Imre atya építő szellemiségét és rendíthetetlen optimizmusát a lehetetlennek ható körülmények között is következetesen megőrizte.
(Nyitókép: Ujvári Sándor/MTI)
Kozma Imre atya csendben belépett az égi ajtón. A tanító, a közösségszervező, az elesettek gyámolítója, a közélet bátor harcosa – számos minőségben ismertük és szerettük őt, most örökre távozott közülünk.
Érdemes felidézni azt az üzenetet, amit lapunknak adott utolsó interjújában fogalmazott meg: „Az istentagadás, ami a múlt elfelejtéséről – ha nem is a teljes eltörléséről – szól, s amit ma divatos szóval progressziónak hívunk, egyre inkább meghatározza hétköznapi gondolkodásunkat. (…) Ezzel ellenkezve a megmaradásunk zálogát jelentő örökséget vissza kell hozni a társadalom életébe.”
Könnyen érthető, tisztán csengő gondolatok, mégis messze tévelygünk attól, hogy a gyakorlatba ültethessük őket. Távol bolyong e szellemiségtől Európa, súlyos árnyékot vetve a jövőre.
Kozma Imre életpéldázata, tanítása egyszerű és mégis rettenetesen nehéz. Egyszerű abból a szempontból, hogy világosan megfogalmazhatók a küldetésének alapjait jelentő értékek. Cselekvő szeretet, a békéhez való állhatatos ragaszkodás és a közösségbe vetett hit.
Ezek a mozgatók vitték előre akkor, amikor a hatvanas évek nyomasztó egyházpolitikai légkörében frissen felszentelt papként munkához látott, vagy amikor később a zugligeti plébánián virágzó ifjúsági közösséget szervezett. Ezek az elvek munkáltak benne a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalapításakor, vagy amikor a romániai forradalom kitörésekor több teherautónyi segélyt juttatott el Erdélybe.
Öröksége a tetteiből kivilágló vezérelvek ellenére borzasztó súllyal nehezedik ránk, gyarló utódokra.
Imre atya ugyanis építő szellemiségét, értékhűségét és rendíthetetlen optimizmusát a fojtogató, olykor lehetetlennek ható körülmények között is következetesen megőrizte.
És e téren bőven tudunk tőle tanulni.
Főleg akkor, amikor képtelenek vagyunk európai szinten választ adni arra a „dilemmára”, hogy Ukrajnában a béke vagy a háború elnyújtása jelent megoldást. Vagy amikor a tengerentúli ideológiáktól feláztatott térben képtelenek vagyunk kimondani, hogy a hagyományos értékek, a kultúra megőrzése és a család szentsége jelentik a jövő zálogát.
Kozma Imre atya a külhoni magyarságot magára sosem hagyó gondoskodása pedig arra tanít minket, hogy a nemzetet nem darabolhatja szét héthatár; összetartoztunk és mindig össze fogunk tartozni. Ez pedig következetes nemzetpolitikát igényel a jövőben is.
Ha kontinentális szinten a brüsszeli áramlatokkal nehéz is dacolni, e kérdésekben kötelességünk legalább nemzeti egységet teremteni. Ezt kívánja Kozma Imre atya életpéldája és a megmaradás örök parancsa is.
Magyar Péter egyszerre utasítja el a migrációs paktumot és keres kompromisszumot az EU-val, miközben milliárdos bírság és befagyott források nehezítik a helyzetet. Az új kormány előtt kemény döntés áll: engedmény vagy konfrontáció Brüsszellel. De mi is az a migrációs paktum? Most mindent elmondunk!
„A kereszténységet és az erkölcsöt nem lehet helyettesíteni pénzzel és képmutatással” – húzta alá a Fidesz volt országgyűlési képviselőjelöltje.
A másik oldalon? Inkább ne is menjünk ennél tovább.
A legnagyobb ellenszélben vált sikeressé a már a hazai mozikban is látható, bibliai témájú animációs film.
A Tisza Párt önkéntes Lenin-fiúja hozta a formáját.
Van, aki számára rögös út vezetett a megtérésig, másoknak mindig is magától értetődő volt.
Ciki lenne Szent István országaként végleg elmaradni mögöttük. Francesca Rivafinoli írása.
Azonnal eredményeket akarnak kicsikarni az ukránok.
Kispest után az Üllői úton is.
