A Bauer- és Ungváry-féle balliberálisok megpróbálják megmagyarázni nekünk azt, hogy mindez igazságos volt, sőt jól is jártunk vele. Talán még köszönettel is tartozunk!
„Igen, Trianon lehetett volna rosszabb, de ezt kompromisszumnak nevezni, mint teszi azt Ungváry, több mint eufemizmus – ez tényferdítés, magát magyarnak mondó embertől pedig a Stockholm-szindróma gyanúját felvető lelki probléma. Kompromisszum lehetett volna az etnikai határvonal meghúzására való törekvés, aminek eredményeképpen nagyjából a Horthy-korszak revíziós sikerei utáni 1941-es Magyarország rajzolódhatott volna ki.
Az pedig egyenesen észveszejtő, hogy bő száz évvel az országunkat feldaraboló békeparancs aláírása után akad magyarul beszélő ember, aki tagadja annak diktátumjellegét, aminek semmi köze ahhoz, hogy milyen mértékben teljesültek a szomszéd országok követelései.
A diktátumjelleg abból adódik, hogy egy nagy részben megszállt, lényegében védekezésképtelen országra kényszerítették rá a győztes nagyhatalmak a maguk elképzelését, ami éles ellentétben állt a népek önrendelkezési jogával.
Annak érzékeltetésére, hogy miként viszonyult a szóban forgó békeszerződés az értékelvekhez, hadd idézzem Alkonyi László borszakírót, aki a csángók boráról írott eszmefuttatásában a következőket fogalmazta meg:
»Míg Trianon előtt Erdélyben a román oktatás magasabb színvonalon állt, mint Óromániában, s a román iskolákban az is gondot okozott, hogy a magyar nyelvet legalább tantárgyként oktassák, addig a mi moldvai csángóinknak a magyar iskoláikért, a magyar miséikért egyaránt kemény és állhatatos harcot kellett folytatniuk. Amíg a románság küzdött erdélyi testvéreiért, addig a magyarok alig tudtak moldvai véreikről. Ha a békeszerződések az igazságról, az igazságosságról, a kisebbségek elnyomásának enyhítéséről szólnának, bizonyosan nem Erdély hovatartozásáról, inkább Moldva északnyugati területeinek Magyarországhoz csatolásáról vitatkoztak volna Trianonban.«
Ungváry a Monarchia népeinek szaporodási rátájára hivatkozva azt állítja, hogy nem lett volna egyben tartható a történelmi Magyarország. Ezzel szemben nem nehéz belátni, hogy magyar impérium alatt azok az asszimilációs folyamatok, melyek eredményeképpen olyan, masszív magyar többségű városokban, mint Kassa, Nagybánya vagy Arad, nemzettársaink részaránya tíz százalékra vagy az alá esett, fordított előjellel mentek volna végbe, és ma akár negyvenmilliós, zömmel magyar lakossággal bíró középhatalom lehetne hazánk.
Legmellbeverőbb Ungvárynak a média által legtöbbet idézett gondolatmenete, miszerint nem jártunk rosszul Trianonnal, hiszen a fejletlenebb területeinket csatolták el. Példát is hoz, miszerint ez olyan, »mintha Budapestről levágnák Kelet-Magyarországot. A budapesti adófizető sokkal jobban járna«.
Ez cinikus, abszurd, nem mellesleg ténybelileg is cáfolható gondolatmenet. Tagadhatja-e bárki, hogy az integer Magyarország egy jól működő, felívelő pályán levő gazdasági egység volt, amivel mindenki jobban járt anyagi szempontból, mint a szétdarabolással?
E sorokat olvasva Göncz Árpád emlékezetes kijelentése jut eszembe, amit apám, Borbély Imre tett közkinccsé a Harc a nemzet érdekében című kötetének Tóth Károly Antal által készített életútinterjújában.
Személyesen is megéltem, hogy Göncz Árpádnak megvolt az érzéke ahhoz, hogy mosolyogva, kedélyesen szúrja lelken a nemzetben gondolkodó magyar embereket.
Amikor 1998-ban az akkor még Csoóri Sándor által vezetett Magyarok Világszövetsége delegációját fogadta köztársasági elnökként az Országgyűlés épületében, azzal kezdte a világ magyarságának címzett mondandóját, hogy nem szereti a »-ság-ség«-re végződő fogalmakat. Vagyis a magyarság közösségként felfogása ellen emelte fel a szavát.
A XX. század elején az akkori baloldal a szabadkőművességgel karöltve ránk hozta az ország szétdarabolását, a kommunisták igyekeztek az egészet kitörölni a közemlékezetből, míg a Bauer- és Ungváry-féle balliberálisok megpróbálják megmagyarázni nekünk azt, hogy mindez igazságos volt, sőt jól is jártunk vele. Talán még köszönettel is tartozunk!
S ezek az emberek nevezik kirekesztőnek azt, aki meg meri állapítani mindezek alapján, hogy ők nem képezik részét a magyar nemzet érzelmi szolidaritáson (is) alapuló közösségének.”
***
Nyitókép: Képernyőfotó
Migrációs politika, gender, Brüsszel, háború, Isten-Haza-Család. Zászlóégetés. Számos dologról kérdeztük Lenhardt Balázst, akinek Magyar Péterről is megvan a véleménye.
A legendás miniszterelnök „munkája a köz javát, a magyarság javát szolgálta, hibái és tévedései voltak, mint mindannyiunknak, de az összkép példát adó lehet” – fogalmaz a történész a Mandinernek.
Ugyan már, a nagyhatalmak diktáltak és a szomszédaink.
A kassai, a poprádi és a pozsonyi repülőtér is leállt.
A 20. századdal foglalkozó magyar történészt főként a nemzeti minimum kérdése, a nemzet lényege és a személyiség szerepe foglalkoztatja a történelemben.
Nekünk nem volt Atatürkünk, csak egy vörös grófunk, meg egy általa ránk szabadított tanácskommün.
Elemzést adott ki az Alapjogokért Központ.
„Az amerikai nép nevében bocsánatot kérek ezért a viselkedésért” – mondta Bryan E. Leib.
