„A hatalom fél a békés, de határozott tüntetésektől. Ezért dúl-fúl a Kúria határozata miatt, amelyik megengedte, hogy az Erzsébet hídon is lehessen tüntetni. Sőt, már azon gondolkodnak, hogy emiatt kéne egy jó kis törvénymódosítás.
Lassan majd olyan törvényt is hoznak, hogy ellenzéki tüntetést egyáltalán ne lehessen tartani, mert az olyan zavaró. Értsük jól: ez nem vicc, ha megengedjük, idáig is el fognak jutni.
Azoknak az autósoknak, akit zavartak a lezárások, üzennék pár dolgot:
– sajnáljuk, de értük is tüntetünk, még ha közülük a Fidesz által megtévesztett emberek nem is tudnak róla.
– azért döcögnek egyre ócskább, útnak alig nevezhető kátyútengeren, mert a hatalom szétlopta az erre fordítható pénzeket (is). Azért merte megtenni, mert nincsen demokrácia és ezért nem fél a következményektől.
– lehet, hogy a több ezer honfitársunk tüntetése sért bizonyos jogokat. A miniszterelnököt körülvevő szűk kör azonban több millió ember jogait sérti folyamatosan.”