélemény. Ahogyan a nemek biológiája sem. Az anyaság, az apaság, az éhség, a félelem – ezek valóságok, nem konstrukciók.- És amikor valaki úgy dönt, hogy ezek nem érvényesek rá, akkor nem forradalmat csinál, csak kibújik az éltető isteni rendből.

A természet viszont nem tárgyal. Ha egy ember nem vállalja, aki – vagy ami – ő, megszűnik létezni. Ha a túlélési ösztön elkezd feloldódni a vágyakban, illúziókban, társadalmi divatokban – ha az ember már nem tudja, férfi-e vagy nő, gyerek-e vagy felnőtt, bűnös-e vagy áldozat –, akkor nem tudja, mit akar túlélni.

Túlélni tehát annyit tesz, mint megőrizni valamit abból, akik vagyunk. És ha ezt eldobja egy ember – vagy egy egész emberiség –, akkor bár testben még létezhet, lélekben már megszűnt.”

Nyitókép: PS-montázs