(Nyitókép: Ujvári Sándor/MTI)
Kozma Imre atya csendben belépett az égi ajtón. A tanító, a közösségszervező, az elesettek gyámolítója, a közélet bátor harcosa – számos minőségben ismertük és szerettük őt, most örökre távozott közülünk.
Érdemes felidézni azt az üzenetet, amit lapunknak adott utolsó interjújában fogalmazott meg: „Az istentagadás, ami a múlt elfelejtéséről – ha nem is a teljes eltörléséről – szól, s amit ma divatos szóval progressziónak hívunk, egyre inkább meghatározza hétköznapi gondolkodásunkat. (…) Ezzel ellenkezve a megmaradásunk zálogát jelentő örökséget vissza kell hozni a társadalom életébe.”
Könnyen érthető, tisztán csengő gondolatok, mégis messze tévelygünk attól, hogy a gyakorlatba ültethessük őket. Távol bolyong e szellemiségtől Európa, súlyos árnyékot vetve a jövőre.
Kozma Imre életpéldázata, tanítása egyszerű és mégis rettenetesen nehéz. Egyszerű abból a szempontból, hogy világosan megfogalmazhatók a küldetésének alapjait jelentő értékek. Cselekvő szeretet, a békéhez való állhatatos ragaszkodás és a közösségbe vetett hit.