egyszer sem ismerte be a mainstream sajtó, hogy tévedtek, s az illegális bevándorlás valós veszélyt jelent az európai kontinensre,
illetve annak kultúrájára. Ami pedig Magyarország déli határánál történik, az szerinte elképesztő, s ebben ott van az egész európai elit súlyos felelőssége. Rámutatott: nagy a zavar a hazai ellenzékben is, aminek egy része a jelenleg legális és szigorú keretek között érkező vendégmunkások ellen uszít, miközben 2015-ben még az illegális migránsokat is beengedték volna.
„Az az Isten, akiről Köves Slomó beszélt, az ugyanaz az Isten, akiről mi beszélünk” – fejtette ki Jeszenszky Zsolt, visszautalva a Mandiner Reakció egy múltbéli adására, ahol Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija úgy nyilatkozott: „Isten áldja a magyar kormányt, hogy 2015-ben nem engedte több ezer muszlim letelepedését Magyarországon!”