Ilyen Magyarországot akarunk!

2023. szeptember 27. 11:49

Demokratizáljuk a demokráciát.

2023. szeptember 27. 11:49
Dobrev Klára
Dobrev Klára
Népszava

„Nekünk, európai szociáldemokratáknak más ajánlatunk van Magyarország számára!

Azt ajánljuk, hogy vegyük vissza saját államunkat. Az emberek államát kell létrehozni, amely vigyáz ránk, amely nem engedi, hogy az üzleti, politikai hatalmasok fontosabbak legyenek nálunk.

Az emberek állama az emberek megbecsülésének állama. A megbecsülés nem az ember származásának, iskolai végzettségének, munkahelyi beosztásának szól, hanem minden egyes embernek önmagáért jár. Mert minden ember ugyanannyit ér, korától, szakmájától, lakó- vagy munkahelyétől, hitétől, vallásától függetlenül. A magyarok állama, az emberek állama alázattal szervezi, vezeti, irányítja az állampolgárok közösségét, megbecsülve valamennyi embert, polgárt, akik sokfajta, olykor mások számára láthatatlan egyéni és csoportos erőfeszítést tesznek azért, hogy jobban, boldogabban, biztonságban éljenek.

1. Az emberek befizetett adójukért joggal várnak el tisztességes iskolákat, rendelőintézeteket, kórházakat. Az államnak kötelessége, hogy számonkérhető és kikényszeríthető módon azonos minőségű, magas színvonalú szolgáltatást nyújtson valamennyi polgárának. Az állam nem válogathat az emberek között szociális helyzetük, lakóhelyük vagy éppen a kormányzópárt ízlése szerint. Az állam feladata, hogy közszolgáltatások nyújtásával, jó minőségű oktatással, egészségügyi és szociális ellátással mérsékelje az egyenlőtlenségeket, hogy esélyt és biztonságot kínáljon mindenkinek. Különösen erős az állam felelőssége a kiszolgáltatott helyzetben lévő polgárai, közöttük a gyermekek és az idős honfitársaink iránt.

2. Ma a dolgozó emberek arányaiban több terhet viselnek, mint a tőke. Az szja mellett az ő bérüket terhelik a járulékok, ők fizetik az állami bevételek legnagyobb részét képező áfát. Az állam bevételeinek jelentősebb része az ő adójukból származik. Miközben a robotizáció, a mesterséges intelligencia és a digitalizáció elterjedésével emberek millióinak a munkahelye kerül veszélybe, a másik oldalon, az alig adózó nagyvállalatoknál hatalmas extraprofitok keletkeznek. Ezt az embereket gúzsba kötő arányt meg kell változtatni. Több terhet kell viselniük a nagyvállalatoknak és a tőkének, és kevesebbet az embereknek. A nagyobb vagyon nem több joggal, hanem több felelősséggel jár együtt. A vállalatok, a vagyonos emberek nagyobb részvételét a közteherviselésben hazafias kötelességnek tartjuk. Elvárjuk, hogy fizessek többet a milliárdosok, mint azok, akik máról holnapra élnek.

3. A jövedelem nem egyszerűen a napi megélhetést szolgálja, hanem a biztosítéka annak is, hogy az ember nem lesz alávetett kiszolgáltatottja másoknak, nem hatalmaskodhatnak felette. A szabad emberi lét egyik legfontosabb feltétele a biztonságot jelentő, tisztességes jövedelem. Az alapvető megélhetést biztosító jövedelem nem lehet jövedelemadó tárgya.

4. Komolyan vesszük a klímaváltozás súlyos veszélyeit. Tegnap még úgy beszéltünk a klímaváltozásról, mint amely a gyerekeink, unokáink életére jelent súlyos veszélyt. Ám ha csak a kanadai, a franciaországi, a görögországi, korábban soha nem látott mértékben pusztító erdőtüzekre, az aszályokra, a növekvő számú hurrikánokra, a velük együtt járó éhínségre, járványokra gondolunk, ma már azt kell mondanunk, hogy a mi életünkre is roppant fenyegetést jelent a klímaváltozás. Most kell cselekednünk, mert ha nem tesszük, az emberiség egész jövője reménytelenné válik. A zöld átállásnak is igazságosnak kell lennie: a terheit elsősorban azoknak kell viselniük, akik hasznot húztak a klímaváltozást előidéző gazdaságból – a nagyvállalatoknak. Ugyanakkor különösen vigyázni kell arra, hogy sem a klímaváltozás, sem a zöld átállás ne hozza az eddigieknél is nehezebb helyzetbe a kiszolgáltatott, sérülékeny társadalmi csoportokat.

5. A világ roppant módon és egyre gyorsabb ütemben változik. Tegnap még csak a robotizáció és a számítógépek, holnap már a mesterséges intelligencia uralja nemcsak a gazdaságot, hanem a mindennapi életünket is. Minden eddiginél többet kell fordítani oktatásra. Ez nem csupán versenyképességi kérdés. Ebben a rohamosan változó világban szorong és elbizonytalanodik az az ember, aki nem tud lépést tartani. A gyerekeinknek tőlünk kell megszerezniük azt a tudást, amellyel holnap a nekünk még ismeretlen világban helyt tudnak állni. Ehhez magának az oktatásnak is meg kell újulnia. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy Magyarország ezeknek a változásoknak a győztese lehessen.

