Ne a kórházi ágylábakat számolgassuk, nem ez a lényeg!

„Kezdjük az egészségügyet érintő átalakítással, amely az elmúlt pár hétben is komoly visszhangokra talált. Mi az elsődleges célja az átalakításnak és milyen hiányosságokra reflektál elsődlegesen?

Ami most történik – kezdve a szűrésektől, az alapellátáson át, a magas progresszivitási szintű ellátásokig – az az egészségügy rendszerének átfogó felülvizsgálata. Erre azért van szükség, mert eddig nagyon merev szabályozási és finanszírozási rendszereket használtunk, amelyek nem javították, hanem rontották a betegellátást. Mi javítani szeretnénk a betegellátást a háziorvosi, a szakrendelői és kórházi szinten is.

A rendszer legyen olyan, mint egy öntisztító sütő. Attól függően, hogy milyen témáról beszélünk, 1-3 évente legyen képes önmaga mérésére, az eredményekből tudjon következtetéseket levonni, majd saját maga változásokat generálni.

Filozófiám szerint nem az a rendszer jó, ami egy ágazatvezető képességeire épít, hanem amelyiknek van egy önfenntartási és önreflexiós képessége. Olyan rendszert igyekszünk kialakítani, amiben ez az önreflexiós képesség megvan – legyen szó a területi ellátási kötelezettségek meghatározásáról, a körzetkijelölésekről az alapellátásban vagy az egyes nagy értékű műtéti beavatkozások finanszírozásáról. Elképzelésem szerint a ciklus végére eljutunk oda, hogy a játékszabályokat sikerül úgy alakítani, hogy a játékszabályokat sikerül úgy alakítani, hogy az egészségügyi irányítási és működési rendszer képes lesz saját magát ellenőrizni és javítani a saját működését.

Talán a reziliencia a legmegfelelőbb szó erre az igényre.

Ezt most sok helyen használjuk, mert valóban egy reziliens, ellenálló, rugalmas rendszert kell felépítenünk.

Mi az a három legfontosabb terület, amihez mindenképpen hozzá kellett nyúlni a közfinanszírozott egészségügyben, és miért ezek azok?

A megörökölt szocialista típusú ellátórendszerrel kellett kezdenünk. A folyamat olyannyira érdekes, hogy a nemzetközi, uniós és WHO-s megbeszéléseinken is előkerül a téma, nagy érdeklődés övezi a volt szocialista országok között, hogy mihez kezdünk ezzel a rendszerrel. Egymás után érdeklődik a horvát, a szlovén, a lengyel vagy épp a bolgár kolléga, és kérdezik, mi az, ami most történik, milyen változásokat tervezünk az alapellátásban, és elmondják ők is, nekik mik a tapasztalataik.

Az alapvető probléma, hogy egy szocialista, fejnehéz kórházi ellátórendszert üzemeltetünk.

Ezzel szemben egy modern egészségügyi ellátórendszer nagyobb hangsúlyt fektet a megelőzésre, értve ez alatt a szűréseket is, másrészt sokkal több helyben megoldható, definitív ellátást nyújt, aminek az egyik része az alapellátásban történik meg, a másik fele pedig a járóbeteg-ellátásban. Egy ilyen modern rendszerben kizárólag azokat a betegeket fektetjük kórházban, akiknek ténylegesen ott a helyük. Viszont a kórházi struktúra ehhez túlméretezett.

Jól értem, kevesebb kórházi ágyat vizionál, de nem kórházbezárást?

Mindenki az ágylábakat számolgatja, de nem az a lényeg, hanem az ellátott esetek száma.

Az ellátott esetekből a jövőben sem lesz kevesebb, viszont az orvostudomány fejlődésének hála a kórházban töltött idő jelentősen csökken. Csak egy példa: 30 évvel ezelőtt egy vakbélműtéttel 2-3 hetet bent kellett feküdni, most szövődménymentes esetben a 3.-5. napon a beteg hazamehet. Korábban egy sebészetre kellett 70 ágy a fekvőbeteg részlegre, jelenleg elég 40 ágy.”

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár

Nyitókép: Boy Anupong/Getty Images