Többen rosszul lettek az új magyar szuperbörtön építése közben
Az OMSZ az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a helyszínre nyolc mentőegység érkezett, és 24 ember került kórházba vizsgálatra.
Az Országos Mentőszolgálat hozta nyilvánosságra a videót.
Több médium is közzétette annak a biztonsági kamerának a felvételét, amin az látszik ahogyan egy mentőautó átszakítja a bokrok mögötti kerítést, és egy családi ház kertjébe csapódik szerdán Budapesten – kezdte posztját az OMSZ. A mentőszolgálat megjegyzi, több kommentelő a mentőtechnikust okolta a balesetért.
Ezt cáfolandó bemutatták, mi is történt pontosan a szirénázó jármű szemszögéből. A fedélzeti kamera felvételén jól látszik, hogy egy figyelmetlen sofőr miatt történt a baleset és nem a mentőautó vezetője hibázott.
Szerencsére a szállított beteg nem, bajtársaink pedig csak könnyebben sérültek az ütközés során, az anyagi kár azonban jelentős. Mielőbbi felépülést kívánunk!
– írták.
Nyitókép: Facebook