Miben lenne más ma Magyarország, ha az ellenzéki pártok nyertek volna?

„De ha nyernek az ellenzéki pártok, ha a társadalmi valóság megváltoztatása felől tekintjük, miben lenne ma más ma Magyarország?

Válaszuk a politikai elit jobb minőségét emeli ki: kevesebb korrupció, kevésbé autoriter kormányzás, több szakmaiság (bármit is jelentsen ez), kevesebb kultúrharc. Innentől kezdve pedig hirtelen nagyon is releváns kérdés lesz, hogy milyen ember Orbán Viktor, azaz hirtelen nagy politikai jelentőségre tesz szert a korrupció, a jelenlegi kormány erkölcsi minősége – innen pedig egyenes út vezet a szekértáborharcokhoz, a személyeskedő, polarizálódó politikához. A Magyarázat mindenre politikai ajánlata tehát nem csak üres, de téves is.

Az antipolitika tehát nem apolitikus, sőt, kifejezetten fontosnak tartja pl. a pártpolitikai küzdelmeket – de szkeptikus azok társadalomformáló jelentőségével. Az antipolitika ígérete így fent politikai cirkusz, lent viszont társadalmi állandóság. A vidéki szavazókat ugyan vissza szeretnék hódítani, de a kistelepülések társadalmi valóságáról (Kovács Imre szavaival, a felülről történő integrációról) még csak nem is beszélnek, nem hogy meg tudnák azt törni.

A magyar társadalom demokratikus újjáépítéséhez szükséges anyagi erőforrásokat mindenesetre soknak találta a 2010 előtti ancien régime fiskális-gazdasági konzervatív »szellemi« »elitje«, amely lassan másfél évtizede nem hajlandó szembenézni az általa okozott pusztítással. A valódi demokratikus újjáépítéshez ugyanis nem csak demokratikusabb választójogi törvényre lenne szükség – persze arra is – hanem az embereket szolgáló gazdaságpolitikára, jól működő állami rendszerekre az oktatástól a vasútig, szociális ellátórendszerre, megélhetést nyújtó nyugdíjakra, és így tovább. Ezekért pedig fel kell vállalni jelentős infrastrukturális beruházásokat, megnövekedett folyó kiadásokat, konfliktusokat bizonyos érdekcsoportokkal, többek közt a gazdasági elittel.

Látjuk, ahogy ezt Surányi György vagy Király Júlia, a ‘22-es ellenzéki összefogás vezető gazdaságpolitikusai megteszik? Hiszen ők abban a megszorító-privatizáló politikában hisznek, amelynek áldásos társadalmi, gazdasági és politikai következményei legkésőbb 2010-ben mindenki számára nyilvánvalóvá kellett, hogy váljanak. Persze, számukra az volt a tanulság, hogy nem csinálták elég erélyesen.”

***

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán