Nem olyan szomorú fekete szamuráj – a woke öli meg a játékipart? (VIDEÓ)

Ahogy hatalmas stratéga sem vagyok, úgy mondhatni, a francia kiadó, a Ubisoft, valamint az orgyilkosokat a templomosok ellen fordító Assassin’s Creed-sorozat legnagyobb rajongójának sem tartanak. Bár előbbinek voltak jó húzásai, a vállalat túlságosan ráállt a sorozatgyártásra és az egy kaptafa, lélektelen játékokra, miközben irritáló, a diverzitás oltárán beáldozott karaktereket tett meg hőseinek. Az Assassin’s Creed-szériából pedig, kövezzetek meg, de szerintem a második rész volt a legjobb, majd pont annak állandó majmolása miatt a 2018-as Odyssey, amely végre mert újítani.

Bár azt is hozzá kell tennem, hogy a Ubisoft egy (jó) ideje túlzásba viszi a lehetőségeket, teljesen elfeledve a „kevesebb néha több” elvét, ami miatt a franciák játékai rendszeresen élvezhetetlenné, hosszabb távon rendkívül monotonná válnak. És ami még zavaró az Assassin's Creedben: maga a koncepció, amely a vérszomjas, a saját idejében rettegett, iszlámista aszaszinokat mosdatja és megmentőként állítja be, az abszolút gonoszként kezelt, érezhetően a kereszténységgel összemosott templomosokkal szemben. Ettől függetlenül a botrányokkal övezett Shadowsra még én is felfigyeltem.

Afro szamuráj

Az egyik felhördülés ugye amiatt volt, hogy az Assassin's Creed egyik hőse Jaszuke, az Afrikából érkezett szamuráj. És bár valóban volt egy történelmileg is elismert fekete személyiség, akinek jelenlétét főleg fegyverhordozóként és (!) harcosként jegyezték fel, de a feudális Japán ugye nem arról volt híres, hogy mindenféle nemzetiségű és rasszú szamurájok grasszáltak keresztül-kasul a szigetországon. A másik felhördülés a szerelmi kapcsolatokat érintette, amelyeknél választható opció a meleg románc. Mondjuk úgy, hogy az elmúlt évek tükrében ezeknél az eseteknél már csak a szemöldököm húzom fel, nem magam – de ettől függetlenül érdekelt, mit hoznak ki ebből az egészből, és az úgynevezett „woke” mennyire teszi tönkre az élményt.

Ha pedig már téma és korszak, akkor ejtsünk szót az Assassin's Creed Shadows történetéről is. Ez a XVI. századi Japánba repíti vissza a játékosokat, az Azucsi-Momojama-korként számontartott időszakba, mikor a szigetország pont változó korba lépve nyitott a fejlődés és az új, nyugati technológiák felé. Ez persze még nem űrtechnológiát jelent, de például megjelentek a lőfegyverek, melyek hatalmas előnyt jelentettek a pengék ellen. Miközben pedig az Onimusha-sorozatból is ismert hadúr, Oda Nobunaga éppen haderejének hatékonyságát bizonygatja, két árnyék lép elő a mindent elsőprő hadigépezet okozta sötétből. Ők a Shadows főszereplői, Jaszuke és Naoe.

Assassin’s Creed Shadows

A széria 11. teljes értékű (mellékszálakkal együtt 14.) tagja majdnem minden elemet használ valamilyen formában, amelyet korábban szerettek a rajongók, sőt némi újdonságot is hoz. Az különösen jópofa megoldás, hogy a két karakter nemcsak nemében tér el, hiszen míg Naoe inkább a korai epizódokat idéző lopakodásban és orvul gyilkolásban remekel, addig Jaszuke az Odyssey-vonal harc-orientáltabb játékmenetét biztosítja. Persze van mászás, kapaszkodás, kötéllel lengedezhetünk és épületek tetejére is feljuthatunk, sőt a guggolás mellett most már kúszhatunk is, illetve a rejtőzködés sem csak a szárazföldön működik, hiszen a vízben bambusznáddal lélegezve bújhatunk el.

Ez a térkép azonban tényleg óriási. Hegyekkel és völgyekkel, folyókkal és tavakkal, kis falvakkal és nagyvárosokkal. És persze számtalan összecsapással, melyekben a megnyitható képességekkel és a fejleszthető, színkódolt eszközökkel mi magunk is egyre hatékonyabbá válunk. Ilyenformán tehát nincs nagy meglepetés. A búvóhelyek építése-fejlesztése-csinosítgatása már inkább az, bár ez is csak egy praktikus kis adalék, nem kimondottan lényeges funkció. Sőt, ha a teljes egészre nézek, akkor igazából a Shadows egy tipikus Assassin's Creed-játék, amely felvonultat minden lényeges eszközt, amit a sorozat használ, hogy mindezt a feudális Japánba építse be. És a helyzet az, hogy működik.

Woke vagy sem, játékként működik

Persze a nagy kaland a játékosok ingerküszöbétől függően 10-20 óra után ismétlődővé válik, hiszen ugyanazt csináljuk újra és újra, de eleinte az atmoszféra és a kimondottan szép környezet varázsa abszolút teszi a dolgát. Az sem különösebben izgatott, hogy Jaszuke milyen bőrszínű (sőt, nem is nagyon játszottam vele), meleg kapcsolatokba meg nem mentem bele. Így kifejezetten élveztem a régiók felfedezését, a karakterek megismerését, a gyűjtögetést és a célpontok likvidálását. Ha 30 ezer forintért ez működik, akkor alapvetően nem beszélhetünk rossz játékról.

Persze jó lenne egy kimondottan újító jellegű játék a Ubisofttól, ami nem a méret a lényeg és a DEI (sokszínűség, esélyegyenlőség és befogadás) alapján készül, ráadásul úgy tart mértéket és újít, hogy amiatt akár még az év játékának is nevezhetjük. De erre azért mostanság kevés az esély, hacsak Musk fel nem vásárolja az egész hóbelevancot. Azt mindenesetre nyugodt szívvel leírhatom, hogy a woke-tól, az ehhez kapcsolódó megoldásoktól egy játék vagy film sem lesz jobb, ezért is felesleges erőltetni, pláne, hogy elveszi az energiát a fontosabb dolgok és a kreativitás elől.

Ezzel szemben rosszabb sem lesz tőle valami, ami egyébként jó, így ha valaki felnőttként a helyén kezeli, problémát sem okoz. A valódi probléma ugye ott van, hogy ezek az elemek csendben és észrevétlenül épülnek bele a fiatalok gondolkodásmódjába. A legfőbb kérdés így maximum az, hogy biztosan az Assassin's Creed Shadows az a játék, amire a 10-16 éves gyerekednek szüksége van? Vagyis tessék végre komolyan venni a korhatár-besorolást!