Öt dolog, amire megtanított a száraz november

„Micsoda? Ez mekkora f*szság” – nagyjából ebben a két mondatban lehet összefoglalni a legtöbb reakciót, amit arra kaptam, amikor bejelentettem: száraz novembert tartok. Persze erre számítottam is, nem ért meglepetésként, de hajtott a kíváncsiság, a kísérletezési vágy. Most, hogy itt a december, íme az 5 pontos szubjektív lista arról, mire tanított meg a száraz november:

1. Nem vagyok alkoholista. Nyilvánvaló, hogy a száraz november első és legfontosabb célja ez: hogy az ember tisztázza a viszonyát az alkohollal. Nekem személy szerint soha nem voltak gondjaim fizikai elvonási tünetekkel, és a száraz november alatt azt kell mondanom, a lelki sóvárgás sem kerített hatalmába. Ha a boltban elsétáltam a söröshűtő előtt, nem éreztem semmit. Ha épp a sorozatban, amit nézek, patakokban folyt a bor, egyáltalán furakodott a fejembe a gondolat, hogy „a rohadt életbe, de meginnék én is egy-két pohárral”. 

2. Közösség. Ahogy a bevezetőmben említettem: rengetegen inkább kételkednek, vagy egyenesen hülyeségként írják le az egész kezdeményezést. Nos, ebben a kérdésben rájuk ilyenkor nem kell figyelni, hanem meg kell találni a támogató közeget, akik ilyen-olyan okokból magukra vállalták ezt a kihívást. Akár csak ha egyetlen szerettünk is úgy dönt, vállalja velünk, már nyert ügyünk van. Rendkívül támogató, motivált és magas érzelmi intelligenciával bíró közegben találja magát a száraz novemberező ember, érdemes tehát nyitottan nekiindulni az egésznek.

3. Az ital élvezete tiszta fejjel. Tipikusan az a személy vagyok, aki a „jó hosszú nap után” szívesen legurít vacsora mellé egy-két pohár vörösbort, vagy doboz sört. Amit viszont egyáltalán nem szívesen „élvezek”, az az alkohol okozta enerváltság, amitől „elnehezül a fejem”, lassulok, stb. Erre tökéletes alternatívát adtak az alkoholmentes sörök és borok. Az ízt, a rítust ugyanúgy tudom élvezni, mégsem nehezül el se a gyomrom, és a fejfájás sem kínoz. Na és persze ha beüt a krach, és valahova menni kell autóval, akkor sincs okom aggodalomra. 

4. Alvás. Vannak emberek, akik másnaposan is maratont futnak, vért adnak, és megváltják a világot – mindezt még a reggel 9 órai munkakezdés előtt. Na, én pont nem ilyen vagyok. Ha már kicsit is berúgok, sejteni fogom, hogy nem lesz jó éjszakám. Általános tévhit, hogy az alkoholtól jó mélyen húzza a lóbőrt az ember, pedig voltaképpen a fordítottja igaz. Esetemben legalább is mindenképp: amikor csak lehetőségem adódott rá, 8-9-10 órákat aludtam, és nyoma sem volt sem fáradtságnak, sem kialvatlanságnak. 

5. Tudatosság. Tetszik vagy sem, minden ember más és másképp fog reagálni az alkoholra. Minden embernek máshol van a limitje, máshol van a toleranciaszintje. Az, hogy egy adott embernek mennyi esik jól, és mennyi az, ami már túl sok, azt egyedül egy ember tudja biztosítani: saját maga. Én azt már például biztosan tudom, hogy soha nem lesz már szükségem olyan mértékű ivászatokra, mint egyetem alatt, egész egyszerűen azért, mert a negatívumok messze felülmúlják azt a csekélyke pozitívumot. Az, hogy egy este (pár óra) erejéig igazán „ereszd-el-a-hajam” hangulatba kerüljek, nem éri meg, ha arra gondolok, hogy másnap egész nap rosszul fogom magam érezni, és ráadásul annyira be leszek lassulva, hogy a produktivitásomnak is lőttek. Nekem pont elég az 1-2 pohár bor okozta enyhe becsiccsentés. Valakinek ez is sok, és ez tök oké. Akkor neked hozok egy gyümölcslevet. Valaki pedig erre azt fogja mondani, hogy „höh, nyomorult pehelysúlyú”. Ezzel sincs bajom. Igyál akkor, pajtás, fizetem a következő pálinkádat!  

Nyitókép: Christophe Gateau / DPA / AFP