Még mindig fáj

„Még mindig fáj. Nem önmagában a szenvedés felidézése, hanem a tény, hogy a tettesek túlnyomó része ágyban párnák között halt meg. Emlékszem 1989 karácsonyára és a VHS felvételre, amikor a kivégzőosztag szitává lőtte a Ceausescu házaspárt. Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. E képsorok akkor rengeteg emberben oldották a feszültséget. 

Sokan érezték úgy, hogy van igazság a földön. Még a legjámborabb, mélyen vallásos erdélyi református barátaim is azt mondták: »Kárhozatot nem kívánunk nekik – de halált azt igen. Ez a kivégzés most a karácsonyi ajándék az erdélyi magyarság számára.«

Kemény szavak ezek – mondhatná erre valaki. Valóban. De milyen jogon minősítjük mi a jólétből utólag azoknak az embereknek a fájdalmát, akiknek édesapját, édesanyját fizikailag megsemmisítették vagy testben, lélekben megnyomorítva engedték haza a lágerből, börtönből.

A Ceausescu házaspár kivégzése a ritka, üdítő kivételek közé tartozik. A Szovjet birodalomnak és Mao Kínájának nem volt Nürnbergi pere. Nem volt a Rákosi és a Kádár-rendszernek sem. A Recskről, az Andrássy út 60-ból hazatérőkkel olyan titoktartási nyilatkozatot írattak alá (vagy szóban fenyegették meg őket), amit a többség valóban nem mert megszegni és élete végéig hordozta magában a megaláztatást, a gyötrelmeket, a halott cellatársak emlékét.  

A Kádár-rendszernek nem volt Nürnbergi pere, ezért az avós és pufajkás tömeggyilkosok és szigorúan titkos tisztek gyerekei ismét hatalomra juthattak a Szabad Demokraták Szövetségének és az MSZP-nek a színeiben. Most pedig unokáik, dédunokáik viszik tovább büszkén a zászlót a jelenlegi baloldali pártokban.

Emlékezzünk vissza! Milyen frusztrációt okozott, mikor azzal szembesültünk, hogy a »Szabad világ« lepaktált a magyarországi kommunisták utolsó  -  a bársonyos elitváltást előkészítő  - nemzedékével. Emezek kiárulták nekik az országot - a nyugatiak cserébe szemet hunytak a tömeggyilkosságok, és a karhatalom szadizmusa felett. Most legalább három nemzedék él ebben az országban, amelyik mélységesen csalódott a Nyugatban. 

A Nyugatban, amelyikről közben kiderült, hogy elhagyta hitét, ezért szégyelli történelmét, gyönyörű művészetét, egyedülállóan csodálatos keresztény kultúráját.
A kozmopolita, progresszív elit, amelyik ide juttatta kontinensünket szobrot állított Marxnak, Horn Gyulának Brüsszelben – idehaza pedig támogatja az egykori elkövetők unokáit. 

Ezért fontos tudatosítanunk magunkban: ezek nem vesztek el, csak átalakultak. Éppen ezért kiemelt jelentőségű a mai rendezvény, melyet megtisztelő feladatom lezárni. Hivatásunk nem pusztán a megemlékezés (az egyszerűen kötelességünk); hivatásunk, hogy elmondjuk a soron következő nemzedéknek: az emberi romlottság örök. Új és új formában jelentkezve mindig veszélyt hordoz. Ahogy David Hume skót filozófus zseniálisan fogalmazott: »It is seldom that liberty of any kind is lost all at once.« azaz »Ritkán veszítjük el egy csapásra szabadságunk minden formáját.«

Tisztelt egybegyűltek, kedves Barátaim, a Gulág-kutatók közössége és a Magyar Nemzeti Múzeum hatalmas dolgot tett.
Köszönöm Nektek, hogy megtöltöttétek tartalommal ezt a két napot és tudtára adtátok Európának: Nincsen egyrész, meg másrészt. Csak egyrészt van. 
A szabadság – ugyanis - mindig legfeljebb egy nemzedék távolságra van a kihalástól – ahogy Ronald Reagan, az Egyesült Államok 40. elnöke mondta. 
Köszönöm, hogy meghallgattatok! Köszönöm a szervezést a Társaságnak, az Intézetnek és a Múzeumnak!
PLM, 2025. február 25.
Elhangzott: a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából. 
Szervező: A GKNT és az MNM.”

Nyitókép: Facebook