Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Megint a józan ész ellen

2024. május 29. 11:24

Szijjártó Péter ráerősített arra, hogy az EU magyar fiatalokat sorozna be és vinne harcolni.

2024. május 29. 11:24

„Új irányt vett a Fidesz kommunikációja. Illetve egyáltalán nem; visszatért a két és fél évvel ezelőtti útra. Akkor bevált, kétharmados sikerhez vezetett, miért ne működhetne most is. Emlékszünk ugye: az orosz agresszió elindítása után Márki-Zay egy interjúban arra a kérdésre, hogy küldene-e magyar katonákat Ukrajnába, azt az egyébként magától értetődő választ adta, hogy ha ezt a NATO kérné, igen. 

MZP abból az egyszerű tényből indult ki, hogy Magyarország részese az atlanti szövetségnek, vagyis kötelessége volna részt venni a közös fellépésben, ha lenne ilyen. Az orbáni propagandagépezet ebből a mondatból építkezett és ijesztett rá a magyar társadalomra: ha az ellenzék – szerintük: a baloldal – nyerné a választásokat, fiainkat már másnap az ukrán fronton találnánk. Látjuk, tudjuk, az egész teljes mértékben hazugság volt, a NATO nem kért ilyesmit tőlünk, mástól sem, így persze az sem igaz, hogy Orbán győzelme jelentette a biztosítékot a magyar családoknak.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Most hasonló akciót indít a kormány/párt. Hétfőn a miniszterelnök interjút adott a Megafonnak – az örök provokátor, az ellenzéket vegzáló, szavait kiforgató »riporter« most olyan volt, mint a bólogató kutya –, és abban kvázi hosszan eltűnődve beszélt arról, hogy az EU besorozná egy központi hadseregbe a magyar fiatalokat, hogy aztán a frontra dobja őket, de ő ezt nem engedheti meg, mi ezt már megtapasztaltuk Voronyezsnél, a II. világháborúban, ahol magyar katonák tízezreinek életébe került hadtörténetünk legnagyobb katasztrófája. Aztán, ugyancsak hétfőn, Szijjártó Péter az EU-s külügyminiszterek találkozóján, ahol Magyarország megint csak egyedül vétózott a segítségnyújtás ellen, ráerősített arra, hogy az EU magyar fiatalokat sorozna be és vinne harcolni. Már e két megszólalást követően lehetett érezni: ez az új kommunikációs irány. 

A háborúpárti baloldal, amelyet az országot beborító plakáterdő is hirdet, majd Orbánt a béke letéteményeseként bemutató újabb vizuális »élmény után« erre helyezik majd a hangsúlyt. Arra, hogy Brüsszel vinné a fiainkat. És lőn: a kedd reggeli Magyar Nemzet induló címe már ez volt: »Brüsszel magyar fiatalokat küldene az ukrán frontra«. Az ugyancsak kormánypárti bulvárlap, a Bors címlapján idézet Orbántól: »Magyar fiatalok más érdekében ne legyenek katonák.« Igazán nem lennék meglepve, ha valahol máris nyomnák az új óriásplakátokat, amelyek öles betűkkel üzenik: EU – el a kezekkel a magyar fiataloktól!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Korrupt Kornél
2024. május 29. 22:10
petya, hagyd abba, vonulj vissza! Nyugodtan pihenhetsz a guruló dollárok rádeső részéből! Itt csak égeted magad és egyre jobban érezni agyilag nagyon gyengülsz!
Válasz erre
10
0
Kormánypárti2
2024. május 29. 20:05
Beszélj már Manféddal faszarc! Márpedig az ellenzék véresre nyalná a seggét ha kormányon lenne.
Válasz erre
10
0
akiaki
2024. május 29. 19:39
kakilnod is kell?
Válasz erre
6
0
DE JÓ
2024. május 29. 18:31
Ez a büdös szájú zsinagóga szégyene már megint böfögött egyett. Ennek az a szellemi színvonala, hogy mekkora hazugság a tömeges muszlim invázió, hiszen sehol egy migráns... Most éppen ott tart, hogy hazudik a kormány, hiszen nem kért olyat a NATO, hogy a magyar fiatalok menjek a háborúba... JA. MÉG. Ekkora mocsok barmot... Az meg külön minősíthetetlen, hogy a II. Magyar Hadsereg halála neki nem tanulság, hanem csak kampányfogás... Büdös szájú, mocsok barom...
Válasz erre
10
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!