6. Demokratizáljuk a demokráciát. El kell zárni a hatalmasok privilegizált hozzáférését, lobbizási lehetőségét a közdöntések befolyásolására, és lehetővé kell tenni, hogy az embereknek sokkal erősebb beleszólásuk legyen az életünket meghatározó döntésekbe. Soha nem hozunk döntéseket az érintettekkel való érdemi párbeszéd nélkül.

7. Tökéletes lenne a nyugati demokrácia szabad világa? Egyáltalán nem. De nemcsak Magyarország, hanem Oroszország, Törökország és a többi autokratikus rendszer példája is azt mutatja, hogy a nyugati világtól, a demokráciától való elfordulás nem jólétet, igazságosságot hozott az embereknek, hanem szegénységet és kiszolgáltatottságot. Éppen ezért Magyarország alapvető érdeke, hogy újra az európai népek közösségében találja meg a helyét. Igazságos, jólétben élő európai Magyarország csak egy erős és szolidáris Európában, az Európai Egyesült Államokban képzelhető el. Csak együttesen tudunk globális adót kivetni a multikra, erős határokon átnyúló szakszervezeteket építeni. Csak közösen tudjuk megmenteni bolygónkat a legnagyobb szennyezőktől, és közösen tudunk megálljt parancsolni a mérgező populistáknak. Csak közösen teremthetünk egy jobb és élhető világot.

És hogyan lesz ebből valóság? Győzelemmel, majd kormányzással. Egy gyökeresen más szemléletű, becsületes és hozzáértő kormányzással. A jobb, biztonságosabb, szabadabb élethez sok dolgot másként kell csinálnunk, mint az elmúlt évtizedekben. A Demokratikus Koalíció elnöksége és az Árnyékkormány egy erre vonatkozó ajánlatot nyújt Magyarországnak: www.szocialdemokrataajanlat.hu

Az elkövetkező hónapok során az Árnyékkormány szakpolitikákra lebontva, részletesen fogja bemutatni, mivel és hogyan készülünk egy igazságos és sikeres Magyarország felépítésére; hogyan válhat valósággá az ebben az írásban összefoglalt vízió. Kérem, kísérjék figyelemmel ezeket a tájékoztatókat, és osszák meg velünk észrevételeiket, javaslataikat. Így leszünk képesek arra, hogy közösen sikeressé tegyük egymást és a hazánkat!”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. szeptember 30. 14:36
A hidegrázó, vérgőzös bolsevizmus torokszorító lehellete legjobban éppen Dobrevböl árad. Ö az, aki legkevésbé kell a magyaroknak. Gyurcsánnyal legalább még jól be lehet rugni, de Dobrev nekünk semmire nem jó, semmire nem kell. Arrogáns és fennhéjázó fúria a Klára, Büszke nem lehet az Apró családfára. Ha ö hatalmat kap, nagy lesz annak ára, Egész magyarságunk mértéktelen kára. Öt posztokra jelölni örült gondolat, Vele országunk a múltba visszatolat. Nagyapja likvidált ártatlan foglyokat, Árva népünk hőseit, átkozottul sokat. A Dobrev kislány egy galád bajkeverő, Példaképe ki más, mint Rákosi és Gerő, Nö létére duzzad benne pusztító erő, Az unió hátszelében nagy ricsajt ver ő. Egész társulatuk húzzon a pokolba. Ö terelne minket közös, bús akolba, Ehhez őnagysága lenne a trójai faló. A bolsik világa nem magyarnak való.
Palatin
2023. szeptember 30. 14:33
Gyurcsány és Dobrev esténként egymás nyakába borulva, az üres pálinkás üvegek között, ezt dudorásszák: Mi nyugatos Magyarországot akarunk, Ezért ott minden tököt megvakarunk, Riszáljuk Verhofstadtnak buján farunk, Ha így folytatjuk lesz egy szép nyarunk. Magyarok érdekeire nagy ívban szarunk, Tudjuk, voksaikban soha nem bízhatunk, Brüsszelben ezért sündörgünk, kavarunk, Ott lesz majd Daniel, kire rácuppanunk.
cutcopy
2023. szeptember 29. 12:55
"Mert minden ember ugyanannyit ér, korától, szakmájától, lakó- vagy munkahelyétől, hitétől, vallásától függetlenül" Kivéve a Fidesz szavazókat akik tudatlanok és szégyelljék magukat..
august
2023. szeptember 29. 12:28
:) Ez a demokrácia demokratizálása olyasmi lehet, mint az 50%-al alkormányozás, vagy mégsem? A kapitalizmust is kapitalizálni fogják eközben? A Dk sorozatban hozza az olyan hihetetlen szóleleményeket, hogy az ember vesz egy nagy levegőt, és egy pillanatra meghökken, hogy ez most mi is akar lenni, vagy mit akar ezzel mondani?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!