Nyitókép: Fortepan
***
Gyerekként a történelmet jelenként éltem meg: abban reménykedtem a történelemórákon, hogy nem veszítjük el a mohácsi csatát, hogy mégis megnyerjük a szabadságharcot, hogy a tárgyalások sikerülnek, és legalább a magyar többségű területeket nem veszik el Magyarországtól. S ugyanezt éreztem a holokauszttal kapcsolatban is.
Hátha ellenáll a magyar hadsereg a németeknek. Valaki figyelmeztesse a vidéki zsidóságot. Ne árulja el Magyarország a zsidó lakosait.
Mindez persze hiábavaló volt. A múlton nem lehet változtatni.
Mégis eszembe jut ez időnként, különösen ha eljön március 19-e, melyről Elie Wiesel így írt: „Jeremiás és Jób azt mondanák, átkozott legyen ez a nap.”* A Shoah Foundation hatalmas videókönyvtárában több ezer holokauszt-túlélő vallomása található, amelyek között sok magyar zsidó is elmondja történetét. Ezekben a történetekben mindig szerepel 1944. március 19., a német megszállás napja.
Ekkor kezdődött el a magyar történelem egyik, ha nem a legsötétebb fejezete.
A nyugati világ vezetése ekkor már nagyon is tudta, hogy mi történik a koncentrációs táborokban. Kevéssé ismert, hogy az amerikai lapok (köztük a New York Times is) 1944 tavaszán rendszeresen beszámoltak arról, hogy mi történik Magyarországon. David S. Wyman amerikai történész a témában írt könyvében, a The Abandonment of The Jews-ban felidézi, hogy a deportálások megkezdése után mindössze három nappal a Times megírta, hogy megkezdődtek a transzportok és a magyar zsidókat „haláltáborokba viszik Lengyelországba.”
Wyman arról is ír, hogy 1944 júliusában 40 ezer ember demonstrált New Yorkban a magyarországi zsidóságért.
Az amerikai kormányzat 1944 elején létrehozta a War Refugee Boardot, (Háborús Menekültek Bizottsága) amelynek egyik fő feladata a megmaradt zsidóság kimentése volt Európából. Wyman szerint ez egy megkésett lépés volt. A korábbi években, még a háború előtt a nyugati világ elutasította, hogy segítse az európai zsidók emigrációját (lásd: 1938-as Evian-konferencia, ahol az országok a zsidó menekültek befogadása ellen döntöttek). 1944-ben azonban már csak a magyar zsidóság volt szinte érintetlen (kivétel a Kamenyec-Podolszkijba elhurcolt és lemészárolt Magyarországra menekült zsidók esete, valamint a munkaszolgálat). A WRB azonban mindössze nyolchetes volt, mikor a németek megszállták Magyarországot. A nácik így akadályozták meg, hogy a magyar vezetés kiugorhasson a háborúból.