Erdő Péter bíboros, prímás a nagyböjt első napján, hamvazószerdán az esztergomi bazilikában mutatott be szentmisét. Az ünnep kapcsán az esztergom-budapesti érsek kiemelte: „Hamvazószerda van. A nagyböjt bűnbánati idejét kezdjük. A bűnbánat az ember legszemélyesebb cselekedetei közé tartozik, mégis az Egyház közösségi bűnbánati időt is szentel a megtérésnek és a megújulásnak.”
A bíboros a szentbeszédében megemlékezett az orosz-ukrán háborúról is. „Holnapután lesz egy éve, hogy kitört az ukrajnai háború. A hívő embert hatalmába keríti az érzés, hogy a világ bűne forgószélként ragadja el az emberiséget.”
A háború óriási veszélyéről így beszélt Erdő Péter: „Ezért olyan fontos, hogy az idei nagyböjtben különös odaadással imádkozzunk a békéért, engeszteljük Istent az emberiség bűneiért,
és kérjük a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását hazánkért, népünkért és az egész világért.”
A böjtről szólva az esztergom-budapesti érsek hangsúlyozta: "Az igazi böjt hiteles megtéréssel jár, ez pedig mindig valódi öröm. Olyan öröm, mint a tékozló fiú hazatérése és befogadása a szülői házba". Majd hozzátette: "A böjt nem a nagyközönségnek szól, hanem Istennek, akinek a lába elé bűnbánatunkkal együtt önmegtagadásainkat is elhelyezzük."